Ez-az-amaz, Kiemelt

A románoknál miért nincs válság?

|

Úgy látszik az unortodox gazdaságpolitikán kívül is van élet. Ugyan még Románia nem teljesít jobban, de valami elindult. Hat százalékkal nőtt a román ipari termelés az első félévben a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte pénteken a román statisztikai intézet.

A növekedés bruttó értéken és a szezonális hatásoktól megtisztítva egyaránt hatszázalékos volt. A legjobban teljesített a feldolgozóipar (+7,5 százalék) és a bányászat (+6,2 százalék). A román kormány 2 százaléknál nagyobb gazdasági növekedést remél az idén, szemben a korábbi 1,6 százalékos prognózissal.romania

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) is felfelé módosította a várakozásait, 2 százalékos gazdasági növekedést jelzett előre július végén az év eleji 1,5 százalékkal szemben.

Románia elviekben megállapodott július végén az IMF-fel és az Európai Bizottsággal egy újabb 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitel-megállapodásról, amit várhatóan ősszel hagy jóvá az IMF igazgatótanácsa és az unió végrehajtó szerve. Szintén pénteken közölte a román statisztikai intézet, hogy 45 százalékkal csökkent az első félévben Románia kereskedelmi mérlegének hiánya.

A deficit 11,213 milliárd lej (2,553 milliárd euró) volt, ami 9,045 milliárd lejjel (2,057 milliárd euróval) kevesebb a tavalyi első féléves hiánynál. Románia 104,128 milliárd lej (23,709 milliárd euró) értékben exportált, a behozatal 115,342 milliárd lej (26,262 milliárd euró) volt. A tavalyi első félévhez képest a kivitel mintegy 6 százalékkal nőtt, a behozatal pedig 2,6 százalékkal csökkent.

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE