Firkászat

Szántó T. Gábor: Engesztelés

|

Termek sora

egyre beljebb

termek termében

áll a lélegzet

fekete ében

éjjeli fényben

hófehér márvány

olajmécs sárgán

karmazsin szőnyeg

lépcsőkön fölmegy

egyre beljebb

lép feljebb

mind feljebb

remeg a lába

csak előre

nincs hátra

fehér gyolcs köntösbe

öltözve övezve

viszi a testet

a megtisztult kelyhet

honnan a lélek

távozhat s visszatérhet

reggelre este

estére reggel

ébred és kihuny

kihuny és ébred

saruját oldja

a legbelső szoba

ajtaja tárul

termek terme

hová csak egyszer

egyszer évente

félve rettegve

hogy egyszer

egy életbe’

ki ha onnan vissza

ki ha vissza onnan

százezrek lelkéből

tör fel a sóhaj

de addig csak állnak

míg odafelé tart

lélegzet-visszafojtva

napokig várnak

étlen-szomjan

s ő elfelejt nyelvet

fogalmat elvet

szótlan vallomás

köveket renget

ha nem fakad sírva

ha nem ejt könnyet

ő maga van kőből

és soha nem

lesz könnyebb

csak légzését hallani

csak egyetlen mondatot

bírna kimondani

odabent legbelül

mint tó vizében

csillanó kék égen

megannyi csillag

itt nincs aki biztat

csak ő van egyedül

ott áll és szembesül

a szűk testnyi présnek

levegőtlenségében

lelkiismeretének

tükörtermében

szembesítésen

szembesülésen

Szentek Szentjében

népek nevében

szüntelen bűnben

engesztelésben.

(forrás: Mozgó Világ Online)

 

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE