Pilvax Primőr, Történelem

Napóleon marsallja, mint svéd koronaherceg

|

1810. augusztus 21-én Jean Baptiste Bernadotte Napóleon marsallja Charles John néven svéd koronaherceg lett. 1810-ben XIII. Károly svéd király és felesége Hedvig von Schleswig-Holstein-Gottorf az örebroi birodalmi gyűlésen gyermekük nem lévén adoptálta Bernadotte-t. Ezért a marsall Napóleon engedélyével Svédországba költözött.

Bernadotte francia kispolgári családból származott. Édesapja ügyvéd volt, és a család őt is erre a pályára szánta. Bernadotte 17 évesen belépett a francia köztársasági hadseregbe. Karjára a „Halál a zsarnokra’” feliratot tetováltatta. Először 1797- ben az olaszországi hadjárat során találkozott Napóleonnal, miután dandártábornokká lépett elő. Bernadotte 1798-ban feleségül vette napóleon korábbi menyasszonyát, Désirée Claryt, aki Napóleon bátyjának, Josephnek is a sógornője volt.bernadotte

Bernadotte lelkes köztársaságpárti volt, és helytelenítette Napóleon hatalmi törekvéseit. Mégis támogatta Napóleont miután 1804-ben császárrá koronázta magát. A császár marsallá nevezte ki, és egy évvel később Ponte-Corvo hercege lett. E címet az austerlitzi csatában való helytállásáért kapta.

Nem volt különösebben nagy hadvezér, de betartotta a hadviselés szabályait. Nagylelkűen bánt katonáival is, ezért is 1810-ben az idős és utód nélküli XIII. Károly svéd király örökösévé tették meg, mivel Svédország részt vett a Franciaország elleni háborúkban, de Napóleonnal szemben így is alulmaradt. Svédország félt egy esetleges francia megszállásától, Napóleon kegyeit keresve jelölte ki Bernadotte-ot. A marsall rövidesen már ténylegesen uralkodott a gyermektelen Károly helyett, de Napóleonnal cseppet sem volt felhőtlen a viszonya, Napóleon nem bízott Bernadotte ban és komolyan félt attól, hogy Svédország és Franciaország között ismét háború tör ki.

Bernadotte elérte, hogy Svédország tartsa távol magát az európai ügyektől, mely semlegességi politikát a svédek azóta sem adták fel. Ezért a napóleoni háborúk nagy részétől távol maradtak a svédek, s nem csatlakoztak az Oroszország elleni hadjárathoz sem. 1812-ben csatlakozott a Napóleon elleni koalícióhoz, Napóleon legyőzése érdekében Bernadotte háborúba vezette a svédeket, és kivette részét a napóleoni háborúk 1813. október 16–19. között megvívott sorsdöntő ütközetéből, a lipcsei csatából vagyis a “népek csatájából”.

A szövetséges parancsnokok Széchenyi Istvánnal küldtek üzenetet Bernadotte-nak akkor, s a gróf jelentősen hozzájárult, hogy a svédek még időben csatlakozhattak a franciák elleni támadáshoz.

1815. február 15-én meghalt Károly király, és Bernadotte  XIV. Károly János néven lépett trónra. Az egykor lelkes köztársaságpárti Bernadotte-ból maradi király lett. Egyetlen fia született, Oszkár, aki későbbi I. Oszkár király néven uralkodott.

Egy másik Napóleon marsall-királlyal Murat-al szemben, akit hétéves uralkodás után, Napóleon bukásával megfosztottak trónjától és kivégzőosztag elé állítottak, Bernadotte még huszonhat évig, egészen nyolcvanegy éves korában bekövetkezett haláláig uralkodott. Röviddel halála előtt azt mondta:”Egyetlen emberfiának nem vitte fel ennyire a dolgát az Isten, mint nekem.” A svéd koronát a mai napig a Bernadotte-dinasztia tagjai viselik.

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Jimbo

    Ich sehe schon einmal Online nach, aber der Katalog ist für mich seit 48 Jahren die Lektüre wenn ich jagdliche Dinge suche und kaufen möchte. Darauf vecthrizen möchte ich nicht

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE