Mindennapi tudomány

Az a fránya WIFI!

|

A vezeték nélküli internethez kapcsolódó laptop és router károsíthatja a hímivarsejteket és azok DNS állományát – állítják a szakemberek.

A szomszédból jövő ingyen wifi net áldásnak tűnhet, de valójában az azt biztosító router folyamatosan ontja a nagy erejű rádióhullámokat, melyek az egész testet érik és akár 50m-ig is kihatnak.

Bizonyított kapcsolat van az erős sugárzás és egyes halálos kimenetelű betegségek között, például leukémia kialakulásának fokozott a veszélye. Ha az ölében tartja laptopját, mint ahogy általában szokás, akkor épp a medencéjét éri a sugárzás, tehát rák kialakulásának a veszélyével kockáztatja szerveit. Férfiaknál és nőknél egyaránt veszélyben vannak az ivarszervek, illetve terhes nők esetében a magzat vagy eleve a termékenység esélye.

Egyik legutóbbi esetükben például egy 12 éves fiú bal combján szivacs-mintázatú bőrelszíneződés jelentkezett, miután több hónapon át minden nap, órákat játszott számítógépes játékokat a combján tartott laptopon.

Egy másik esetben egy virginiai diáklány jelentkezett kezelésre, mert foltok jelentek meg lábán. Kikérdezésekor derült fény arra, hogy az egyetemista nagyjából hat órát töltött naponta tanulással úgy, hogy laptopja közben az ölében volt. Mint Kimberley Salkey, a lány kezelőorvosa elmondta, a gép alatt 125 Celsius fokot mértek.

Az elmúlt hat évben tíz hasonló esetet írtak le orvosi folyóiratokban a szakemberek. Egy néhány évvel ezelőtti tanulmány a férfiak figyelmét felhívta arra, hogy a magas hőmérséklet a spermium megfelelő termelődését is akadályozhatja, és akár terméketlenséghez is vezethet.

A Fertility and Sterility című folyóirat novemberi számában megjelent tanulmány szerint a vezeték nélküli kommunikáció során kibocsátott elektromágneses sugárzás ártalmas az ondósejtekre. Az argentin és amerikai szakemberekből álló kutatócsoport 29 egészséges, 26 és 45 éves kor közötti férfitől vett mintákat. Minden egyes donor hímivarsejtjeit két próbának vetették alá: egy részüket egy vezeték nélküli internethez csatlakozó laptop közvetlen közelében, másik részüket pedig a számítógéptől távol helyezték el. A kutatók ezután négy órán keresztül interneteztek a laptopon.
Az eredmények szerint a készüléknél elhelyezett spermiumok 25 százaléka hagyta abba a mozgást, és 9 százalékuknak károsodott a DNS-állománya. Ezzel ellentétben az azonos hőmérsékletű környezetben, de a készüléktől távolra rakott hímivarsejteknek csupán a 14 százaléka állt le, és 3 százalékának károsodott a DNS-e.
“Jelenleg nem tudjuk, hogy ezt a hatást az összes vezeték nélküli hálózathoz kapcsolódó laptop kiváltja-e, vagy bizonyos használati feltételek felerősítik a folyamatot” – idézte a tanulmányt vezető Conrado Avendanot a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).
A kutató hozzátette, hogy mivel a vizsgálatot mesterséges körülmények között végezték, ezért az eredmények nem szükségszerűen érvényesek a való életre is, ezért a férfiaknak nem érdemes túlságosan aggódniuk.
A szakember szerint további vizsgálatokra lesz szükség a mostani eredmények megerősítéséhez.(MTI)

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Szakértő

    Először is, akinek kilógnak a tökei a gatyából, az ne laptopozzon, hanem sürgősen szerezzen be néhány megfelelő méretű alsógatyát! Másrészt úgy néz ki, a töketlenkedés egyfajta menekülési útvonal. Mert akinek nincsenek tökei, azt nem is érheti semmiféle káros sugárzás. Így már érthetővé válik politikusaink elmúlt húsz évbeli töketlenkedése! Nyilván meg akartak bennünket is menteni, de miután a laptop elterjedt, ez sem sikerült nekik! No’ mindegy, mondjuk ki bátran, az elmúlt húsz év bűneiért a laptop a hibás és punktum!

    ↑ LinkVálasz
  2. VOGI

    Minket Magyarokat ez a veszély nem fenyeget, mert a tökünk kilóg a gatyából és az a kis meleg meg a túléléshez kell. Az meg, hogy Magyarországon nem születik gyerek nem hiszem, hogy a laptoptól lenne. Be kéne vezetni a nemlopokot és minden rendbe jönne.

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE