Patacsi Pilvax

Kovács Béla emléke ennél többet érdemel

|

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja megtartását a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2000. június 13-án elfogadott 58/2000. (VI. 16.) sz. határozata rendelte el. A középfokú oktatási intézményekben minden év február 25-én tartják a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát, Patacs szülöttét 1947-ben e napon jogellenesen letartóztatták, és a Szovjetunióba hurcolták.

Patacson a Pázmány Péter Utcai Általános Iskola falán Sólyom László köztársasági elnök 2008.február 26-án emléktáblát avatott. Kovács Béla szülőháza pedig tovább pusztult.

2012. február 25-én a kisgazda politikus nevét vette fel a pécsi Pázmány Péter Utcai Általános Iskola. Páva Zsolt, Pécs polgármestere a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott ünnepségen azt mondta, hogy: „az a tény, hogy az 1947-ben ezen a napon letartóztatott, majd kényszermunkára ítélt Kovács Béla Pécs- patacsi születésű volt, különös kötelezettséget ró a pécsiekre. Ezért is döntött úgy a város önkormányzata, hogy a patacsi városrészben működő iskolát a Független Kisgazdapárt egykori főtitkáráról nevezi el. Azt is bejelentette a polgármester, hogy Pécsnek szándékában áll, hogy a budapesti Terror Háza Múzeummal közösen olyan emlékhelyet létesítsen a politikusnak, amely a fiatal generációknak a múlt megismerését, az idősebbeknek a szembenézést, esetleg a vezeklést szolgálja.”

A hangzatos szavak ellenére Pécs részéről nem sok mindent történt. Az tény, hogy a 2011. március 29-én, a városrészen alakult részönkormányzat már három alkalommal is foglalkozott Kovács Béla szülőházának kérdésével és a kialakításra kerülő múzeummal. A városrészi önkormányzat költségvetése nem éri el az évi 3 millió forintot.

A város önkormányzatának lehetősége volt arra, hogy megszerezze ezt a házat. Az alábbi link szerint 2012.februárjában még 6.5 millió forintért hirdették az ingatlant:
http://aprod.hu/hirdetes/pecs-patacson-erosen-felujitasra-szorulo-csaladi-haz-ID7O8t.html

Itt láthatjuk a hirdetésben az összeget: 6.5 millió forint, és a közlést, hogy erősen felújításra szoruló családi ház. Tény, hogy az ingatlan évek óta nem volt lakott.

Mégsem a város vette meg, hanem valaki más:  http://globalhungary.ingatlan.com/4364106

Meglepő, hogy annak az ingatlannak, amely éveken keresztül nem talált vevőre, hirtelen duplájára nőtt az értéke. Az új vevő be sem költözött, és máris eladásra kínálja. Nyilván nem amiatt, hogy a februárban “erősen felújításra szoruló családi ház”márciusban hirtelen “közepes állapotú” lett. Mi történt egy hónap alatt? Ennyire nem nőhettek meg az ingatlan árak még Pécsett sem!

Bár régóta szorgalmaztuk, hogy a város vásárolja meg Kovács Béla házát, most mégis azt gondoljuk, nem lenne helyes, ha a város az ingatlanért indokolatlanul sokat fizetne. Feltételezzük, hogy egyetlen potenciális vevőként a város jó tárgyalási helyzetben van, és egy kis kivárással elérheti azt, hogy ne fizessen többet annál, mint amennyiért februárban kínálták.

Öreg igazság az, hogy nem hangzatos szavak kellenek, hanem tettek. A patacsi Pilvaxból úgy látjuk, hogy nem szavakban kell lokálpatriótának lenni, hanem tettekben. Kovács Béla, Patacs szülötte ennél többet érdemel!

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Doki

    Ne örülj, beletenyereltünk. Bár, ha jobban meggondolom, örüljünk.
    Oszt magyarázkodjon majd a Pécsi Közgyűlés. Sok adu van a kezünkben.

    ↑ LinkVálasz
  2. Justy

    Ez durva :D
    Mecsoda dumát idenyomtak a kis baltazárok…fenyegetőzünk picit, hazudozunk picit, csak nem az a bizonyos “pici térhatároló elem” bulija volt ez is?? (lett volna??)

    Ügyesek voltatok fiúk, gratula!!!

    ↑ LinkVálasz
  3. Hamis Global

    Global
    felszamolas alatt van. Fővárosi Bíróság büntető ügyben. No comment!!

    ↑ LinkVálasz
  4. Achilleus

    Bunkó 11/B! Tanulj meg felkiáltójelet írni!

    ↑ LinkVálasz
  5. Józan

    Kovács Béla házának a hirdetése megváltozott:

    “A házon elkezdődött a felujitás ,ezért az ár megbeszélés tárgya”

    Megijedtek, hogy nem sikerül eladniuk 12,9-ért a városnak. Most bevonulnak a gépekkel és eladják harmincért? A városnak?
    Ez a felújítás már a “Pécsi Terror Háza” szellemében készül?

    Ha ezeket a munkákat a város vezetői rendelték meg, hogy drágább legyen a ház, és közben ne lehessen kideríteni a valódi költségeket, ez annak a jele, hogy teljesen elvesztették a józan eszüket.

    ↑ LinkVálasz
  6. Megvan

    1999

    Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének
    504/1999. (10.28.) sz. határozata

    A Pécs, Felsőhavi dűlő 15. alatti – Ormánság Alapítvány által használt – ingatlan ügyéről.
    A Közgyűlés a Lakásfejlesztési és Gazdálkodási Bizottság előterjesztését megtárgyalta.
    Az Ormánság alapítvány azon kérelmét, hogy a Felsőhavi dűlő 15. sz. alatti ingatlan használatát a HELIX Alapítvány részére átadja, elutasítja. .
    A Közgyűlés Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Ormánság Alapítvány között 1996. január 29-én létrejött – a Pécs, Felsőhavi dűlő 15. sz. alatti 70717 hrsz. alatt felvett 1822 m2 alapterületű lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű ingatlan keleti felének használatba adására vonatkozó – megállapodást 2000. november 1. napjára felmondja.
    A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a felmondó nyilatkozat aláírására.
    Határidő: 1999. november 15.
    Felelős: dr. Toller László polgármester
    dr. Varga-Pál Józsefné csoportvezető
    – – – – – – – – – – – – – – – – –
    2000

    Jegyzőkönyv
    Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének
    2000. október 5-i üléséről

    Felsőhavi dűlő 15. sz. alatti öröklakás értékesítése
    Előterjesztő: Jeszták Lajos főosztályvezető

    Helmrich Ferenc: pár éve értékesítette az Önkormányzat az épületet az Ormánság Alapítványnak olyan feltétellel, hogy vállalja az ingatlan rendbetételét. Sajnos ez nem történt meg. Hasonló helyzet állt elő a Tettyei romok esetében is, melyet egy Kft. ad bérbe a Pécsi Nemzeti Színház részére, ott is vannak kötelezettségek, azt sem tartották be. Balesetveszélyes a terület, de semmilyen iratot nem talál arra vonatkozóan, hogy milyen szerződést kötöttek az akkori Kft-vel.

    Bókay Endre: nem értékesítették az épületet, hanem egy alapítvány részére adták át azzal a feltétellel, hogy azon környezetvédelmi tevékenységet folytat. Az épületet pedig a saját költségén hozza rendbe. Miután rendszeresen ellenőrzik a kiadott ingatlanok állapotát és áttekintik, hogy a szerződés pontjait betartják-e az érintettek, ebben az esetben látható, hogy ez nem történt meg. Fél évvel ezelőtt már volt egy vita Gáspár Gabriella képviselőasszonnyal, aki támogatta, hogy visszavegye és értékesítse az Önkormányzat az így átadott városi vagyont.

    Galbáts András: igazat ad Helmrich képviselő társának. Egy próbálkozás volt, melyet nem követett siker. A város némi értékvesztéssel adja el most az ingatlant. Biztos máskor is előfordul, hogy olyan döntés születik, mely gazdasági szempontból nem megfelelő. Le kell vonni a tanulságot.

    Dr. Gáspár Gabriella: kérdése, hány m2 a Felsőhavi dűlő 15. sz. alatti található ingatlan, mert az előterjesztésben nem szerepel. Ezt csak az összehasonlítás kedvéért szeretné tudni.

    Jeszták Lajos: a testület türelmét kéri, míg behozza a pontos adatokat.

    Dr. Toller László: megkérdezi a Közgyűlést továbbléphetnek-e a következő napirendre, amíg Jeszták úr szolgálni tud a pontos adatokkal. Azt követően kerül sor a válaszra és a határozathozatalra.
    A jelenlévők bólogatással jelzik, elfogadják a napirendi cserét.
    – – – – – – – – – – – – – – – – –

    Felsőhavi dűlő 15. szám alatti ingatlan értékesítése
    Előterjesztő: Jeszták Lajos főosztályvezető
    – – – – – – – – – – – – – – – – –
    Dr. Toller László: jelzi, visszatérnek az előző napirendi pont tárgyalására.
    Kéri Jeszták Lajos főosztályvezetőt, válaszoljon képviselő asszony kérdésére.

    Jeszták Lajos: válaszol a korábban feltett kérdésre. 54 m2 nagyságú, közművesítetlen – csak energia közművel ellátott – ingatlanról van szó. Egyébként két szintes az épület, mely romos állapotban van.

    Gonda Tibor: elmondja, amennyiben ideje engedi, a Gazdasági, Tulajdonosi és Vállalkozási Bizottság által tárgyalt ingatlanokat a helyszínen megnézi. Alátámasztja, hogy egy romos, pinceépületről van, ahol a földszinten a pincelejárat előtere található, a tetőtérben pedig egy a földszinti alappal megegyező terület található, teljesen használhatatlan. Nem kell arra gondolni, hogy itt egy villa fog felépülni, mert a rendezési terv csak az épület felújítását teszi lehetővé. Nyílt piaci megmérettetés történt és a kialakult ár reálisnak tekinthető. Két jelentkező volt, ezért a bizottság a licit mellett döntött. Ezek alapján javasolta a Gazdasági, Tulajdonosi és Vállalkozási Bizottság az ingatlan értékesítését.

    Bókay Endre: jó hírnek tekinthető, hogy a befolyó 2.260 E Ft a Lakásalapba kerül és a szociális bérlakások számát gyarapítja.

    Dr. Toller László: reménykedik, hogy olyan tempóban épülnek a bérlakások, mint amilyen mértékben folynak be ezek az összegek.

    Dr. Gáspár Gabriella: azért tette fel előbbi kérdését, mert emlékezete szerint ez egy sokkal nagyobb telek, melyen tavasszal, amikor már téma volt az ügy, az Ormánság Alapítvány bio-kertészetet kívánt létesíteni.

    Galbáts András: úgy gondolja, nem kellett volna odaadni az Ormánság Alapítványnak az épületet. Védekezésként csak annyit tud mondani, hogy az Alapítvány akkori célja belefért a Független Kisgazdaszellemiségű elképzelésekbe.

    Dr. Toller László: kérdése Jeszták Lajos főosztályvezető úrhoz, meg tudja-e pontosan mondani a m2-t?

    Jeszták Lajos: válasza az előterjesztésben szerepel, hogy ez egy társasház, és azon belül egy önálló lakás albetét, tehát nem tartozik hozzá telek.

    Dr. Toller László: kérdése a testület tagjaihoz, egyetértenek-e a Felsőhavi dűlő 15. sz. alatti öröklakás értékesítésével?
    Megállapítja, hogy Közgyűlés 28 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta
    Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének
    491/2000. (10.05.) sz. határozata a Felsőhavi dűlő 15. szám alatti öröklakás értékesítéséről
    A Közgyűlés egyetért azzal, hogy a 70717/1/A/3. hrsz-ú Pécs, Felsőhavi dűlő 15 szám alatti öröklakás eladásra kerüljön Szilvási Harry Pécs, Hajnóczy út 19/A sz. lakos részére, 2.260.000.-Ft-os vételáron.

    ↑ LinkVálasz
  7. Patacsi Pilvax Szerkesztőség

    Tisztelt Kíváncsi Fáncsi!
    Köszönjük a jelzését! Nem mi tüntettük el az Ön által jelzett dokumentumokat!

    ↑ LinkVálasz
  8. Kíváncsi Fáncsi

    A linkek nem élnek. Ki lehetne deriteni, hogy ki szedte le őket, és kinek az utasítására? Most már a városháza döntései is titkosak? Ki szégyelli magát az 1999-es és 2000-es határozatokért?
    A pasas tényleg ennyire bejáratos a városházára?
    A szerkesztőségnek sikerült a linkek tartalmát időben lementenie?
    Hogy van az, hogy akármilyen linket adtok, két nap múlva már nem él?

    ↑ LinkVálasz
  9. Polgár

    Ha felkiáltó jelet szeretnél a mondat végére, amely így néz ki “!” és nem így “4”, akkor a klaviatúrán a “caps lock” billentyű alatt találsz egy olyan gombot amelyen felfelé mutató nyíl van! Na azt kell megnyomni egyidejűleg a 4-es gombbal! OK?

    ↑ LinkVálasz
  10. Szabo J.

    Mit keresel itt 11/b? Nem gondolod, hogy te vagy a bunkó?

    ↑ LinkVálasz
  11. 11/B

    Bunkó patacsiak4 Már megint okoskodtok?

    ↑ LinkVálasz
  12. Doki

    Köszönjük. Így gondolkodunk mi is. Nem hiszünk már politikában, pártokban. Hiszünk a civil erőben. Ezért hoztuk létre az Egyesületet és ezt a lapot. Hiszünk abban, hogy valamikor azok fogják intézni a közügyeket mindenhol, akiknek ez pénz nélkül is érdekük. Mert ott élnek. A pártok csak pénzekről szólnak, a képviselőink csak pénzekről szólnak. Van másik út. És ez a civilek útja. Páva Zsoltnak akkor érdeke volt a Tubes. Nem a Tubes volt az érdeke, hanem a pozíciója. Kovács Béla háza már nem érdeke, tehát nem is fog mellette kiállni. Egyedül csináljuk végig, és mi soha nem adjuk fel.

    ↑ LinkVálasz
  13. Én

    Tisztelt Szerkesztőség!
    Tisztelt Olvasók!

    Ha ebből az egész ügyből csak azt veszem figyelembe, hogy sokan megtudják, ki volt Kovács Béla, megnézik a róla szóló filmet, akkor azt hiszem, érdemes volt a témával foglalkozni.
    Ugyanakkor piszok is tapad az ügyhöz, és ez elkeserítő.
    Elolvastam a hozzászólásokat, és a következőkre jutottam.
    Nem zörög a haraszt…
    Önök ezt írták: “Mégsem a város vette meg, hanem valaki más”. Egy szóval sem említették a Global Hungaryt, csupán a link vezetett az oldalukhoz. Ez természetes is lehet, hogy valaki ingatlanközvetítőn keresztül próbálja értékesíteni a vagyontárgyát. Más kérdés, hogy ki vesz ingatlant úgy, hogy már másnap árusítani kezdi. A Global Hungary heves reakciója, a perrel való fenyegetés (az elmaradt haszonért?) arra utalhat, hogy a cég nyakig benne van. Még akkor is, ha nem ők a tulajdonosok.
    Ennek a háznak kétféle értéke van. Az egyik a szimpla forgalmi érték, és ez a kommentek szerint ma kb. 6 millió forint. De van eszmei értéke is, amelyet forintban nehéz – ha egyáltalán lehet – kifejezni. Nem csoda hát, ha a friss tulajdonos az ÜGY fővédnökévé avanzsált. Azt ajánlom, bizonyítsa be elkötelezettségét azzal, hogy az házat a városnak ajándékozza!
    Gyanítom, ez nem fog megtörténni. Tehát miről is van szó? Ma viccesen hangzik, de hiszem, hogy a VÁROS sérthetetlen. Az emberek viszont, akik képviselik, nem biztos, hogy azok. Meggyőződésem, hogy az önkormányzatnál dolgozók túlnyomó többsége tisztességes. Nekik kínos lehet látni azt, hogy mi folyik az ilyen jellegű esetekben. Akik őket irányítják, nyilván magas posztokon vannak, és a jelen ügynél az is kiderülhet, kik azok. Akik most mindenáron (!) meg akarják szerezni az ingatlant, könnyen lehet, hogy gyanússá válnak. Remélem, ezek a kommentek a Polgármester Úrhoz is eljutnak, és ez azzal jár majd, hogy figyelni fogja, ki-hogy viselkedik ebben az ügyben.
    Vajon milyen reakciót váltana ki az ügyintézés lelassítása? A stróman vevő, akinek a pénze benne fekhet, kérheti a gazdáitól a dolgok siettetését. Ha a városnak szerencséje van, még össze is veszhetnek.
    Az egyik kommentben érdekes gondolat vetődött fel, amely szerint a város a Kovács Béla házát nem pénzért, hanem cserékkel szerezné meg. Ez még síkosabb ösvény, mintha pénzért vennék. Már a vásárlásnál is látunk furcsa árkülönbséget. Ha csere (cserék?) esetében is ilyen “becsületesen” menne a dolog, akkor a pitiáner ügyből (a pénzre gondolok), akár nagyobb is lehet. Ha a Patacsi Pilvax cikke nem ért el mást, mint hogy a dolog nyilvánosság elé kerül, akkor sem tudják már stikában elintézni. A város polgáraiként nyerünk.
    Látszik a zűr az ár körül. A kommentelők jelzik, hogy a ház belső képei hamisak (még akkor is, ha csak a fotó kedvéért “bútorozták be”). Vajon azok, akik döntenek ebben az ügyben, nem látják, mibe másznak? Kivel üzletelnek? Utána lehetne-e nézni annak a dolognak, hány üzletet bonyolított a város az említett cégekkel (Sziriusz, Global)? A többi pécsi ingatlanos esetében is hasonlók ezek a számok?
    Szerintem hivatalosan is fel kellene lépni, hogy legyen nyoma a mi olvasói aggodalmunknak, mert az is lehet, hogy csak rakéta sebességre kapcsoljuk az “intézkedést”. Aztán meg azt mondják, nem jutott el hozzájuk a hír.
    Még egy megjegyzés. Lehet, hogy a szerkesztőséget megfenyegető cég nemcsak azért ideges, mert az üzletük esetleg nem realizálódik úgy, ahogy elképzelték, de talán azért is, mert a számla körül is bűzlik valami. Kíváncsi lennék, melyik NAV-os az, aki elhiszi, hogy egy hat és fél millióért kínált ingatlant valaki akár csak egy forinttal többért is vesz meg?
    Nem is olyan rég a civil összefogás által támogatott polgármester megakadályozta a tubesi lokátor felépítését. Akkor érezhette, mennyi erő van egy ilyen közösségben. Gondolom, a patacsiakéban is.

    ↑ LinkVálasz
  14. kamosze

    Tisztelt Szerkesztőség!
    Kedves Miklós!

    Nagyon köszönöm azt is amit eddig tapasztaltam az Önök részéről, remélem egyszer siker koronázza az erőfeszítéseinket! :) De most is hangsúlyozni kívánom, nagyon fontosnak tartanám, mivel az általam is ismert “régi öregek” fogyatkoznak, de mégis alaposan benépesült új lakosokkal a környék, hogy Patacs története, szellemisége, az akkori emberek , történetesen a parasztok (kifejezetten pozitív értelemben használva a fogalmat), földművesek világát bemutathatnánk, hogy a szorgalmas és nehéz munka mellett igenis kiemelkedhetett közülük az akinek máshoz is volt tehetsége, komoly munkával fiatalon is tekintélyt szerezhetett, megbecsülést. Jóleső érzés látni, hogy az urbanizáció káros hatásait igyekeznek a mindennapi életben távoltartani és összetartó közösséget kovácsolni az ottlakókból. Én gyermekkoromban nem tudtam úgy elmenni a boltig, hogy ne köszöntek volna rám az udvarokból, nénik , bácsik pontosan tudták ki vagyok és mindenkinek volt egy jó szava a másikhoz, és én is ismertem mindenkit, BIZTONSÁGBAN éreztem magamat kisgyermekként is az utcán..mi még tudtunk úgy szánkózni a régi Patak utcában, hogy biztosak voltunk, arra aztán autó nem fog jönni….:))
    szíves figyelmükbe ajánlom az alábbi kisfilmet, ami papáról szól elsősorban, számomra mégis megható volt látni azokat szép bajszos parasztembereket, akik hallgatták, szinte jelenségek..szeretném, ha mégis sikerülne majd ez az emlékházasdi, mert nekik legalább annyira kijár a tisztelet, MEGEMLÉKEZÉS, mint annak az embernek aki az érdekeiket képviselte, amig hagyták…
    üdvözlettel:
    Kósa Beáta

    ↑ LinkVálasz
  15. Patacsi Pilvax Szerkesztőség

    Tisztelt Dr. Kósa Beáta!
    A Patacs- Rácváros Egyesület és a patacsi Pilvax szerkesztősége köszöni Önnek a hozzászólását!A megalakuláskor az egyesület azt tűzte zászlajára,hogy képviseli a városrész hagyományait. Patacs leghíresebb szülötte az Ön nagyapja, aki sokat tett a független, szabad Magyarországért! Nekünk, mint patacsiaknak kötelességünk, hogy képviseljük az Ön nagyapja emlékét, és a szülőháza kérdésének ügyét!Hisszük, hogy az Ön nagyapja egy tiszteletre méltó szemelyiség!Mi igyekszünk képviselni ezt az ügyet.

    Őszinte tisztelettel: Lőrincz Miklós
    a patacsi Pilvax szerkesztője, a patacsi települési részönkormányzat képviselője.

    ↑ LinkVálasz
  16. kamosze

    boocsánat ..:)) nem vagyok megalomán, de sokáig kínlódtam, hogy be tudjak jelentkezni, erre látom, akorábbi kísérletem sikerrel járt, de kb uat írtam mindkét esetben, csak az egyiket szeműveg nélkül, abban sok a hiba..:))

    ↑ LinkVálasz
  17. kamosze

    kedves Balu és mindenki..

    nos 52 éve a Patacs, Patak u. 5 szám alá születtem, akárcsak az öcsém és ott is éltünk, amig tarthatatlanná nem vált a helyzet..apám 9 éves koromban halt meg, anyukám 23 éves koromban..soha senki segítségére nem számíthattunk és ez a mai napig igy van..azért költöztem el onnan, mert öcsémet katonának behívták, a kezdő fizetésem 3000.-ft volt, a ház már akkor is rossz állapotban tengődött..az építész barátom 24 éve elmondta mit kéne tenni vele, képtelen voltam annyi pénzt előteremteni és muszáj volt megválni tőle, ellenkező esetben ma is ott laknék..az un rendszerváltás után sem kerültünk kedvezőbb helyzetbe sem anyagilag, sem erkölcsileg, másoknak ez valahogy jobban ment…igaz, mi mindig nagy megtiszteltetésnek vettük, ha előrébb jutott az ügye, ha méltón próbálkoztak megemlékezni róla, pl. nagy örömmel láttam, hogy a lányaim történelemkönyvében már szerepelt, hoyg felállították a rá egyálatlán nem emlékeztető szobrot és az igazi nagy öröm az iskolaelnevezés volt..de úgy gondolom amig alányom generációaj már tanulhatja , ezért talán ismerni is fogja a nevét, addig több generációank fogalam sincsen arról kiről beszélünk, ezért lenen jó az emlékház, de én minden fórumon kifejtettem, ahol megkérdeztek, hogy elsődlegsen emlékház, azon belül Patacs történetéenk feldolgozása, bemutatása és harmadrészt az életpályáját kerékbetörő politikai történések bemutatása lenne a számomra szimpatikus tematika…az,ami zajlik az ingatlan körül…nos nem kivánom kommentálni, szüleim jómodorra neveltek..legyen annyi elég, hoyg szomorú vagyok
    üdvözlettel:
    Dr. Kósa Beáta (Kovács Béla idősebb unokája)

    ↑ LinkVálasz
  18. Dr Kósa Beáat

    Kedves Balu és mindenki!

    Pontosan oda születtünk abba a házba, amiről szó van….az 5-ös szám alá, abba az épületbe,amiről itt most vitáznak, megemlékeznek stb…25 éve költöztünk el, mert az akkori 3000.-ft-os kezdőfizetésemből, (öcsém még tanult) nem tudtam sem felújítani, sem fenntartani, főleg miután testvérem a behívóját is megkapta…akik ismernek minket, tudják az apámat 9 éves koromban, az anyukámat utolsó éves egyetemistaként vesztettük el, senkire nem számíthattunk, mindig csak magunkra ( ez MA IS IGY VAN)
    amikor tarthatatlanná vált a helyzet, egy építész barátomat elhívtam és elmondta, mi mindent kéne tenni a házzal..nem tudtam kivitelezni, maradt a kényszerű eladás, én ma is ott élnék, ha lett volna módom másképpen dönteni…megnéztem a házat, komoly felújítás sztem nem történt…építészbarátom most is elmondta mit kéne tenni vele, erről tájékoztattam néhány képviselőt a részönkormányzatból…
    a többihez nem kivánok hozzászólni, mert a családom jó nevelést adott…szomorú vagyok..a nem szalonképes verziót csak a barátaimmal osztom meg..minden patacsit szeretettel üdvözlök:
    Dr. Kósa Beáta Kovásc Béla unokája

    ↑ LinkVálasz
  19. Bebe

    Trükközöl Globál! Trükközöl! Csúnya dolog. Na nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát! Na nehogy te légy már a Grál lovag a Kovács Béla ház megmentője. Ugye azt te sem hiszed!?

    ↑ LinkVálasz
  20. Ante

    Kérdés, hogy milyen csereingatlanok lesznek felajánlva Kovács Béla házáért?

    ↑ LinkVálasz
  21. Nagy József

    Gratulálok a patacsi Pilvaxnak! Úgy látom egy kis “ingatlan panamába” tenyereltetek bele!! Ez a város erről híres!! Megyeri-tér, Magasház stb. Nézzetek szét aSzíriusz háza táján is!

    ↑ LinkVálasz
  22. Bástya elvtárs

    Úgy látom az Irigy hozzászólásából, hogy a Harry gyerek igen jóban volt Toller úrral, és most a Fideszes ifjukkal is. Sokat változik a világ.

    ↑ LinkVálasz
  23. éjjeliőr

    Mióta hívják a patakot Globálnak aki itten nekünk csobog?
    Volt már valaki a medrében az öt mögött?
    A patak egyszer megunja ezt a meder kinézetet és elsöpri azt a kócerájt.
    Elsöprődtek már errefelé keményebb kisfalifiúk is.

    ↑ LinkVálasz
  24. Tanu

    Hamis vagy Globál. Gyorsan törölték az apród hirdetését! De a térkép alatt ott van a cím!Pécs Kovács Béla utca 5. Ez a stim. A Globál Hungary oldalán már csak az szerepel Baranya Megye Pécs Kovács Béla u. Ez is stim. Tehát a két cím egy és ugyan az!! Lementettem Mindent, a szerkesztőség rendelkezésére bocsájtom az anyagokat. Mivel szomszéd vagyok megyek tanúskodni, hogy 6,5 millió forintért volt hirdetve 2012. februárjában is!

    ↑ LinkVálasz
  25. HumorZsák

    Imádom a Global Hungary hirdetéseit. Ez az egyik kedvencem:

    http://globalhungary.hu/index.php?a=6&desc=1&aid=70&tid=919

    Idézem, mert félek, hogy holnap már nem lesz olvasható:

    A ház egy nagyon szép részen fekszik, rendezett udvarral és kis területtel. Mondjuk ez lehet enyhe túlzás is, de Szabolcsfalusi rész és a Komlói út közötti családi házas övezet nem rossz.

    Sok hirdetésükben feltűnik a sajátos vesszőhasználat. Azt hiszik, hogy a vessző előtt kell a szóköz, utána pedig nem. Vörös Gábor is így gondolja. Meglepne, ha nem a munkatársuk lenne.

    Globálos fiúk, sürgősen át kéne szerkesztetni, mert ez így nagyon árulkodó.

    ↑ LinkVálasz
  26. Egy Patacsi

    Egy nagyon jó barátom tavaly nyáron lelkendezve jött hozzám, hogy megveszi azt a házat 6.5 millió forintért. A válaszom ennyi volt. Te hülye vagy. Megsértődött. Egy pár hét múlva jött, hogy mégsem veszi meg a házat, mert hívott egy építészt aki elmondta neki részletesebben mint én, a házzal való teendőket. A házra nagyon sok millió forintot kellene költeni. Megbízható forrásból tudom, hogy a 80-as években Gyurcsány Ferenc a patacsi húsbolt épületének alapjai ásásánál jelen volt, mint nyári diák munkás. Ez tényleg igaz. Ha valakit érdekel az épület szerintem eladó. Milyen kicsi és mégis milyen nagy ez a Patacs! Ha beruházásról van szó akkor pici porfészek. Menj végig egyszer a Nefelejcs utcán. Hidd el nem felejted el. Egyszer nekem kiesett az utca alján az autóm első lámpaüvege.

    ↑ LinkVálasz
  27. VOGI

    Kedves felháborodott Patacsi olvasó.

    Akkor legyen szíves elballagni a tulajdonoshoz és kifizetni a mostani vételárat, és aláírni az adásvételi szerződést. Gondolom mostanra már felértékelődött kellőképpen a romos ház ára. Szerintem a város egyáltalán nem akar még egy púpot a hátára. Ha akarna már megvette volna a házat. Felesleges egymást szapulni illetve számon kérni. Az ötlet egyébként a Patacs-Rácváros Egyesület tagjai fejéből pattant ki. Az, hogy most ön számon kéri őket? Nevetséges. Jöjjön el és vegye ki a részét a munkából.

    “Hogy képzelik egyes emberek, hogy ledózerolnának egy emlékházat, amelyért folyamatosan küzd a városrész??” Ön küzd érte? Küzdött érte valaha? Ha szeretne többet tenni a városrészünkért akkor nyugodtan leírhatja az ötleteit. Ez a ház szerintem soha az életben nem lesz Kovács Béla emlékháza. A város nem fog pénzt adni hozzá. Mint ahogy Patacson szinte semmihez sem. Ebben a tudatban tessék nyugodtan háborogni.

    “Ígéreteket már kaptunk eleget, most a tetteknek jött el az ideje!!” Ön írta ezeket. Akkor tessék tenni is érte ne csak a szájkarate menjen. A tábla a legjobb ötlet eddig, vagy esetleg egy mellszobor.

    ↑ LinkVálasz
  28. Mufti

    Vigyázz Global. Sokat tudunk rólad. És a Pécsi Önkormányzatról is. Ezeket a mozaikokat lassan, de összerakjuk. Azután majd lebegtek a semmi és a valami határmezsgyéjén. A valamire kevés esély lesz. Én a semmire fogadok.

    ↑ LinkVálasz
  29. Harry Potter

    Vigyázz Global, mert elvarázsollak!

    ↑ LinkVálasz
  30. Patacsi Pilvax Szerkesztőség

    Tisztelt Global Hungary Kft!

    Köszönjük hozzászólását!

    ↑ LinkVálasz
  31. B52

    Valami nem stimmel. Ezt a házat 2012. február 09-től hirdette egy magánszemély az ingatlan.com-on. 6.5 millió forintért. És ugyanezt a házat, mert én is megnéztem. Akkor te miért kínáltál érte 8 milliót? Egyébként kikértem építész véleményét, aki azt mondta, ennek a háznak jobb lenne a dózer, mint a felújítás, tehát csak telekárban szabad gondolkodni.
    De akkor az már nem Kovács Béla emlékháza lenne. Mert ha én oda házat építek, akkor abban lakni is szeretnék. Egy tábla elfér persze rajta, ami Kovács Bélára emlékezetet.

    ↑ LinkVálasz
  32. Doki

    A cikkben szereplő első hirdetésre, ami 6,5 millió forintról szólt, és egy magánszemély hirdette, feleségem kiment megnézni a házat.(ez februárban volt) Ezt a házat hirdették 6,5 millió forintért és ez 100 %, valaki tehát tényleg hazudik.Jobban érdekelne viszont a Global hirdetése, ahol szépen berendezett helyiségek vannak. A helyszínen is meggyőződtünk róla, hogy a épület belül szinte teljesen üres. van benne egy rossz dívány.

    ↑ LinkVálasz
  33. Global Hungary Kft.

    Tisztelt Szerkesztőség és Hozzászólók!

    Köszönjük a hozzászólók véleményét, melyre reagálva döntöttünk úgy, hogy hozzá kívánunk szólni az ügyhöz.

    Cégünk a Global Hungary Kft. 1999-ben alakult Pécsett. Az elmúlt időszakban folyamatosan és töretlenül dolgoztunk az ingatlanpiacon, munkánk és eredményeink bizonyítéka, hogy még a mai napig működik a vállalkozásunk. Fő tevékenységi körünk az ingatlanközvetítés, vásárlás és hasznosítás. Megalakulásunk óta a cég tulajdonosi köre nem változott.
    Munkatársaink folyamatosan azon dolgoznak, hogy a cég iránt kialakult bizalmat megőrizzék és továbbvigyék. Mivel helyi és régi múlttal rendelkező cégről van szó, így a pécsi ingatlanpiac jelentős részén jelen vagyunk.

    Az ingatlan értékesítésével cégünket 2,5 évvel ezelőtt kereste meg az akkori tulajdonos. A kialakult bizalom és a tárgyalások eredményeképpen a tulajdonos kizárólagos értékesítéssel bízott meg minket 16,9 millió Ft-os eladási áron.
    A gazdasági helyzet ingatlanpiacra gyakorolt negatív hatása miatt jelentősen csökkentettük az ingatlan eladási árát, mely az elmúlt időszakban 12,9 millió forintra változott.

    Cégünk értékesítette az ingatlant.

    A jelenlegi tulajdonos felkereste cégünket, hogy felújítás után értékesíteni kívánja azt, mint családi házat, azonban lehetőségként azt sem zárta ki, hogy jelenlegi állapotában, ill. a megkezdett felújítás munkálatai alatt – természetesen az elvégzett munkák értéke alapján – értékesítsük.
    Több érdeklődőnk van az ingatlanra, felvettük a kapcsolatot az Önkormányzattal is. Több magánszeméllyel folytak és folynak tárgyalások jelenleg is.

    Ha már az ingatlan ára szóba került, azt felháborodva vettük tudomásul, hogy légből kapott adatokat közöl az oldal és igazolhatatlan hirdetésekkel próbálja meg az ingatlan árát hamisan közölni.

    A szóban forgó link alatt található hirdetés nem erről az ingatlanról szól! Szeretnénk megtudni pontosan, hogy mire alapozta a Szerkesztőség, amikor ezt közölte. Kérem, ha információkat tényként közölnek, jelöljék meg a hiteles forrásokat is! Amennyiben ez nem így történik, cégünk kénytelen rágalmazásként és hitelrontásként kezelni ezeket a dolgokat.

    Az ingatlan a tények közlésével ellentétben nem a Global Hungary Kft. tulajdona.
    Az ingatlan a találgatások ellenére jóval magasabb áron került értékesítésre.

    Felhívjuk a Szerkesztőség figyelmét arra, hogy amennyiben a Szerkesztőség által eddig közölt adatok és információk számunkra kárt okoznak, illetve negatív irányba viszik a tárgyalásainkat, úgy az ebből keletkező kárunkat jogi úton fogjuk érvényesíteni.

    Tisztelettel: Global Hungary Kft.

    ↑ LinkVálasz
  34. Felháborodott patacsi olvasó

    Olvasva majd felháborodva az előző hozzászólásokon kizárólag a tényekre hivatkozva a véleményem a következő:

    Hogy képzelik egyes emberek, hogy ledózerolnának egy emlékházat, amelyért folyamatosan küzd a városrész??
    Hogy képzelik egyes emberek, hogy megkérdőjeleznek egy országos jelentőségű személyt, egy helyi szülöttnek a szülőházát?? Már eddig jutottunk?
    Lehet, hogy egyes emberek számára az a fontos kérdés, hogy ki az ingatlan jelenlegi tulajdonosa és mit kezd vele, de ne vigyük el ebbe az irányba a dolgokat, mert az a fontos hogy mikor lesz belőle emlékház. És remélem ezt a ’tisztelt szerkesztőség’ is „így gondolja”!
    Mert a szerkesztőség feladata a tárgyilagosság és kérem, hogy ehhez tartsák magukat! Én úgy szintén kíváncsi vagyok a másik oldal véleményére!
    Hozzátenném, hogy megnéztem az említett linkeket, melyből nem derül ki egyértelműen, hogy erről az ingatlanról van szó! Nem is értem, hogy ez hogy kerülhetett ide!?
    Még egyszer kérem, hogy maradjunk az emlékház kérdésénél, hiszen Páva Zsolt polgármester is kijelentésében utalt arra, hogy ennek kiemelkedő jelentősége van a város szempontjából, ezért is nem értem, hogy a város részéről eddig az üggyel kapcsolatban miért nem történt semmilyen lépés.
    Ami még számomra nem egyértelmű, hogy a 16,9 millió Ft-os árból a hozzászólók „megbízható forrása” alapján, hogyan lett 5,5 és 6 millió forint.
    Vörös Gábor hozzászólása szerint 8 millió ft-os vételár ajánlatott tett, amiért nem tudta megvásárolni az ingatlant, de valójában kíváncsi lettem, hogy mennyi volt eredetileg az ingatlan ára??
    De azt gondolom, hogy egy ilyen jelentőségű ingatlannál nem is az ár a fontos!!

    Az eddigi hozzászólások nagy része kizárólag rosszindulatot és irigységet feltételez.
    Az Önkormányzatnak felelősségét is górcső alá kellene venni. Egy ilyen kiemelt jelentőségű ingatlan hogy sikkadhatott el a hivatali rendszerben, hogy nem akadt gazdája, aki nyomon kísérte, illetve intézte – volna!!??! – hogy Kovács Béla emlékéhez méltóan állhasson a mai napig. Kinek a dolga lett volna mindez??
    Ígéreteket már kaptunk eleget, most a tetteknek jött el az ideje!!

    ↑ LinkVálasz
  35. Nagy Gábor

    Tisztelt Szerkesztőség!
    Mint leendő Patacsi lakos figyelemmel kísérem a városrésszel kapcsolatos dolgokat és egy kedves ismerősöm révén kerültem az Önök oldalára.Nagyon sok hasznos információt kaptam az önöktől,de az elmúlt időszakban megjelent cikkek Kovács Bélával kapcsolatban sok kérdést vetettek fel bennem.Figyelemmel kísérve az eseményeket úgy éreztem szeretnék hozzá szólni a folyamathoz.Ami igazán kérdés bennem,hogy valóban Kovács Béla emlékéről szól-e a történet.Lehetséges,hogy a politika vagy magán emberek önös érdekeinek színtere lett az önök oldala.Rendkívül csalódott lennék ha ez igy lenne,mert eddig nem ezt tapasztaltam .A tárgyilagosság érdekében kíváncsi lennék a másik oldal véleményére is a tények tükrében hogy eloszlassuk az esetleges félreértéseket,mert úgy érzem fontos lenne ,hogy egy ilyen oldalon tények jelenjenek meg.Gondolom ezzel Önök is egyet értenek,mielőtt azt is megkérdőjelezzük,hogy Kovács Béla egyáltalán Patacson született-e.Ennek érdekében utána járok az ingatlannal kapcsolatban a másik érintett félnél.
    Maradok tisztelettel

    ↑ LinkVálasz
  36. Piroska

    Troll! Ő, nem az Éjjeliőr.

    ↑ LinkVálasz
  37. Vörös Gábor

    Tisztelt Szerkesztőség!
    Én egy laikus vagyok,aki 3 gyerekkel, némi kézügyességgel és sok hozzáértő baráttal rendelkezem,ezért keresek ezekkel a paraméterekkel rendelkező,felujítandó családi házat.Ez a ház már több mint két éve hirdetve van.Kezdetben16,9MFt-ért mi az idő alatt lement 12,9MFt-ra.Tavaly ősszel gondoltam eljött az én időm,ezért megnéztem a házat ami tényleg erősen felujítandó volt ,de ennek ellenére tettem egy vételi ajánlatot 8MFt-ra.Sajnos a tulajdonos ezt nem fogadta el,azzal a megjegyzéssel hogy akkor inkább ott fog állni.Eddig én azt sem tudtam ki az a Kovács Béla ,de ha városnak,vagy bizonyos köröknek akik most tépik a szájukat fontos lett volna két és fél év alatt megvehették volna ,sőt már a felujitás is kész lehetne,vagy lehetett volna a születésnapi megemlékezésre,de azt látom hogy mint a városba bármely más témában egyszerűbb átháritani a felelősséget másra

    ↑ LinkVálasz
  38. éjjeliőr

    Én leírom egy verzióját!

    Nem megvenni pécsiesen!
    Tulajt korrekt módon kisuppantani!
    Dózer!
    Kovács Béla is így látná helyesnek – ha látná mi folyik itt.
    Amennyiben valóban oly nagy hazafi volt – ne gyalázzuk emlékét!
    Bontsuk le szépen, füvesítsük és állítsunk a szélébe egy kopjafát – akár rovásírással is. Más épkézláb dolog úgysem lesz belőle, legfeljebb kis “zéendzés” spekuláció.
    Nyugodj Békében Kovács Béla.

    ↑ LinkVálasz
  39. Patacsi Pilvax Szerkesztőség

    Köszönjük Jenő!
    Így gondoljuk mi is!

    ↑ LinkVálasz
  40. Jenő

    Tisztelt Szerkesztőség!

    Úgy gondolom, a kulcskérdés az, hogy a mostani tulajdonos mikor szerezte meg ezta házat. Ha február 26. után, akkor azt kell mondani: ügyes. Hallotta, hogy szükség lehet az épületre és megvette, hogy dupla áron adja tovább a városnak. Kínosabb, ha egy-két nappal korábban szerezte meg, mert szerintem — bár ezt bizonyítani nyilván nem lehet — ez azt jelentené, hogy azok, akiknek az lenne a dolguk, hogy minél jobban gazdálkodjanak a város pénzével, inkább abban érdekeltek, hogy amit a város megszerez, drága legyen. Nehéz elképzelni, hogy ehhez önös érdek ne kapcsolódott volna.
    Ha tehát a város szeretné, hogy ne essen folt a becsületén, akkor MOST nem szerzi meg az ingatlant, és akkor a jelenlegi tulajdonos annak is örülni fog, ha a “befektetett” pénzének akárcsak egy részét is viszontlátja.

    ↑ LinkVálasz
  41. balu56

    Azért ez már drasztikus vicc! A múlt emlékeiből is üzletet akarnak csinálni egyesek? Hja, arról nem is beszélve, rossz nyelvek szerint nem is ez Kovács Béla szülői háza! Ami igaz is lehet, mert emlékezetem szerint Beáék (Kovács Béla unokája) lejjebb laktak a képen látott háznál. Ha igaz, akkor az a mai “Fogd a kezem alapítvány” helyén állhatott, emlékezetem szerint. Bár ezt hitelt érdemlően Kósa Bea, az unoka tudná alátámasztani vagy megcáfolni.

    ↑ LinkVálasz
  42. Szent Mihály Arkangyal Asztaltársaság

    T. Szerkesztőség!

    Asztaltársaságunk e témában levelet írt 2011. szeptember 21-én Oszoli Dénes úrnak, a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság elnökének. Hivatalos választ azóta sem kaptunk.
    Megbízható forrásból akkor úgy értesültünk, hogy az ingatlan 5 millió forintért megvásárolható.

    Ügyvivők

    ↑ LinkVálasz
  43. Maráczy Tibor

    Eddig a cégről még nem hallottam. Állítólag 1999-től vannak a piacon. Érdemes lenne felderíteni a tulajdonosi kört. Engem nem lepne meg, ha egy ismert úr is szerepelne közöttük, netalán ő lenne a tulajdonos.
    Ami a többit illeti, arról szintén van véleményem, de itt nem írom le. Hm. Majdnem folytattam.

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE