Kiemelt, Pécsi hírek

Hol vannak a pécsi új buszok II.?

|

Amint már írtuk, 2008 nyarán a Pk Zrt.-t részlegesen privatizálták. Annak ellenére, hogy a Mecsekbusz Kft. csak 49%-os tulajdonrészt szerzett a PK Zrt.-ben, megkapta a menedzsmentjogokat is. Úgy látszik nem csak az állam, de a város is rossz gazda. Nem tudni, hogy miért ez történt a Pk Zrt.-vel. Ugyanis ezzel az idézték elő, hogy a város nem tud megrendelőként viselkedni a kis többségben az általa birtokolt céggel szemben. Ügyes mondaná Khon bácsi.

A szerződés 2008-ban történő megkötésekor a Mecsekbusz vállalta, hogy 2009 év végéig tíz év alá csökkenti a pécsi buszpark átlagéletkorát. 2009. június elején a Mecsekbusz azzal a kéréssel fordult az új városvezetéshez, hogy az időközben hazánkba és Pécsre is begyűrűző válság miatt a határidőt módosítsák 2010 végére. Az új városvezetés azért alakulhatott meg, mert Tasnádi Péter polgármester elhunyt. 2009 májusában Páva Zsoltot választották polgármesternek.

De 2009 januárjában más is történt. Pécsnek elfogytak a buszai. A Pécsi Közlekedési Zrt. ugyanis eladta még január 20.-án a 170 buszt 2,2 milliárd forintért az 1 millió forintos tőkéjű Buszrent Kft.-nek. A Busrent Kft pedig azonnal visszaadta bérbe a Pécsi Közlekedési Zrt.-nek, buszonként havi 1,2 millió forintért, 10 évi időtartamra.

Pécs kapott 2,2 milliárd forintot a buszaiért a Busrent-től, igaz csak papíron, viszont évi 2 milliárdot kellett fizetnie buszok bérléséért a Busrent-nek. Ez is ügyes Khon bácsi szerint is.

Az adásvételi szerződést a PK Zrt. részéről Keczer László írta alá. A Busrent részéről pedig Majoros Csaba. Csakhogy Majoros úr abban az időben a Pk Zrt. gazdasági igazgatója is volt, meg ügyvezetője a Busrent-nek. Ügyes. Szépen lepacsizott üzlet.

Az egész ügylet a legsötétebb fény a mindenkori városvezetésre vetíti. Ugyanis az új városvezetésnek fogalma sem volt az ügyletről. Pedig volt egy polgármesteri átadás- átvétel. Ami 2009 májusában történt, a buszok eladása pedig 2009 januárjában. Az éber városvezetés csak egy internetes honlap cikkére írt kommentből értesült a tranzakcióról.

http://www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/a-pk-zrt-nem-csereli-le-az-ikarusokat

http://www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/a-pk-zrt-nem-csereli-le-az-ikarusokat/kommentek?start=15

A 25. számú komment az, amely közli a városvezetéssel, hogy a buszok eladva. Tehát már 2009. év közepén látszott, hogy Pécsnek az EKF év nyitására nem lesznek új buszai. Az ígéret szerint majd 2010 végére. 2009-ben tesztelés céljából Pécs útjait rótta egy Irisbus Crossway típusú jármű. Állítólag ez a típus amúgy városi közlekedésre alkalmatlan. Aztán következett a csodálatos 2010-es esztendő. Pécs nagy lehetősége az EKF-el, két választással, egy országgyűlésivel, és a helyhatóságival. Választások évében pedig kenyér és cirkusz kell a népnek.

2010 az EKF éve, új busz ígéretek. Akkor elterjedt, hogy Pécs kínai Bonluck márkájú autóbuszokat vásárol. Még mondtuk is, hogy azért burkolták a Széchenyi teret kínai márvánnyal, hogy a kínai buszok jól érezzék magukat Pécsett.

A kínai buszok szerkezetváz formában érkeztek volna Debrecenbe. A cívis városban a Magyar Járműtechnika Zrt. készre szerelte volna azokat. Az azonban nem volt kedvező, hogy a Bonluck csak kétajtós. Ugyanis a szindikátusi szerződésben ugyanis nem szerepelt a buszok pontos kialakítása! Sőt, az sem, hogy mely gyártótól kell választania a kisebbségi tulajdonosnak. Sőt az sem került bele a szerződésbe hogy hány csuklós és szóló autóbuszt kell beszerezni. Csak mindössze a darabszám.

Az már csak hab volt a tortán, hogy a kínai busz többszöri nekifutásra sem tudta megszerezni a típusbizonyítványt. Ez az egyszerű tény senkit sem zavart, ugyanis 2010. márciusban a PK Zrt. honlapján már a buszok színét terveztették egy pályázat keretében. Mert pályáztatni azt tudunk.

A pályázat szerint egy 12 méteres, alacsonypadlós városi, és egy szintén alacsonypadlós, 18 méteres csuklós autóbusz nézeti rajza volt megadva. Ekkor már szivárogtatták, hogy a 140 db busz beszerzésére kerül sor. 2010. április 29-én, hivatalosan is bejelentették, hogy a PK Zrt. -hez még májusban megérkezik az első szóló, majd júniusban az első csuklós busz. Választások éve, tehát ígéretekből nincs hiány. 2010 augusztusától pedig 3-4 autóbusz cseréjét ígérték, úgy, hogy 2011. harmadik negyedév végére mind a 140 buszt leszállítják Pécsre.

A módosítást a pécsi közgyűlés szavazta meg. Igaz némileg módosítva ugyanis kikerült belőle az a pont, miszerint az önkormányzat által korábban vállalt, de ki nem fizetett egymilliárd forintra rúgó támogatást három év alatt, 2011. májustól kezdve utalják át a PK Zrt. részére. A fizetés üteméről külön szerződés keretében rendelkeznek, amelynek alapját az önkormányzat teherbíró képessége adja. Ja, kérem az EKF évében is gond volt a teherbíró képességgel.

Páva Zsolt polgármester arról is beszélt, hogy megvizsgálják majd, van-e lehetőség Pécsett emeletes buszt közlekedtetni valamelyik vonalon. Ugyanis az a cég, ahonnan feltehetően az új buszokat beszerzik, ilyen járművet is gyárt. Jahn Péter, a Mecsekbusz Kft. ügyvezetője akkor azt nyilatkozta, hogy ők is úgy tudják, hogy 2010. július második hetében a Pécs Holdingnál is aláírják a szerződésmódosítást. Az után ők is szignózni fogják. Egyeztetniük kellett még nekik is ügyvédeikkel az utolsó pillanatban jött változtatásról, és a hitelező bankkal is tárgyaltak erről. A Mecsekbusz képviselője akkor azt mondta, hogy 2010. július végére magát a megrendelést is elindíthatják, ami után az első buszok három, három és fél hónap múlva, azaz október végére érkezhetnek meg. (Ismét csúszás!) Jahn Péter szerint ennyi idő kellett volna a buszok legyártásához.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. nagypista

    PÁVÁÉKNA MÁR RÉGEN A SITTEN KÉNE ROHADNI NANYIT LOPTAKM MEGKEL NÉZNI HOL LAKNAK ÉS MIVAN AZ ELOPOT ANYAGBOL OTT FELÉPÜLT PÁVA HÁZAMEG ATÖBI SEGNYALOÉ ABUSZOK MEG OJANOK AMIJENEK 100.-SZOVAL IS PÉCS A BÉKA SEGE ALAT VAN

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE