Változó világ

Zuhanórepülésben a kínai gazdaság!

|

A kínai gazdaság az idén 8,4 százalékkal bővülhet a Morgan Stanley vezető közgazdásza szerint. Csiao Hung (Qiao Hong) egyúttal úgy vélte, hogy a nettó export hozzájárulása a GDP-hez Kínában az idén nulla lesz, a növekedés így teljes mértékben a belföldi keresletnek lesz köszönhető.
Kína bruttó hazai termékének (GDP) növekedése 2011-ben 9,2 százalék volt, s a lassulásnak egyértelmű jelei vannak, csupán annak mértékét ítélik meg eltérően előrejelzéseikben az elemzők. Csiao Hung (Qiao Hong) szerint ugyanakkor nem valószínű “kemény földet érés”.
A Morgan Stanley számításai szerint a 8,4 százalékos növekedésben a fogyasztás 4,1 százalékot képvisel majd, míg a beruházások várhatóan 4,3 százalékot tesznek ki. Ez azt is jelenti, hogy a kormánynak további intézkedésekkel el kell érnie, hogy a gazdaság túlzott beruházásokra támaszkodását a fogyasztás növelésével enyhítse.
Ami az inflációs folyamatokat illeti, Csiao szerint bizonyosra vehető, hogy a csökkenés az első félévben folytatódni fog.
Nem úgy a magyar! Londoni elemzők: a legbiztatóbb hír a magyar gazdasági növekedés! A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének közgazdászai a GDP-adatokhoz fűzött helyzetértékelésükben közölték: az a tény, hogy a magyar gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben “továbbra is dacolt a recesszióval”, megerősíti a ház azon “konszenzus feletti” előrejelzését, hogy a magyar GDP-érték 2012 egészében 0,5 százalékkal növekedni fog.

Mit növekedni?! Hatalmasodni, veszettül fejlődni, erőtől duzzadni fogunk! Érted? Mi 0,5%-os, viharos gyorsasággal növünk, a már szinte gyalázatosnak mondható 8,4%-os kínai bővüléssel szemben! Világos? A Kínaiak a 8,4%-ukkal gyengék, mint a „májusi tubafos”! Bezzeg mi! Mi növekedünk 0,5%-kal, mint a bolondgomba. Bizony ám!

baluhir.hu

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE