Firkászat

A bölcs időjárás csendes ünnepet ígér

|

A bölcs időjárás megoldotta március 15-e méltó megemlékezését. A fővárosban minden állami rendezvényt lefújtak, elmaradnak. Elmaradnak az egymást maró gyűlöletbeszédek, elmaradnak az egymás ellen acsarkodó politikai erők puffogtatásai, melyek már évek óta nem az ünnepről szólnak, nem hősöket dicsőítenek, nem a magyar történelem egyik legnagyobb nemzeti tettéről adnak hírt és főleg nem emlékeznek.

12 pontBizony, furcsa nép vagyunk, mi, magyarok. Nem tudunk méltósággal ünnepelni, nem tudunk méltó módon emlékezni, mert mindig a jelennel akarjuk túlszárnyalni a múltat. Forradalom és szabadságharc akkor robban ki, ha erre megérik az idő. A forradalom mindig valaki ellen van és nem valaki mellet, de mégis valakikért. Az átkosban szerzett történelmi tanulmányaim, valamint a rendszerváltáson is átívelő életem azt igazolja, hogy 1848. megítélése nem sokat változott, de Kádárék legalább méltóságos ünnepet faragtak belőle, még ha kötelező is volt az iskolákban kék, vagy piros nyakkendőben megjelenni, és időjárástól függően, vagy az udvaron, vagy a tornateremben álldogálni egy órát. (tudni kell, hogy március 15-e 1957-től 1988-ig nem volt ünnepnap, rendes munkanap volt, de az iskolákban, legalábbis, ahova én jártam, aznap soha nem volt tanítás.) Ezek az ünnepek egyszerűek voltak. Versek, 48-as dalok, a forradalom felidézése, majd kivonulás, és irány a rántott hús. Nem szóltak a régi ünnepek az MSZMP-ről, nem szóltak Kádárról, mint nagyvezérről, csak 1848-ról. Szerencsémre nem voltak pártok, nem voltak Szaniszlók és Kerényiek, még Bayer Zsoltok sem. Nos, ezek voltak a 70-es évek, majd a 80-as években lazult a rendszer. 1983-ban a pécsi jogi karon, Munkásmozgalom története (népszerű nevén: mamut) nevű förtelmesen unalmas előadáson azonban már volt olyan tanársegéd, aki pedzegette 1956-ot is, nem, mint ellenforradalmat. Sőt, lejátszotta recsegve Nagy Imre híres beszédét. Akkor már a hatalom is érezte, hogy a lazítás nem volt szerencsés. 1986. március 15-én egy békésnek indult, sétálós megemlékezés a „lánchídi csatába” torkollott. Igazoltatások, személyigazolványok elkobzása és bizony volt erőszak, ütlegelés. Ezen a március 15-én megijedtem. Az államvizsgák közepén voltam (voltunk, mert többen is részesei lehettünk a jogi karról eme szép napnak) és bizony féltünk, hogy a disszertációnkat már nem kell megvédenünk. 12 nappal később kaptuk vissza a személyi igazolványunkat, és nem történt semmi. A kar vezetősége hallgatott, mi pedig leállamvizsgáztunk.

És hogy miért volt bölcs az időjárás? Mert így most mindenki otthon, a meleg szobában, családi körben, vagy egyedül, a pártokat kizárva emlékezhet. Végre az ünnepre is, és azokra, akikről ez szól. Talán még merem kockáztatni, hogy elolvas valaki néhány verset is, mert sokan írtak erről szépeket. vagy ha már annyira modern világban élünk, legalább az interneten rákattint néhány dokumentumra, mely a szabadságharcról szól, és elgondolkodik: mit változott azóta a világ? Változott-e egyáltalán? Esetleg érik egy új forradalom, melyet nem fülkében vívnak majd? Ej, félre politika, befejezem. Legyen az ünnep végre ünnep.

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE