Jogdoki, Kiemelt

Mégis csak Kásler Árpádnak lesz igaza?

|

Egyesületünk többször kinyilatkoztatta, hogy a nemzetgyilkos „devizahitel” tragédia megoldását békés párbeszéddel, a kormánnyal történő tárgyalásos, egyeztetéses úton kívánjuk megnyugtatóan rendezni. Csak hogy hiába szeretnénk ezt az utat választani, ha a hatalom továbbra is köti az ebét a karójához (ami előbb-utóbb fel fogja nyársalni…)

 Mi lehet az oka a kormány, de főként a 2/3-os többség velünk szembeni makacs és rideg értetlenéségnek?

 Az egyik ok rém egyszerű, évezredek óta bevált hatalmi eszköz: amíg ők ott, a Parlament (időleges!) biztonságot nyújtó bársonyszékeikben havi százezreket, milliókat zsebelhetnek be, addig képtelenek lesznek átérezni egy minimálbérből, segélyből, kisnyugdíjból napi túlélési harcot folytató állampolgár problémáját, elkeseredettségét, lelkiállapotát.devizahitel

 Ergo, több megoldási javaslatunk lenne.

Az első:

Először is nyilvánosságra kellene hozni, milyen törvények, milyen jogszbályok alapján kereshet legálisan egy politikus, képviselő, nagyságrendekkel többet, mint a magyar átlagkereset? Ezeket milyen elvárások szerint, kik szavazták meg nekik, milyen forrásból kapják havonta ezen összegeket, milyen terhet jelent ez havonta az államháztatásnak? Megvizsgálandó, van-e, s ha igen, milyen szerepe e túlzottan magas jövedelmek juttatásában a bankoknak, pénzintézeteknek?

E célból szükséges lenne egy független civil vizsgáló-ellenőrző és beszámoltató bizottság felállítása. Amely havonta elszámoltatná a képviselő urakat, munkájukat értékelné. Aki pl. sosem találkozik a körzetében élő szavazóival – mert sosem ér rá, elérhetetlen, stb. – az addig ne kapjon egy fillért sem, amíg el nem végzi az őt megválasztók tényleges, valós képviseletét, s azok problémáiban tényleges eredményt nem tud felmutatni.

 A második:

Alapvetően le kellene vinni az országgyűlési képviselők, de általában a honatyák fizetéseit, jövedelmét a magyar átlagkereset szintjére. Akkor talán késztetve lennének az egyszerű állampolgár problémáinak megértésére, átérzésére. Ám amíg ők mesés jövedelmeket kaphatnak, ugyan miért érdekelné őket bármilyen nemzetgyilkos probléma megoldása? Addig szolgalelkűen – busás jussukat féltve – megszavazzák az újabb csapásokat is.

 Újabb csapás az árfolyamgát.

A hitelkárosultak újabb kálváriája az árfolyamgáttal kezdődik, hiszen bevezetésével elismerik a „devizhitel” létjogosultságát, kvázi szentesítik a törvénytelenséget.kasler

Hiszen akik beléptek, máris buktak. Íme, a friss sajtóhír:

„A nemzetközi és hazai makrogazdasági körülményeinek kedvezőtlen változása miatt kisebb mértékben 2011-től, majd általánosságban a 2012-es évtől kezdődően vált elkerülhetetlenné a kamatemelés, ami véletlenül esett egybe az Árfolyamgát bevezetésével… Az …. Bank a kölcsönszerződésekben rögzített kamatlábat tehát a banktól független, külső piaci tényezők hatására módosította. A kamatemelés volumenében lekövette a Bank forrásköltségeinek emelkedését. A végrehajtott kamatemelés – mind annak módja, mind pedig mértéke – megfelel a jogszabályi előírásoknak.”

 Természetesen „véletlen egybeesés, hogy a kamatok emelésére az árfolyamrögzítés időszakában került sor.” Ennyire hülyének néznek minket? Igen, ennyire.

 Annak ellenére is hülyének néznek mindenkit, hogy „a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jelenleg célvizsgálatot folytat annak áttekintésére, hogy az … Bank Fióktelepe 2012-től a deviza alapú jelzáloghiteleinél végzett kamatemelések során a jogszabályoknak megfelelően járt-e el. A vizsgálat ennek megfelelően különösen a vonatkozó 275/2010. sz. kormányrendeletnek való megfelelőséget veszi górcső alá.”

Tetszik érteni? A PSZÁF vizsgálgat, de a bank már előre kijelenti, hogy „A végrehajtott kamatemelés – mind annak módja, mind pedig mértéke – megfelel a jogszabályi előírásoknak.”

 A másik – nem kevésbé felháborító lépés:

Nemzeti Eszközkezelő Zrt. létrehozása, amellyel ugyancsak szentesítik a törvénytelen „devizahitelt”:

„A hátralékos tartozással rendelkező, szociálisan rászorult Ügyfeleket a Magyar Állam az ingatlan megvásárlásával mentesíti a jelzáloghitel tartozás visszafizetése alól úgy, hogy az adós családjával együtt továbbra is az ingatlanban lakhat.”

 Micsoda megtiszteltetés, nagybetűs Ügyfél és bérlő lett a szerencsétlenből…

Aki eddig azért gürizett, „gályázott”, hogy egyszer ebben a fene nagy demokráciában SAJÁT otthona lehessen.

Mondom: SAJÁT!

 Erre most mit ajánl nagy kegyesen, segítségnek, megmentésnek feltüntetve a drága kormányunk? Bérlő lehetsz a sajátodban, a lakásod pedig a miénk lesz!

Kellett neked saját otthon, mi?! Hát, mit képzelsz, te alsórendű, alsókasztbeli, eleve bűnösnek született gyaur, hogy csak úgy, csak olyan könnyen, 20-30 év éhezéssel, gürizéssel saját lakásod, házad lehet? Hát, nagyon tévedsz, majd megtanulod, hogy ilyenre csak nekünk, bankároknak, politikusoknak van joga és lehetősége!

 Nos, valami ilyen rejtett üzenete van a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. programjának.

Amellyel felrémlik az összeesküvés-elméletnek degradált mendemonda: „valakik” el akarják venni házad, földed, hazád!” Nos, úgy tűnik, ez már nemcsak elmélet, hanem maga az összeesküvés, már nemcsak akarják, veszik is.

 És itt jön a képbe Kásler Árpád úr… és honlapjának mottója:

„Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül.”

Nyilvánvaló – de legalább is remélhető… -, hogy a kormány, a titkosszolgálat, a Nemzetbiztonsági Hivatal, és a többi szervezet is olvassa Kásler úr honlapját, aki egy minap vele készült egyik tévéinterjúban ezzel zárta mondandóját:

„… ha ez az egész ügy a békés tömeg erejével, a népakarattal, békés úton nem rendeződik, akkor záros határidőn belül el fog szabadulni a pokol.”

Félő, hogy az a pokol, nagybetűvel lesz írandó: POKOL…

De még nem késő… A kormánynak, az önmagukat mesebelien megfizető honatyáknak el kéne gondolkodniuk azon, vajon hosszú távon mi éri meg nekik jobban, az elégedetté vált választópolgárok SZAVAZATA és BIZALMA, ezáltal Magyarország gazdaságának gyors felpörgése, avagy a bankok, a pénzhatalom által is számukra biztosított, ideig-óráig élvezhető, ingatag parlamenti bársonyszék vélt biztonsága?

 Várjuk a gyors választ!

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Ferenc Tóth

    Kasler Árpádnak tökéletesen igaza van!Nekem is volt hasonló javaslatom az ún.rendsz.váltó elsó választás kampányában(esetleg visszanézhető Pécs körzeti tv),hogy nem kell senkit leváltani vállalati vezetőtöl miniszterekig. mindenki kapjon az akkori átlagfizetést,és azon legyenek,hogy az emelkedjen.Most még rosszabb helyzetben még indokoltabb lenne! No,persze kellene egy csöpp emberi tisztesség! Ébredj Magyar! A HAZA NEM ELADÓ!

    ↑ LinkVálasz
  2. mákospacal

    Itt spamelni is lehet globálser?

    ↑ LinkVálasz
  3. Katka

    Meghívó !
    Itt tudsz regisztrálni !
    http://www.globallshare.com/reghu1100909.html
    Üdvözlünk a jövő internetes közösségének világában.
    Ismerd meg Te is a jövő közösségi oldalainak világát, ahol nincsenek korlátozások, a világon bárkit egyszerűen elérhetsz, ingyenesen veheted igénybe a legnépszerűbb szolgáltatásokat .
    A jövő közössége
    A világ legnagyobb közösségi oldalainak legfőbb problémája, hogy egyre nagyobb korlátozásokat vezetnek be, így egyre nehezebb a kapcsolattartás és az új emberek megismerése, új kapcsolatok kiépítése.
    A GlobAllShare célja, hogy létrehozza a jövő legnagyobb korlátozások nélküli közösségi oldalát, ahol valóban bárkivel tarthatod a kapcsolatot, egyszerűen ismerkedhetsz, új kapcsolatokat építhetsz, megosztásaid egy pillanat alatt az egész világon bárkihez eljuthatnak és azokat mindenki láthatja.
    Nincsenek korlátok
    A GlobAllShare közösségi oldalán nincsenek korlátok és megosztásaidat, bejegyzéseidet az egész világon bárki láthatja. A GlobAllShare célja egy valóban globális, az egész világon egy időben elérhető közösségi üzenőfal létrehozása, ahol minden megosztást láthatsz és mindenki láthatja megosztásaidat is, így soha semmiről nem maradsz le ezentúl.
    Teljes ingyenesség
    A GlobAllShare közösségének használata teljesen ingyenes. Sem most, sem a jövőben nem kell fizetni a használatáért. A GlobAllShare oldalán olyan szolgáltatásokat érhetsz el teljesen ingyenesen, melyekért máshol fizettél eddig. Ingyenes telefonálás, video-telefonálás, élő web-előadás, web-konferencia, video-email, SMS küldés, játékok, filmek, zenék és teljesen ingyenesen készítheted el weboldalad vagy web-áruházad is.
    A GlobAllShare szolgáltatásait teljesen ingyenesen érheted el az egész világon.

    ↑ LinkVálasz
  4. chars

    Az ördögi kör mely a bankok a politika és az ország lakossága köré fonódik teljesen földönfutóvá teszi a tömeget Ezt a gordiuszi csomót megoldani radikális hozzáálás nélkűl lehetettlen

    ↑ LinkVálasz
  5. V.István pimpa

    Ez olyan mint egy rossz álom.
    Csak ebből nem lehet felébredni.
    A hozzászólóknak üzenem lehetne kicsit moderáltabban írni ez a sok alpáriság nem segít.

    Ez a fórum az összefogásról szóljon ne a haragról.

    Az ország fele ha nem a 2/3 a “deviza” hitelben szenved,köztük sajnos én is.

    Nem hiszem el hogy nincs olyan “okos ” ember köztünk aki tudja a biztos kiutat.

    Ezt hogyhogy meg lehet emberekkel tenni a 21. században. Vissza tértünk a rabszolga tartó társadalomhoz?

    És a következő kérdés ha az ország ennyire le amortizálódik ki lesz a nyugati hatalmak vevő köre?

    Mert ugye a régi működő az ön ellátáshoz szükséges gyárakat,gazdaságokat stb… lerombolták,(tudottan a nyugati hatalom irányításával hogy az ő általuk szerzett készített silány minőségű termékeknek piaca legyen).

    De ha nem lesz miből a terméket megvenni mert az ilyen “deviza” hitellel megölik a vevőket akkor hogyan tovább??

    Erre tud valaki választ.

    ↑ LinkVálasz
  6. Névtelen

    Ebben az írásban van a lényeg, de a kérdés: miért oly gyáva a nemzet,hogy nem mer egységesen fellépni és egységesen olyan határozatot hozni, hogy csak és kizárólag a szerződéskötéskori és kétoldalúan -bank- és ügyfél által! – aláírt szerződésben foglalt havi törlesztőrészletet fizeti!! Nem tagadja meg a törlesztés kötelezettségét- mint ahogy azt ostoba, buta hsz-ekben lehet olvasni! – csak a bankok indexálási trükkjei következtében végeláthatatlan törlesztési idejű és összegűvé tett bankcsalás eredményét nem teszi magára nézve kötelezővé! Dr.Pásztor Pál ügyvéd a Magyar Nemzet 2011. augusztus 11.-i, csütörtöki számában világosan megírta, hogy “Nagy átverés volt a frankhitelezés”!!Tehát valóban a teljes összefogásra van szükség a “sikolyszimfóniások” teljes kizárásával, mert nekik nyilvánvalóan nincs bankok által elnevezett, de nem is létező ilyen-olyan alapúnak elnevezett hiteleik!! Tehát: emberek, a teljes összefogás, a mindennapi szervezett és nagyon fegyelmezett demonstrációra van szükség, akár a T.Kúria épülete előtt is előre megkért hatósági engedéllyel, mert a mai és jelenlegi helyzetben a bankok gátlástalanságaival szemben már csak ők tudnak visszamenőleges és végleges jogi tiszta helyzetet teremteni!! Tehát,nem feladni!!

    ↑ LinkVálasz
  7. Névtelen

    Te mi a fenéről beszélsz? Normális vagy? Ömlik belőled a fidesz-inteligencia!!!

    ↑ LinkVálasz
  8. devizahiteles

    NEKED BIZTOS ANYUCI APUCI A SEGGED ALÁ TETTE A KÉGLIT.AZÉRT IYEN NAGY A SZÁD.:( SAJNOS EZÉRT NICS ÖSSZEFOGÁS SZÉP KIS ORSZÁGUNKBAN MERT ILYEN EMBEREKBŐL TÚL SOK VAN MINT AMILYEN TE VAGY.

    ↑ LinkVálasz
  9. Névtelen

    Bocsánat, hogy belepofázok…. de hadd mondjam el a saját tapasztalatomat.
    Külföldön élek – EU, lemaradó országok egyike -, és a következőt látom:
    A deviza hitelezés (tehát euróval fizető országban nem euróban történő hitelezés) bevett hitelezési forma.
    DE: a felvett devizában kell törleszteni – mindegy hol szerzed az adott fizető eszközt – és az adott deviza hivatalos kamata, plusz a 2-3%-os Spread, azaz tisztességes banki nyereség a kamata.

    Ez fizethető.

    Magyarországon az euró alapú(???) hiteleknél – mert ebben van az én otthon hagyott hitelem is – nem fizethetem a hitelt euróban. (Kérelmeztem, elutasították)
    Váltsam a keresetem (euro) forintra, majd ismét euróra. Na, vajon miért? Az árfolyamrés biztos nem nyereség!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, dehogy!

    És amikor nézem az Euribor táblázatot, akkor az én drága bankom nem 2-3, hanem 10-15%-os Spreaddel dolgozik.

    Ez az EU-ban uzsora. Legalábbis ott, ahol tisztességesen játszanak.

    ↑ LinkVálasz
  10. turul

    Annyi kamatot hajlandóak az emberek visszafizetni amennyit az előzetes hitelelbiralatnal őket hitelkepesnek találtak.Vagyis dupla,tripla havi törlesztés szóba sem jöhet.Mivel ez már a mindennapi megélhetésüket veszélyezteti az embereknek..A jelenlegi törlesztőrészleteket megvizsgálva egyik ügyfél sem hitelképes a jövedelmi helyzetét és a dupla tripla törlesztőrészlet emelkedés miatt.Vagyis senki ne fizessen mert erején felül nem tudja ezt vállalni…Ez a megoldás semmi más!!!!

    ↑ LinkVálasz
  11. wikers

    GlobAllShare oldalán olyan szolgáltatásokat érhetsz el teljesen ingyenesen, melyekért máshol fizettél eddig. Ingyenes telefonálás, video-telefonálás, élő web-előadás, web-konferencia, video-email, SMS küldés, játékok, filmek, zenék és teljesen ingyenesen készítheted el weboldalad vagy web-áruházad is. Legyél Te is tulajdonos !!! Ingyen! A világ legnagyobb közösségi oldalai évente több milliárd dollár bevételt érnek el, az által, hogy felhasználóik teljesen ingyenesen használják oldalaikat.GlobAllShare célja, hogy felhasználói ne csak használják, hanem a magukénak érezzék a globális közösséget és ezáltal valóban úgy formálják, ahogy nekik a legmegfelelőbb. Ezért a GlobAllShare minden felhasználójának tulajdonosi státuszt biztosít ingyenesen megszerezhető részvények formájában az előszervezési időszak alatt. A GlobAllShare minden tagja, aki az előszervezés ideje alatt csatlakozik http://www.globallshare.com/reghu1080486.html és részt vesz a globális terjeszkedésben, folyamatosan GlobAllShare részvényekhez juthat teljesen ingyenesen és részvényt kap.

    ↑ LinkVálasz
  12. Névtelen

    Te nagyon hülye! Senki nem akarja, hogy helyette más fizesse, de uzsorát senki nem akar.

    ↑ LinkVálasz
  13. Cvitamin7

    Felindultságodat megértve, egyet értek “Sztálin”-nak adott válaszoddal. Úgy érzékelem az a “köcsög” szó már általánosan bevonult a magyar nyelvbe. Nem akarok nyelvészkedni, de kérlek Benneteket mindnyájunk érdekében, inkább írjátok “sötét” “tanulatlan” “képzetlen”, vagy hasonlót. Vegyünk példát még ebben is Árpádtól, a 4 éve tartó küzdelmei ellenére, higgadt, nyugodt, megfontolt, értelmes, követésre méltó magatartást tanusít. Sose szégyeljünk tanulni a jobbtól,(jó pap is holdig tanul.)Többre megyünk,ha példát mutatunk.

    ↑ LinkVálasz
  14. Busman

    Hülye a nagynénikéd. Te fideszes köcsög Sztálin. Akkor nem is adtak forint hitelt. Nem mindenkinek tehette meg a családja hogy házat vegyen a kisfia picsája alá. Ha pedig gyereket szerettél és saját otthon akkor csak a hitel felvétel volt as megoldás. Ha fingod sincs ezekről akkor ne pofázz bele a nagyok dolgába te narancs zabáló paraszt!!!

    ↑ LinkVálasz
  15. Na nemár!

    “Sztálin” te tényleg h……vagy? Gondolj amit akarsz! Nem érdekel a véleményed mint ahogy Gyurcsány Ferikét sem érdekli a MIIII!!!! véleményünk!!!!!
    Közel 4 millió magyart vezettek meg ezzel a “FANTASZTIKUS” deviza hitellel ami AMERIKÁBAN már becsődölt mint “RABLÓ” Hitel! Ezt az akkori vezetőink már TUDTÁK és ŐK KI IS HASZNÁLTÁK!!! /ha olvastad végig!!!/ mert ŐK megtehették!!! És HATALMASAT KASZÁLTAK!!!!!! NEM ÉRTED?????? Azért vetették fel – “MÁST NEM IS ENGEDTEK”!!- mert nekik ez volt a JÓ!!!! Nézz utána mielőtt – kiírom – HÜLYESÉGEKET kommentelsz!!

    ↑ LinkVálasz
  16. Na nemár!

    A mai napon kisvárosunkba érkezett “Hőn szeretett Gyurcsány Ferenc!” egyenesen a RÓZSADOMBRÓL!!!!Lakossági fórumot tartani. Ennek ellenére folyamatosan kampánybeszédét kellett hallgatni majd 1.5 órán keresztül!!!Hát nem írom le miről beszélt!!!De végre kérdezhettünk is! Megkérdeztem, hogy mi a véleménye a “RABLÓ -devizahitel – ENGEDÉLYEZÉSÉRŐL”, a 2008-as eltitkolt KORMÁNY _ BANKOK PAKTUMRÓL!!! Erre ő – nem “LÁTTUK”, hogy ez lesz a vége mert addig nem mozgott sokat az árfolyam! Max 10-15 %-ot! -Én is felvettem devizahitelt – Mondta – /persze tudjuk már azt is, hogy miért! A RÓZSADOMBI 100 millás házra fel lehetett venni Kb 80 millát!!! Mivel tudták – ha ők nem akkor ki??????- mibe kell befektetni!!!! 1-2-3 hónapon belül a 80 millából lett 100-110-120…. akár hány milla!!!!! Simán visszafizették a felvett hitelt szinte ugyan azon az árfolyamon és nyertek …….. millát!!!!!!/ Magukat megszedték és a köznéppel aki felújításra, házvásárlásra, fejlesztésre …. vett fel hitelt azzal nem foglalkoztak. Válaszában elismerte, hogy a devizahitelezés egy “HIBÁS TERMÉK” a bankok részéről, de azért ők jól megszedték magukat! Továbbá elismerte, hogy jogszabályba ütközik pl. a kezelési költség devizában való elszámolása, vagy a vételi és eladási árfolyam használata, sőt arról is beszélt, hogy nem volt “DEVIZA” a kihelyezett kölcsönök mögött!!! Akkor most hogy is van ez?

    ↑ LinkVálasz
  17. SZTÁLIN

    A hitelt már pedig vissza kell fizetni, ha akkor jó volt mikor adták ilyenkor is legyen jó mikor visszakövetelik, nem volt kötelező felvenni, ha hülye voltál fizess ….

    ↑ LinkVálasz
  18. SZTÁLIN

    Azt te csak hiszed, lámpavason végzik minden rajongójukkal egyetemben …..

    ↑ LinkVálasz
  19. Na nemár!

    A mai napon kisvárosunkba érkezett “Hőn szeretett Gyurcsány – “elkúrtuk” Ferenc!” egyenesen a RÓZSADOMBRÓL!!!!Lakossági fórumot tartani. Ennek ellenére folyamatosan kampánybeszédét kellett hallgatni majd 1.5 órán keresztül!!!Hát nem írom le miről beszélt!!!De végre kérdezhettünk is! Megkérdeztem, hogy mi a véleménye a “RABLÓ -devizahitel – ENGEDÉLYEZÉSÉRŐL”, a 2008-as eltitkolt KORMÁNY _ BANKOK PAKTUMRÓL!!! Erre ő – nem “LÁTTUK”, hogy ez lesz a vége mert addig nem mozgott sokat az árfolyam! Max 10-15 %-ot! -Én is felvettem devizahitelt – Mondta – /persze tudjuk már azt is, hogy miért! A RÓZSADOMBI 100 millás házra fel lehetett venni Kb 80 millát!!! Mivel tudták – ha ők nem akkor ki??????- mibe kell befektetni!!!! 1-2-3 hónapon belül a 80 millából lett 100-110-120…. akár hány milla!!!!! Simán visszafizették a felvett hitelt szinte ugyan azon az árfolyamon és nyertek …….. millát!!!!!!/ Magukat megszedték és a köznéppel aki felújításra, házvásárlásra, fejlesztésre …. vett fel hitelt azzal nem foglalkoztak. Válaszában elismerte, hogy a devizahitelezés egy “HIBÁS TERMÉK” a bankok részéről, de azért ők jól megszedték magukat! Továbbá elismerte, hogy jogszabályba ütközik pl. a kezelési költség devizában való elszámolása, vagy a vételi és eladási árfolyam használata, sőt arról is beszélt, hogy nem volt “DEVIZA” a kihelyezett kölcsönök mögött!!! Akkor most hogy is van ez?

    ↑ LinkVálasz
  20. mákospacal

    Sok beszédét hallgattam már végig, nagyon jó fickó ez a Dániel.

    ↑ LinkVálasz
  21. Bástya Elvtárs

    Bankokat lehet szerinted közpénzből segíteni?

    ↑ LinkVálasz
  22. Botimaci

    A devizahiteleseket, nem közpénzből kell megmenteni, hanem a törvényt kellene betartatni, vagy egyértelmű tv.-t kellene hozni. Jó lenne, ha lenne érdekképviseleti szándék a vezetésben. És megvédené végre az állampolgárokat, akik termelik az anyagi javakat.

    ↑ LinkVálasz
  23. Botimaci

    Hát ez, az! Jó nagy buták voltunk a devizahitelezéssel kapcsolatban. És kb.4 millióan. Nem értünk a pénzügyekhez. E szerint nem értenek az Önkormányzatok sem, a politikusok sem a pénzügyi-gyzdasági vonalon egyetemet végzettek sem, mert ugyebár sokmindenkiről tudjuk, hogy felvették.
    Szerintem Szász Úr sem, mert minden rendben volt a hitelek körül.
    Vagy már megszoktuk, hogy senkiben sem lehet megbízni.
    Úgy tűnik a pozició nem elég a szaktudással.

    ↑ LinkVálasz
  24. CUCU

    POFÁRA FOGNAK ESNI A KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÓ CÉGEK JOBBIK NAGYOT FOG KASZÁLNI

    ↑ LinkVálasz
  25. Névtelen

    A KORMÁNY A BANKOK ORGAZDÁJA ESZKÖSZKEZELŐ A NEVE

    ↑ LinkVálasz
  26. borbély józsef

    Útmutató a szabaduláshoz:

    A ma hajnalban közzétett Kiegyezés című, szabadulólevélként is működő, adósrabszolgaságot megszüntető iratcsomagunk 3.-4. oldalán szereplő Útmutatót külön tesszük közzé, hogy iránymutatást adjunk a hitelkárosultak és a közüzemi számlákkal tartozó milliós számban lévő embertársainknak.

    Egyben tájékoztatunk minden magyar embert, hogy az Apostoli Magyar Királyság Kormányzója által alapított Szent Korona Bank átvállalta minden magyar állampolgár mindennemű tartozását, és megkezdte a Feltétel Nélküli Alanyi Jogon Járó Alapjövedelem kifizetését az új elektronikus formában kibocsátott fizetőeszközzel, a Szentkoronával.

    Hozzáférni az alábbi link alatt elérhető regisztráció kitöltésével lehet, melyet sikeres regisztráció esetén két napon belül aktiválunk, és az egyenlegeteket 1.900 Szentkoronával (Stk), – mely 3.800.000 Ft-nak felel meg – töltünk fel. Ezt követően automatikusan érkezik a Szentkorona számlátokra havi 1000 Stk.
    http://issuu.com/tempohirek/docs/utmutato?mode=window
    http://issuu.com/tempohirek/docs/aranykorkezdeten?mode=window

    ↑ LinkVálasz
  27. Mariann

    Melyik kormány vállalja ezt fel? Mert ugye elég lenne a törvényi szabályozást megtenni, majd azt betartatni.

    ↑ LinkVálasz
  28. Elizabet.

    Mi lehetett a kormány szándéka azzal, hogy a devizahitelek kiváltására a dolgozóknak adott 7 millió Ft adómentesen juttatott tétel volt? Erre minden állami hivatalban, állami vállalatnál volt keret. A kisvállalatoknál, magánvállalatoknál vajon hány dolgozó kaphatott? Egyéni vállalkozó sem valószínű hogy igyekezett vagy tudott fizetni a dolgozójának.
    EZ A LEFIZETETT ÁLLAMI ALKALMAZOTTAK JUTTATÁSA VOLT.

    ↑ LinkVálasz
  29. Szabó Attila

    Ragyogó!! Ezt így gondoljuk még nagyon sokan.Hajrá jobbik!

    ↑ LinkVálasz
  30. Tarján Klára

    Nagyon frappáns volt,nem hagyta magát lesöpörni!

    ↑ LinkVálasz
  31. Feketéné K.Mária

    Már most kellene a vizsgálatot elkezdeni! Már a gáttal is átb@szták azokat, akik rögzítettek!Ez is megnyilvánult feketén-fehéren! Ráadásul a HirTv-n tették közzé!A PSZÁF szerint folyamtban van kamatmelések vizsgálata! Jó megvárjuk! A HÍRTV-nek remélem nem merik azt mondani, hogy nincs a panaszra jogosítványuk, mert nekem az volt a válasz, hogy nem illetéskesek!

    ↑ LinkVálasz
  32. Névtelen

    Nem hiszem azt,hogy mi állampolgárok olyan buták vagyunk,hogy amit mi hitelt felvettünk azt nem fizetni akarjuk!! Igen!!! fizettük is de azt már amit a bankok csináltak azt nem fogjuk hagyni!! 28 ezernél kezdtem a fizetést 7 évvel ezelőtt és most 60 nál tartok 1o évre vettem fel!! ha kiszámítom a 2, 200 ezret hányszor fizetem ki 10 év alatt? Na ez nem mindegy és ezt nem hagyjuk!! Becsület és tisztesség is legyen már ebben az országban , és a vezetőkben!! Várjuk a 2014 választást de nagyon!!

    ↑ LinkVálasz
  33. Hogyan védjük meg magunkat

    Üdvözlet Sorstársaim!
    Az KOPPÁNY CSOPORT és az OTTHONVÉDELMI TANÁCS Ingyenes Jogsegély és Felvilágosító Előadást tart arról,hogyan védjük meg magunkat a bankok ellen
    PÉCS ÁPRILIS 27.-én 14 órakor az Iparosházban.
    Pók Péter..

    ↑ LinkVálasz
  34. békamenet

    “Mi lehet az oka a kormány, de főként a 2/3-os többség velünk szembeni makacs és rideg értetlenéségnek?”

    Még mindig gyávák vagytok ORBÁN VIKTOR személyes felelősségét firtatni!

    Nem vagytok képesek a saját rossz döntéseitekkel szembesülni, sem a bankokkal szemben, sem amikor azt hittétek, hogy a fülke forradalom majd eltörli az adósságaitok nagy részét…
    Becsaptak titeket, vagy saját magatokat csapjátok be még mindig?

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE