Kiemelt, Patacsi Pilvax

Advent küszöbén

|

Ismét eltelt egy év, ismét Advent kezdeténél vagyunk. Az új egyházi év kezdeténél. S bár a polgári évből még egy hónap vissza van, talán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az eltelt egy évben mi történt velünk?

Függetlenül attól, hogy valaki keresztény, vallásos, közömbös vagy ateista, az élet folyása, a velünk való történések nem hagyhatnának közömbösen bennünket. Sajnos, ma azt tapasztalom, hogy az elcsüggedés, a legyintgetés, a lemondás eluralkodott az embereken. Ne menjünk bele különböző statisztikai vitákban, hogy az említett csoportok tagjai között mekkora számarányban találunk az élettől, a saját életétől már semmit nem váró, semmit nem remélő embert. Aki nyitott szemmel jár, és nem dugja a fejét a homokba, az nagyon is tisztában van azzal, hogy a magyarországi társadalom tagjainak jelentős része legalább is borúlátó a jövőjét és az ország sorsát illetően.

Tegyük fel a kérdést, így kell ennek lenni, mert valami különleges sorscsapás súlyt bennünket? Beállítottságtól függően más – más feleletet kapunk.

Miről is szól Advent. Az ateistának semmiről. A közömbös talán hallott élete során valami „hivatalos szöveget”, de soha nem törődött vele. A vallásos ember talán már mélyebb ismeretekkel is rendelkezik. Tételesen fel tudja sorolni az egyháza tanítását, ennek vagy annak a lelkésznek a megnyilatkozásait. Valami megérintette már a szívét. Keres és kutat, és érzi, hogy itt valami többről van szó, mint amit a világ ideológusai belé akarnak sulykolni. Érzi az evilág szószólóinak hazugságait, de azért még kicsit bizonytalan. Szívét már megérintette valami féle melegség, tudata felfogja a transzendes jelzéseit, de még a vétel akadozik, néha zavar keletkezik az adásban.

A keresztény ember már kezdi érteni, hogy miről van szó. Talán nem mindig tiszta az ő számára sem a kép, talán még némileg homályos az Igazság igazsága, de már belső tapasztalattal rendelkezik. Túllépett a „hivatalos formulákon”, nem azért, mert az „nem számít”, hanem azért, mert elmélkedései, Istennel és Jézussal történő személyes beszélgetései során már olyan ismerettel rendelkezik, amely adott esetben neki szólt, amely megvilágított számára olyan kérdéseket, amelyek foglalkoztatták. A belső hang bizonyosságának már tudatában van. Valami pluszt kapott, nem azért, mert ő olyan különleges és kiváló, hanem azért, mert alázatos és szomjúhozza az igazságot. Azt az igazságot, amelyről és annak fontosságáról, Jézus földi élete során olyan sokat beszélt.

Advent jelentőségének felismerése pont abban áll, hogy felismerem; mekkora kegyelem a karácsony; hogy Jézus csöppnyi csecsemőként beleszületett a sátán által megrontott és uralt világunkba. Jézus, aki a saját tulajdonába jött annyira szeretett minket, hogy a mi örök életünkért kiüresítette önmagát, emberré lett és vállalta még a kínhalált is. Mert mi emberek a kivégzésével „háláltuk” meg az ő szeretetét. Ne mondjuk azt, hogy ha mi, akkor éltünk volna nem kiabáltuk volna azt, hogy „- Keresztre vele!” Hiszen napról napra kiabáljuk. A magatartásunkkal, az életünkkel.

Az Advent bűnbánati időszak. A sok vétkeink bűnbánatának az időszaka. Kevés ez az alig több mint négy hét. Mi keresztények vagyunk a föld sója? A tartóra tett gyertya? Én az vagyok? Szent Pál szavai csengenek a fülembe: „Vigyázzatok, mert miattatok fogják szidni az Istent.” Gondolkodjunk el ezen a mondaton. Szülessen meg szívünkben az a felismerés, hogy mekkora ajándékot kaptunk Istentől Jézus személyében; a megváltás, az örök élet ajándékát. A SZERETET SZERETETÉT! Ezt az ajándékot, ezt a szeretet fogadjuk be szívünkbe, fogjuk fel elménkkel és valljuk meg a szánkkal, tegyük hitelessé tetteinkkel. Akkor talán majd kevesebb vallásos, még kevesebb közömbös és elenyésző ateista él majd környezetünkben. Nekünk keresztényeknek hivatásunk és küldetésünk van. Jézus hív minket magához, és küld a világba, hogy tanúságot tegyünk Isten és az Ő szeretetéről. Munkatársak vagyunk. Amint őt üldözték, minket is üldözni fognak. Ma is üldöznek. De a szeretet legyőzi a gyűlöletet. Ez is a Karácsony üzenete!

Csendesedjünk el, a csendben majd meghalljuk Jézust, meghalljuk Istent. Mert ő nem hagy bennünket magunkra, csak nem akar túlkiabálni bennünket. Figyeljünk rá. Az Advent csendje legyen a mi bűnbánatunk csendje, és Istennel való személyes beszélgetésünk ideje. Mélyen és őszintén nézzünk magunkba. Meglátjuk majd, hogy mennyi mindent másképp kellett volna tennünk, és a jövőben mennyi mindent másképp kell tennünk, ha Ő hozzá akarunk tartozni. És amikor átölel bennünket Isten szeretetének békessége, megértjük és tudatosul bennünk, hogy nincs más út, hogy valóban nála vannak az örök élet igéi. Tegyük meg, és akkor majd ott a fenyő mellett valami különleges meleg fog áradni, Isten szeretete és békéje. Az IGAZI és EGYETLEN ajándék, amelyet ember kaphat.

Kedves vallásos, közömbös és ateista testvéreink. Nézzétek el nekünk, és személy szerint nekem is, ha még nem vagyunk olyanok, mint amilyeneknek ti szeretnétek, hogy legyünk. A magam nevében ígérhetem csak, hogy igyekszem. De ha elindultok a kereszténység felé vezető úton, ti is megtapasztaljátok, hogy bizony keskeny, göröngyös és sok útvesztője van. Akkor talán elnézőbbek és megbocsátóbbak lesztek hozzánk. Talán jobban megértitek, hogy nekünk is sok küzdelmet kell felvállalnunk, hogy sok kísértésnek vagyunk kitéve. Mi is gyenge és esendő emberek vagyunk, mi is elbotlunk, elesünk. A mostani Advent azonban újabb lehetőség nektek is, hogy elinduljatok velünk. Van útikönyv is. A négy Evangélium. Sokat segít abban, hogy el ne tévedjünk. Aztán egyszer meghalljátok azt a szelíd hangot, amely vezet ezen az úton benneteket. Minket. Egymás kezét fogva megyünk, és a szeretet mellett a testvériség tudata is összekapcsol bennünket. Aztán az út végén átölelnek bennünket és boldog szózat hangzik. Örülünk nektek, hogy haza tértetek. Menjetek be az öröktől fogva nektek készített helyre.

 2012. Szent András napján

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE