A rock örök

9386 Kun Péter

|

„Elhatároztuk, hogy az EDDA mostantól kezdve hattagú zenekar lesz.  Öten játszunk, de hatan leszünk”. (Pataky Attila, 1993) Kun Péterről mondta ezt, aki 25 évesen hagyta abba a gitározást az Eddában, meghalt egy motorbalesetben, melynek körülményei  azóta is tisztázatlanok.

1980-ban voltam sorkatona, és akkor jelent meg az első Edda lemez, rajta a “Minden sarkon álltam már, “Álomodtam egy világot” és az “Elhagyom a várost”. Nekem az volt az Edda, 1991. után már nem nagyon figyeltem őket, így Kun Péter gitárjátékáról élőben már nem volt szerencsém meggyőződni, de sokan Radics Bélához hasonlították. Ez a cikk ezért összeollózott, mert személyes élmény hiányában nem tudok jobbat. De emlékezni kell a jókra.

KunKun Péter édesapja hivatásos zenész volt, az ő segítségével indult meg zenei képzése már kisgyermekkorában. Negyedikes korában íratták be szülei a gordonkaiskolába. 1979-ben kapott egy dobgitárt, s ettől kezdve rövid ideig mindkét hangszeren képezte magát, végül a gitár mellett kötelezte el magát. Hamarosan megkapta első professzionális, B. C. Rich márkájú gitárját, s 1981-től több amatőr zenekarban játszott. Emellett hétvégenként édesapjával zenélt esküvőkön és bálokon.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=ucqfJGvVXus]

1984-től a Triton, illetve a Magazin együttes, 1988-tól egy évig a Sing Sing, majd az újjáalakult Triton tagjaként zenélt. 1990-ben csatlakozott a Pokolgéphez az Oment megalapító Nagyfi László helyére. Lemezfelvétel azonban nem készült vele, mivel 1991 tavaszától az Edda Művek gitárosa lett.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=XUbDrAGW6tQ]

Az 1993. július 8–11. között Agárdon megtartott harmadik Edda-táborban lépett fel, amikor július 10-én hajnalban Yamaha gyorsasági motorjával a 70-es út 47-es kilométerkövénél halálos kimenetelű közlekedési balesetet szenvedett. Halálának körülményei a mai napig nem tisztázottak. Temetésére több ezer gyászoló jelenlétében 1993. július 17-én került sor a százhalombattai katolikus temetőben.

Az Edda Művek albummal tisztelgett az emléke előtt, amelyre a vele készült utolsó felvételek közé tartozó unplugged koncert hanganyaga, valamint a Lelkünkből című emlékdal is felkerült. Utóbbit azóta is csak kiemelt jelentőségű koncerteken adja elő a zenekar (Edda-tábor, jubileumi fellépések, Petőfi Csarnok). Korábbi együttese, a Sing Sing 9386 címmel instrumentális dalt írt, amelynek címe a Kun Péter által megélt napok számát jelenti.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=xLJhd0QBilM]

„Csütörtökön, az Edda- tábor első napján láttam utoljára. Kérdeztem. tudja-e, hogy szombaton, július 10.- én lesz a találkozásunk hároméves évfordulója? Bólintott, és azt mondta, hogy lesz-e meglepetése. És július 10. én meghalt…A koporsónál beletettem a zsebébe a gyerekről készült ultrahangos képet, a kiskutya medálom párját, és levágtam a hajából egy tincset…”. ( A hat hónapos terhes Újfalusi Éva, Kun Péter barátnője 1993- ban a temetés után.)”

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE