Magyar Közélet

Új cigány politika

|

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatón jelentette be: ezer roma nő kaphat szakképzést, majd munkát a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) együttműködésében indított, európai uniós finanszírozású program keretében. A tárca és az önkormányzat azt várja, hogy a nők híd szerepet töltsenek be a roma közösségek és a szociális intézmények között.

A Nő az esély elnevezésű képzési projekt indulása alkalmából rendezett pénteki budapesti sajtótájékoztatón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, a nők azok, akikben esélyt látnak a roma integráció területén, akik a családokban egyébként is “az élet motorjai”.

Elmondta, a programmal nem pénzt, hanem képzést és tisztességesen fizetett munkát adnak a romáknak. Hozzátette, a nők különböző szociális asszisztensi típusú feladatokat fognak végezni, és később be tudnak majd kapcsolódni például a romatelep-programokba is. Közölte, a pályázati kiírásra négyszeres volt a túljelentkezés; ezért, mint mondta, bíznak abban, hogy a program további fázisait is el tudják indítani.

Farkas Flórián, az ORÖ elnöke úttörő vállalkozásnak nevezte a programot, amely közlése szerint mind a 19 megyében és a fővárosban is elindítottak. A túljelentkezésekre utalva azt mondta, a cél az, hogy 2014 végéig meg tudják duplázni a képzésekben részt vevők számát. Hangoztatta, a program “nem cigányügy csupán, hanem felzárkózási, integrációs kérdés”, ez szerinte azt jelenti, hogy a képzésen részt vevők nemcsak a cigányok, hanem a nem cigányok problémáin is segítenek.

Az újságíróknak átadott tájékoztató szerint a 2014 augusztusának végéig tartó program során elsősorban hátrányos helyzetű roma asszonyokat vonnak be a képzésekbe, közülük várakozásaik szerint legalább 750-en végzettséget is szereznek majd.

A több mint másfél milliárd forintos költségvetésű képzési projektben egyebek mellett ápolási asszisztens, kisgyermekgondozó, nevelő, szociális gondozó és ápoló, idősgondozó, házi betegápoló és roma szociális segítő képzést kaphatnak az érintettek.

A sikeres vizsgát tevők elhelyezkedési esélyeit segíti a projekt későbbi – 1,4 milliárd forintos keretű – második része, amelyben egyéves támogatott foglalkoztatást és a munkavállalók továbbképzését biztosítják a munkáltatók számára.   Azt is várják, hogy a képzésen részt vevő roma nők kapocsként szolgálnak majd a szociális intézmények és a több ezer rászoruló között, akik eddig nem vették igénybe a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatásokat.

Na, fussunk ennek neki. Híd szerep a cigányok és a szociális intézmények között. Vagyis a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatoknál, időskorúak szociális ellátásában helyezkednek majd el, ahol jelenleg telített a létszám. A szolgálatoknál dolgozók egyformán mennek cigány és nem cigány családokhoz. A terv most az, hogy a cigány családhoz cigány szociális munkás menjen? De mi lesz akkor a szegregáció elvével? Mert eddig a cigányok azért tiltakoztak, hogy sok helyen elkülönítve akarják őket oktatni. Nem lesz szegregáció, ha a cigányhoz csak cigány mehet? Én persze egyetértek ezzel, szenvedjenek csak egymással. És majd szép lassan kialakul a cigány állam is Magyarországon. Most csak a szociális intézményekben, majd jöhetnek a más területek. Nem vagyok rasszista, de nem értem, hogy most miért nem kiabál mindenki farkas helyett szegregációt?

(MTI, Emberi Erőforrások Minisztériuma)

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Okkereső

    A név a végzet! “Cigány politika”
    Közismerten szívesen látogatnak idős, magatehetetlen öregeket, “elfekvő megtakarítások” újra újra forgalomba helyezése céljából! A cél érdekében, akár erőszakos eszközök igénybevételével! Mindezt hallgatólagos állami támogatással!

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE