Firkászat

Jeszenyin: Hó-gomolyag zúzik

|

Szergej Alekszandrovics Jeszenyin az orosz költészet fiatalon meghalt zsenije volt. Élete 30 éve alatt (1895-1925) olyan verseket alkotott, hogy ma is Puskinnal mérik, ami azért nem kis dolog. Ma sokan csak arra emlékeznek, hogy Isadora Duncan, világhírű amerikai táncosnővel élt viharos házasságot, ekkor ismerte meg a nyugat, majd alkoholfüggő lett. Legszebb verseit ekkor írta, alkoholmámorban. Majd felakasztotta magát.


HÓ-GOMOLYAG ZUZIK

Hó-gomolyag zuzik, őrli a fergeteg,
égre-fagyottan a hold riogat.
Látom a kis falut, éjben a kerteket,
ablak-üregben a mécs-sugarat.

Hontalanul megyek, és zivatar kering.
Kell-e a sok nekem? Egy odu tán…
Várnak öregjeim, otthon ülök megint,
láthatom ősz öreg édesanyám.

Néz, a szeméből könnye csorog szét,
percekig is néz hangtalanul.
Most meg akarja fogni a csészét,
menten elejti, a földre lehull.

Kedves, öreg, szelid édesanyám, gyere,
hagyd el a gondot: sírba temet.
Harmonikázik a tájon a fagy keze,
míg elmondom az életemet.

Messze bolyongtam, messzire láttam,
várt is elég szerelem, mese-kincs,
jártam a kocsmákban, palotákban:
szebb s jobb, mint te, sehol, soha sincs.

Újra melegszem az otthoni padkán,
lenn a bakancs és lenn a bekecs,
régi remény lobog életem útján,
újra gyerek vagyok, ugrifüles.

Kinn a fagyos vihar új zokogásba fog,
vad-zajosan tova-füstöl a szél,
és szivem azt hiszi: hársfavirág lobog,
kertben a hársak esője fehér.

WEÖRES SÁNDOR

 

 

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE