Kiemelt, Mindennapi tudomány

Fényes üstökös 2013 novemberében

|

Már az ókortól kezdve balszerencsés jelnek vélték az üstökösök megjelenését. A római asztrológus, Marcus Manilius is sok negatív hatást tulajdonított az üstökösöknek. Járványokat, éhínséget, a termés elpusztulását, háborúkat. Plinius szerint attól függött az üstökös hatása, hogy hol vált láthatóvá az égen, s milyen alakot öltött.

Pár napja a szakcsillagászok körében, és a különböző csillagászati fórumokon nagy felbolydulást okozott a C/2012 S1 (ISON) üstökös felfedezése. Az üstökös hihetetlenül fényes látvány lehet 2013 őszén. Azért írtam a feltételes módot, mert az üstökösök esetében sok a kiszámíthatatlanság. Az üstökös felfedezését 2012, szeptember 24-én jelentették be. A felfedezők Vitali Nevski (Vitebsk, Fehéroroszország) és Artyom Novichonok (Kondopoga, Oroszország). Az üstökös a felfedezésekor 18.8 magnitúdó volt, és a kométa C/2012 S1 (ISON) nevet kapta.

A C/2012 S1 (ISON) üstökös jelenleg 18 magnitúdó nagyságrendű és 6,25 CSE (csillagászati egység) távolságra még a Jupiter pályáján kívül tartózkodik a Naptól. 2013 novemberében viszont csak 0.12 CSE lesz a távolsága a Naptól, amely kb. 1.2 millió km-t jelent, azaz kisebb lesz a távolság, mint a Nap- Föld távolság 1/10-e. Ezért jövő novemberben minden idők legfényesebb üstököse lehet. Az üstökös fényessége elérheti, a teleholdét. Az elmúlt száz évben mindössze háromszor fordult elő, hogy szabad szemes üstökös látszott a nappali égen. Ilyen fényességet produkált az 1965-ös napsúroló üstökös is. A telehold méretű fényességet kb. fél napig fogja produkálni.

Igaz, hogy csak pár nap telt el az üstökös felfedezése óta, de a jelenlegi számítások szerint a folyamatosan fényesedő üstökös jövő november elejétől lesz szabad szemmel is látható a hajnali égen. Az eddigi megfigyelések, a felfedezés után 2011 decemberéből előkerült archív felvételek, amelyek 8,5 CSE távolságban is mutatják az üstököst, a jelenleg, 6,2 CsE távolságban tapasztalható aktivitás és a korábbi üstökösök megfigyelései is arra utalnak, hogy csodás látványban lesz részünk 2013. novemberben és decemberben. Ez abban az esetben feltétlen igaz lesz, ha C/2012 S1 (ISON) üstökös az Oort-felhőből jön, és először látogat a naprendszer belsejébe.

A Lovejoy üstökös 2011.december 21-én Colin Legg felvételén

Kezdetben csak fényszennyezéstől mentes, városi fényektől mentes égen látszik majd szabad szemmel, de gyorsan fog fényesedni. Egy héttel a november 28-i napközelség előtt már mindenkinek érdemes lesz az ég alatt töltenie a derült hajnalokat, az üstökös feje ekkor már a legfényesebb csillagok fényével fog vetekedni, csóvája pedig több csillagképen is átívelhet. A napközelség idején majd nagyon kell vigyázni, hogy az üstökös nappali megfigyelésénél a Napot kitakarjuk, kizárjuk a látómezőnkből. Az igazi látványosságot az immáron távolodó üstököstől várjuk decemberben, hiszen a kométa a hónap végéig még közeledik bolygónkhoz (legkisebb távolsága mintegy 65 millió km lesz), csóvájára pedig pontosan oldalról fogunk rálátni, amely az intenzív anyagkibocsátásnak köszönhetően akár a fél égbolton is átívelhet.

Vajda János költőnk gyönyörű verset írt az üstökösről:

Az égen fényes üstökös; uszálya
Az ég felétől le a földre ér.
Mondják, ez ama “nagy”, melynek pályája
Egyenes; vissza hát sohase tér.

Csillagvilágok fénylő táborán át
A végtelenséggel versenyt rohan.
Forogni körbe nem tud, nem akar, hát
Örökké társtalan, boldogtalan!

Imádja más a változékony holdat,
A kacéran keringő csillagot;
Fenséges Niobéja az égboltnak,
Lobogó gyász, én neked hódolok.

Szomoru csillag, életátkom képe,
Sugár ecset, mely festi végzetem,
Akárhová mégysz a mérhetlen égbe,
Te mindenütt egyetlen, idegen!

Reménykedjünk, hogy a rossz elkerül bennünket, és egy életre szóló élményben lehet részünk a C/2012 S1 (ISON) üstökös jóvoltából 2013 novemberében.

http://www.spaceweather.com/archive.php?view=1&day=25&month=09&year=2012

http://hirek.csillagaszat.hu/ustokosok/20120927-telehold-fenyessegu-ustokos.html

http://earthsky.org/space/big-sun-diving-comet-ison-might-be-spectacular-in-2013

Írja meg véleményét! (A like-t is köszönjük!)

Performance Optimization WordPress Plugins by W3 EDGE