Ez-az-amaz

Az USA a fő ellenség egy kínai számítógépes játékban

|

A számítógépes játék kedvelők türelmetlenül várják a májust Kínában. Akkor dobják piacra ugyanis az eredetileg a hadsereg katonáinak kiképzésére készített számítógépes szimulációs játékot, a Dicsőséges Küldetést. A kínai Giant Network Technology cég által jegyzett és a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) által támogatott program – a kínai mellett – a nemzetközi érdeklődés központjában áll.

Ugyanis a játék tavaly nyár eleji bemutatóját látva a külföldi vélemények elsőként azt jegyezték meg, hogy a Dicsőséges Küldetés „némileg hasonlít” az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb PC-játékára, a 2002-ben debütált, eredetileg toborzást szolgáló America’s Army-ra. A két játéknak hasonló a felépítése, grafikája és alkalmazásai is csupán kevés eltérést mutatnak.  Egy szempontból azonban biztosan különböznek.

Az Fps játékok körében nagyon kevés a nem amerikai beütésű játék. Gyakorlatilag ők uralják ezt az „ipart” és saját nemzetük haderejét tüntetik fel, mint a világ békéinek őrzőit. Legyen szó egy háborús játékról, egy ufós filmről vagy egy atomháborúról. Az amerikai játékokban az USA harcosai a pozitív emberi értékeket védik és hadakoznak a gonosszal. A filmiparra is ugyan ez a propaganda vonatkozik, de szerencsére más nemzetiségű játékfejlesztők is aktivizálták magukat és saját játékot készítettek. A kínai Giant Network Technology műhelyében kézül a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg  harci helyzeteket szimuláló játéka.
Glorious Mission névre keresztelt játék (magyarra fordítva a Dicsőséges Küldetés).  A játékhasonló az amerikai fejlesztők által készített America’s Army, amelyet 2002 dobtak piacra és toborzó szándékkal készült.  A játékban az amerikai hadsereg katonáinak bőrébe bújhatunk és tálibok, valamint egyéb közel-keleti és kis ázsiai lázadó csoportok ellen kell felvennünk a harcot. A Dicsőséges Küldetésben most fordult a kocka.

A kínai katonák szerepében, amerikai katonákra kell vadásznunk.  Az amerikaiak arra hivatkoznak, hogy így a fiatalok meggyűlölhetik Amerikát és hamis képet alkothatnak „eme dicső nemzetről”(remélem az irónia érződött). Nem is gondolnak bele, hogy ők a saját játékaikkal milyen képet alkottak a németekről, oroszokról vagy akár az afgánokról. Amerikai közvélemény-kutatók úgy vélik, hogy ez egy provokáció Kína részéről, és úgy látják, hogy egy veszélyforrás.  Ezzel kijelenthetjük, hogy Kína hadat üzent az amerikai játékpiacnak.  Kína a világ egyik legnagyobb számítógépes játékpiaca. (Az ebből származó bevételek tavaly a 43 milliárd jüant tettek ki. Ez az összeg 34 százalékos növekedést mutat a 2010. évihez képest.)

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=QCOu4e8luF8

 

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE