Ez-az-amaz

A mandulaműtétről

|

Ha jól emlékszem, áprilisban mentem először orvoshoz azzal a problémával, hogy nagyon fáj a torkom. A doki valóban alátámasztotta, hogy a manduláim gyulladásban vannak. Felírta a szükséges gyógyszereket, amik később fokozatosan rendbe hoztak. Ám a dolgok korántsem voltak rendben. A gyulladás előjött újra és újra. Lassan már úgy éreztem, hogy az orvosi rendelő lesz a második otthonom. Míg végül megelégeltem az örökös nyelési nehézségeket, és mondtam anyumnak, hogy menjünk szakemberhez, aki megvizsgál, és talán tud mondani valamit, hogy hogyan tovább. Úgy is volt. Elmentünk a Lánc utcai rendelőbe, ahol ismét vizsgálatok sorozata várt. Legalább ötször vettek kenetet, amit elküldtek megnézetni, de az eredmény valamiért mindig negatívot mutatott. Közben laborvizsgálatot is kellett csinálni. Nem kell mondanom, itt is minden negatív lett. Kezdett gyanús lenni, mert nem értettem a miértjét, hogy akkor minek gyullad be állandóan a mandulám annyira, hogy nyelni nem bírok. Anyum javasolta, hogy a fül-orr-gégészeten lenne érdemes megnézetni a dolgot, így a háziorvostól kértünk beutalót.

A klinikán vártam, hogy az orvos behívjon. Majd szólítottak, mindent átnézett, de mivel addigra rendbe jött a torkom, ezért mondta, hogy ha még egyszer begyulladna, akkor menjek vissza, de nem látja indokoltnak a műtétet, mindenesetre levette a kenetet, megemlítettem neki, hogy az eredmények folyamatosan negatívok lettek, mire javasolta, hogy akkor ne szedjek antibiotikumot, mert egyes gyógyszerek is okozhatják, hogy nincs eredmény, vagy negatív lesz. A baj megtörtént, ismét tüszős mandulagyulladásom lett, amivel vissza is mentem. Hát igen, mikor újra megnézett a doki, akkor ő is belátta, hogy mégiscsak indokolt a műtét. Előjegyzett szeptember 7.-ére. Érdekes, egész nyárson semmi baja nem volt a torkomnak…semmi…még csak nem is fájt..be sem gyulladt…De sajnos gyorsan itt volt a műtét napja. Előtte való nap, be kellett mennem minden papírt kitölteni, aláírni.

Szerdai nap volt a műtét. Már negyed 8-ra ott kellett lennem, a nővérektől megkaptam a karszalagomat, a pizsamámat, és csak utána közölték, hogy 11:45-re vagyok csak kiírva. Szóval addig meg gyomorgörccsel vártam és vártam és vártam. 11 óra után pár perccel megjelent egy ápoló, és hozott egy pirulát, afféle „bátorító gyógyszer”, aminek a lényege, hogy elbódítja az embert, mondjuk annyira túlizgultam magam, hogy úgy éreztem, nekem nem használ semmit,pedig használt, és ezt akkor éreztem igazán, amikor fel kellett állnom az ágyból átültem a tolószékbe és eltoltak a műtő felé. Az infúzió bekötésnél oda sem mertem nézni, annyit éreztem, hogy feszül a kezem, utána se kép se hang.

Anyum hangját hallottam, hogy ébresztgetett, és mondogatta, hogy végre túl vagyok rajta fájdalmaim akkor még nem voltak.1 óra múlva a megőrzőből, visszatoltak a kórterembe. Az ivás nem okozott nagy gondot, és már kezdtem is örülni, hogy nem is fog majd fájni ez az egész. Korai volt ez az öröm. Sokan bejöttek hozzám látogatni, így nem tűnt fel, hogy telik az idő, és múlik a fájdalomcsillapító hatása. Estére viszont már a falat tudtam volna lekaparni, annyira fájt és ehhez még hozzá jött az is, hogy a nyelvem is meg volt dagadva, és szintén kegyetlenül fájt, de a folyamatos evés/ivás kötelező volt, hozzá teszem, ez nem nagyon ment. Plusz a nyelvcsapom is bedagadt, ami miatt úgy éreztem, mintha valami gombóc lenne a torkomban, amit nem tudok lenyelni… Sajnos a látogatási idő csak 7-ig volt. Az este folyamán rengetegszer fel kellett kelnem, hogy igyak. Persze, mindig ki volt száradva a seb, és ez miatt nem nagyon sikerült aludnom valami sokat. Másnap reggel szerencsére már fél hétkor kiszedték az infúziót. Anyukám nem sokkal később megjött. A fájdalmaim ugyan nem enyhültek sokat, de legalább már a pár kanál joghurt helyett a doboz felét meg tudtam enni. Még vissza volt a zárójelentésem, amit megkellett várni, de közben megvizsgált az orvos, hogy minden rendben van-e…Haza jöhettem! Végre!!! Amennyit sikerült, annyit aludtam. Szerettem volna enni, mert nagyon éhes voltam, de nem mertem nyelni…minden egyes nyelést úgy érzetem, mintha egy izzó vascölöppel égetnék, egyfolytában. Így a vacsora elmaradt….Műtét után ez volt az első nap, amin túl voltam..arra felkészítettek, hogy a 6. illetve a 10. nap lesz a legkritikusabb..A második nap hajnalban ha tízszer nem keltem fel, hogy kortyolgassam a vizet, akkor egyszer sem! Bevettem a gyógyszereket, és vártam, hogy jobb legyen…hamarosan pár falatot sikerül leküzdenem, örültem, mert kezdett jobb lenni, nem fájt annyira a nyelés..de az öröm korai volt, amint a krumplipüréhez értem…meg sem tudtam enni, annyira elkezdte csípni a torkomat..elegem volt! Alig vártam, hogy végre túl legyek ezen, hogy ne fájjon már, és hogy nyugodtan tudjak végre enni..de erre még sokat kellett várni, sajnos!

A nap további része viszonylag gyorsabban telt, átjött a párom, és mellettem volt. Estére egy kicsit elfáradtam, de nem mertem aludni, mert akkor este nem tudtam volna, és az csak szenvedés.

A mandulám hűlt helye

Végre eltudtam aludni! De az egész kezdődött előröl…hajnalban ismét arra ébredtem, hogy rettenetesen fáj, be is vettem egy fájdalomcsillapítót, körülbelül fél óra múlva éreztem, hogy kezd hatni, addig meg kortyolgattam a vizet. Visszaaludtam. Reggel korán keltem, anya hozott nekem pogácsát, hogy eszegessek valamit. Folyamatosan innom kellett, megállás nélkül, de nagyon nehéz volt. Minden korty fájt. A végén inkább már csak alig ittam, hogy ne érezzem. Talán ez volt a legnagyobb hiba. Az ötödik napon sem ment máshogy. Az éjszakáim kevés alvással teltek, és iszonyatos fájdalmaim voltak. De amitől a legjobban féltem bekövetkezett…hétfő hajnalban, a műtét után hat nappal, bevérzett a torkom…az első vérzés után azt gondoltam, – mivel az orvos is mondta, hogy kisebb vérzés várható, ahogy a varr válik le a sebről- hogy nincs komolyabb baj, elállt egy idő után. Másodszorra már nem ez történt..amint ittam egy korty vizet, az egész újra elkezdődött..éreztem a vas ízt a számba, bele köptem egy zsebkendőbe, sötét vörös vért jött…anyumat azonnal ébresztettem, hogy nagy baj van..nyugtatott, hogy biztos csak utóvérzés, és majd eláll…de nem így lett..a vérzés erősödött olyannyira, hogy a végén nagyobb darab alvadt vért köptem ki..már marta a torkom..szerencsére a bátyám ébren volt, és így azonnal be tudott vinni anyumat, meg engem a klinikára. A sürgősségire mentünk, ahol az ügyeletes orvos vizsgált meg..a bal oldal vérzett be! Míg felvették az adatokat – ami hozzá teszem kb húsz perc volt- addig kezembe nyomtak egy hányó tálat, kibélelve gézzel, hogy oda köpjem a vért. Nagyon ideges lettem, mert abszolút nem akart csillapodni a vérzés..sőt…a végén már én förmedtem rá az orvosra, hogy nem lehetne ezt az után, hogy elállt a vérzés?! Iszonyatosan marta a torkomat a vér.. megvoltam rémülve…Végre bementem a kórterembe, ahol rögtön jött az ápolónő egy infúzióval..Kaptam vénásan két vérzéscsillapítót. Lassan, de biztosan már éreztem, hogy csökken a vérzés..a végén meg elállt teljesen. Csakhogy a gondok ez után jöttek..a nővér nem talált rendes vénát, ahova befűzhette volna az infúziót…Legalább kilenc helyen böktek meg, és még akkor sem sikerült..A kevés folyadék bevitel miatt, a vénáim összeestek…a nővérke még mondta is, hogy örüljek egyáltalán, hogy a vérzéscsillapítókat be tudta adni..Oda hoztak másfél liter teát, amit egy óra alatt megkellett, hogy igyak…Ez több, mint egy óra alatt sikerült…de alig, hogy kiürült a kancsó, már hozta a következő adag teát…Lehetetlennek tűnt ennyit meginni. Így is féltem, hogy kifogom hányni ad eddig megivott tea mennyiséget.Két óra után sem sikerült befűzni…A végén már mondtam, hogy hagyjon már békén, ne kínozzanak tovább. Úgy is volt…az infúziót letették a mellettem lévő üres ágyra, és az délelőtt negyed 12-ig ott is maradt…de hát muszáj volt, hogy infúziót kapjak, egy másik nővérke főzte be nekem, mert végre sikerült jó vénát találnia. Tizenegy alkalommal szúrtak meg, plusz egy, ami a vérvétel volt. Ezek után megjegyzem nem kellett kétszer mondani, hogy igyak. Dél körül már anyum, meg a párom is bejöttek hozzám, és ott voltak velem. A nap további részében úgy ittam, és ettem, mint a kisangyal! Persze fájt nagyon, de ez a hajnal nekem egy kálvária volt. Inkább leerőltettem mindent, minthogy még egyszer bevérezzen. A nap további része már gyorsabban ment. Anyumék nyolc körül mentek haza. Elég későn aludtam el, mert öt percenként felkeltem, hogy igyak, de a végére már belefáradtam. Aludtam pár órát, hajnalban arra ébredtem, hogy kiszáradt a sebem, és bele nyílalt a fájdalom. Plusz a bal fülemre sugárzott a fájdalom, ami nagyon kellemetlen volt. Négy pohár víz után jobb lett, így sikerült újra visszaaludnom. Másnap a műtős orvosom megvizsgált, mondta, hogy szép a sebem és elenged haza. Végre otthon voltam. Délután aludtam valamennyit. Ébresztve lettem, hogy igyak, igyak, és igyak…

Csütörtökön visszamentem kontrollra, nagyon szépen gyógyult a seb, csak folytassam tovább az evészetet/ivászatot. Így is volt jó pár napig fájogatott, de betartottam mindent, és fokozatosan javult, és enyhült…a végén elmúlt teljesen. Bár, még szokott egy picit fájni, de ahogy iszom rá, már el is múlik. Jó, hogy végre túl vagyok ezen az egészen!

 

 

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE