Magyar Közélet

Győzike felvételi tananyag Érpatakon

|

A cink.hu talált rá a legbizarrabb álláshirdetésre, mely része az Érpataki modellnek és biztos be fog kerülni a szédületes emberi butaságok világgyűjteményébe. Aljegyzői állást hirdetett Érpatak polgármestere dr. th. Orosz Mihály Zoltán. (csak tudná, mi az a th.?) A felvételt összekötötte egy szép írásbeli teszt kitöltésével, ami VIII. fejezetből és 179 kérdésből, valamint 12 kidolgozandó esszékérdésből áll. Azt a fránya 180. kérdést megtalálhatták volna, mert kerek lenne a butaság.

Persze vannak a kérdések között a szakmai munkáról való ismeretek firtatása is, de az a kevesebb. A kérdések feltevése is érdekes módban történik, kb. úgy, mint aki kihagyta a 4. osztályos nyelvtan órát. Van, amelyik egyes szám első személyben kérdez, és van amelyik egyes harmadik személyben. Persze ennek a vizsgának van racionális és megalapozott értelme is:

 „A feltett kérdésekre való válaszadás elősegítené a gyümölcsöző és hosszú távú közös munka megalapozását szolgáló helyes és adekvát döntésünk meghozatalát. Természetesen a válaszadás nem kötelező, fakultatív jellegű, teljesen Öntől függt, (sic, de így van írva) hogy melyikre és milyen mértékben kíván válaszolni (nem felejtve azt, hogy a válaszok hiánya is a válaszadás egyik formája). A válaszok jellege, formája (írásos vagy szóbeli), a válaszok mértéke, mélysége is teljesen az Ön véleményére van bízva. Az írásos forma azért előnyösebb, mert az esetleges kiválasztása után a munkavégzése során közösen szembesülhetünk a válaszai őszinteségéről és a közös irányvonaltól való esetleges eltérésekről.”

Aki fakultatív módon nem kíván válaszolni, annak javaslom, be se adja a jelentkezését. És persze, hogy fontos az írásbeliség, mert csak így lehet majd szembesíteni a delikvenst következetlenségére.

Csak megjegyzem, elég régóta dolgozom jegyzőként, de sok szakmai kérdésre én micimackó gondolkodiksem tudtam a választ, mert az ember feje nem kalendárium, és a jó jegyző azt tudja, hol kell megtalálni a vonatkozó jogszabályhelyet, valamint a hivatalon belül is van ágazatok szerinti szakosodás, és a műszaki ügyintézőnek sem kell ismernie a gyermekvédelem szabályait. Az aljegyzőnek sem az a feladata, hogy több ezer jogszabály fújjon kívülről, mert amíg mindazt az 1500 jogszabályt megtanulja, akkor mikor dolgozik? De az biztos, hogy aki minden kérdésre helyes választ tud adni, az minimum ledoktorálhat az állatorvosi szakon, hogy az ilyen gyógyíthatatlan polgármestereken segíthessen.

Csemegézzünk a kérdésekből, persze csak a legblődebbeket veszem elő.

–          mit jelent egy településért dolgozni?

–          Mi a jogok és kötelezettségek helyes aránya?

–          Mi a véleménye a túlmunkáról?

–    Melyek az Érpataki Modell legfontosabb szemléletmódbeli-megközelítésbeli újításai az uralkodó neoliberális jogértelmezéshez viszonyítva?

–          Találtam-e korrigálandó elemét az Érpataki Modellnek?

–          Mi a véleménye a megélhetési gyermekszülésről? A megszüntetésére milyen stratégiát javasol

–          Mi a véleménye a szabadkőműves szervezetek titkos háttérműködéséről ?

–          Ki a leg tiszteletre méltóbb ember a.) a világon és b.) Magyarországon

–          Mi a véleménye Gáspár Győzőről , Kálmán Olgáról, Stohl Andrásról, Alföldi Róbertről stb.?

–          Mi lenne a kivezető út?

–          Melyik a kedvenc könyvem, melyik a kedvenc filmem, versem, költőm, regényíróm ?

–          Melyik a kedvenc tv csatornája? Melyik a kedvenc tv műsora?

–          Amennyiben nem választják meg mi lesz az első gondolata?

stresszcsökkentőNa, erre biztos tudom a választ, csak nem szívesen írom le, mert manapság mindenki mindenkit feljelent becsületsértésért, vagy rágalmazásért. És az én gondolatom olyan súlyos becsületsértés lenne, amilyenre még Rejtő Jenő sem volt képes a kikötői kocsmákban.

Ja, a szóbeliségről csak annyit, a levél ezzel végződik: „Ezen kérdéssor kitöltésére az elektronikus kézbesítést követően 8 napot várunk, utána megkezdjük a személyes meghallgatást, aki hamarabb visszaküldi a válaszokat azokkal telefonos egyeztetést követően korábban is sort kerítünk a személyes meghallgatásra.:” Szóban ugye, nehéz visszaküldeni a kérdőívet kitöltve?

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Névtelen

    Ez a Miska gyerek egy jopofa gyerek. Jol pofan kene verni ezt a barmot. Ez egy GYOKER .
    Az a baj;hogy mindenutt hasonlo kaliberu faszikkal van tele a vezetoseg.

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE