Magyar Közélet

Végkielégítések a Malév csőd előtt?

|

A Malév számláján egymilliárd forint található, miközben az elbocsátott – leányvállalatokat is beleszámolva – több mint kétezer dolgozó végkielégítéseinek kifizetése kilencmilliárd forintra van szükség. A bérgarancia-alapokból befolyó pénzekkel együtt is csupán a dolgozóknak járó pénz negyedét tudják majd kifizetni a távozóknak.

A Légi-közlekedési Egyesült Szakszervezet szerint visszataszító, hogy a cég vezetői az elmúlt években több tízmillió forintos végkielégítésekkel távoztak a cégtől – hogy aztán például Limburger Lóránt jelenlegi vezérigazgató visszatérjen a Malévhez.’ – olvasható az egyesület levelében. Mint az érdekvédők figyelmeztetnek rá, a hibás döntések eredményeként most azok a végkielégítések kerültek veszélybe, amelyekkel az egyik napról a másikra állását vesztő alkalmazottak esélyt kapnának, hogy újrakezdjék életüket a válságos gazdasági környezetben.

A jelenlegi helyzetben érdemes megvizsgálni a dolgozók tulajdonrészhez juttatását az életképes Malév-leányvállalatokban. Ez több előnnyel is kecsegtet a Malév Ground Handling Zrt-nél, a Malév földi kiszolgálással foglalkozó vállalatánál. A tulajdonossá tett dolgozók elbocsátások helyett választhatják azt az agresszív üzletszerző tevékenységet, amely segítene lekötni a Malév leállásával megüresedett kapacitásokat.

A dolgozói tulajdonrész-szerzésre számos sikeres példa áll rendelkezésre külföldön és hazánkban egyaránt. A menedzsment létszámának és juttatásainak racionalizálásával, a végkielégítések (még ha csak negyedükre van is pénz) megtakarításával több hónapra elég haladékot nyerne a cég.

A LESZ ezért haladéktalanul szakértői egyeztetést kezd a közlekedési dolgozók európai és nemzetközi szövetségeivel, az ETF-fel és az ITF-fel. Az érdekképviselet emellett a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. dolgozói szervezeteivel is felveszi a kapcsolatot – ott a gyár 75 százaléka van az alkalmazottak tulajdonában.

Alapos mérlegelést igényel, hogy a Malév GH esetében járható-e ez az út. De ha a dolgozók százainak megélhetése, puszta életben maradása sokadrangú szemponttá silányul a Malév felszámolása során, akkor minden ilyen esélyt érdemes komolyan megfontolni- írja a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezete.

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE