Kiemelt, Történelem

Úton az első világháborúhoz II.

|

A háborúk legnagyobb vesztesei az édesanyák és a katonák. Az Anyák, azért mert gyakran hiába várják haza a fiaikat, a katonák pedig a hazától és szeretteiktől távol halnak meg.

 Idén száz éve, hogy kezdetét vette a „nagy háború” amely addig soha nem látott mértékű pusztítást szabadított a világra. Az összesen több mint négy éven át tartó pusztítás a korabeli gyarmat- és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért indult. Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett a háború végére, valamint a német gyarmatszerzés illúziója is szertefoszlott.

Az öreg kontinensen  általános vélemény volt már 1913-ban, hogy hamarosan kitör egy nagy háború. Ezt az utolsó évben a háború előtt nemcsak mi magyarok éreztük, hanem más népek is. Nem véletlen, hogy Ignotus azt írta abban az esztendőben, hogy a balkáni annexiós törekvések egy nagy és átfogó háborúhoz vezetnek. 1913 már nem volt a béke éve, az 1912-es, majd az 1913-as balkáni háború már egyértelműen egy nagy háború veszélyére utalt, hiszen az európai hatalmak gyors tempóban fegyverkeztek, és részt vettek minden helyi konfliktusban. Ilyen volt például az 1913-as szkutari válság, amelynek rendezésében részt vett az Osztrák-Magyar Monarchia is, s katonai erejével.

katonakivh

Számos történész Nyugaton és Kelet – Európában is úgy vélekedett, és még ma is, hogy a Monarchia és benne Magyarország robbantotta ki az első világháborút. Ami természetesen nem fedi a valóságot.

A háború igazi oka az volt, hogy XIX. század végén a technika és a tudomány fejlődésével, hihetetlen mértékű fejlődés következett be az ipari méretű termelésben. Ez együtt járt a gyarmatbirodalmak növekedésének igényével, hiszen új nyersanyaglelőhelyek és piacok megszerzése volt az államok célja. Ebből az időből származik az imperializmus kifejezés is. A gazdasági növekedés fenntartásához szükséges volt új piacok bevonására a gyarmatosítása révén. Ez vált a korabeli európai államok politika fő céljává.

A legnagyobb gyarmatbirodalommal Nagy-Britannia és Franciaország rendelkezett. Olaszország és Spanyolország is fontos Észak-Afrikai területeket birtokolt. A gazdaságilag elmaradott, de jelentős létszámú hadsereggel rendelkező Oroszország a Fekete-tenger felől is ki akart jutni a világtengerekre, Isztambult és a környező tengerszorosokat akarta megszerezni. Az Oszmán Birodalom a Balkán-háborúkban vereséget szenvedett. Nem volt tisztázott, a modernizáció vagy a teljes széthullás lesz-e a sorsa. Az Oszmán Birodalmat az európai nagypolitika keleti kérdésként emlegette.

Németország afrikai és jelentéktelen óceániai  gyarmatterületei nem álltak arányban gazdasági erejével, így politikájának fő célja a gyarmatbirodalom újrafelosztása lett. Németország húsz évvel az egyesítés után megerősödött. Katonailag és gazdaságilag is, és Európa vezető hatalmává vált. Az Egyesült Királyság figyelmét ez a megerősödés nem vonta magára addig, míg II. Vilmos a “Weltpolitik” jegyében flottaépítési programot nem hagyott jóvá. A kereskedelmi konkurencia után ezzel Németország eszközt kezdett létrehozni a tengeri uralomhoz. Márpedig a brit gazdaságnak a gyarmatbirodalom jelentette az alapját.

Az Osztrák–Magyar Monarchia, a Balkán frissiben alakult államai nem rendelkeztek gyarmatokkal. Az európai hatalmakat az Oszmán Birodalom uralma alól felszabadult Balkán kérdése is szembeállította. 1908-ban az Osztrák – Magyar Monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát, ami a nagyszerb álmokat dédelgető Szerbia számára elfogadhatatlan volt. Ettől kezdve feszültté vált Oroszország és a Monarchia viszonya. Az osztrákok 1849-ben csak az Orosz Birodalom katonai segítségével tudta leverni a magyar szabadságharcot. 1897-től fogva a két nagyhatalom kölcsönös egyetértésben óvta a balkáni status quót. Monarchia az ellentételezés nélküli annexióval felrúgta a megállapodást. A Monarchia csak a Balkánon rendelkezett külpolitikai mozgástérrel. Az oroszok, és az olaszok is érdekeltek voltak a Balkánon. Az orosz külpolitika a japánoktól elszenvedett veresség után még nem volt olyan állapotban, hogy háborúval vegyen elégtételt. Az is visszatartó erő volt az oroszok számára, hogy Franciaország és az Egyesült Királyság nem volt hajlandó támogatni ebben a kérdésben a törekvéseiket.

Ezzel egy időben két hatalmi tömb alakult ki. Az egyiket azon országok alkották, amelyek már évszázadok óta rendelkeztek gyarmatokkal, míg a másikat az új nagyhatalmak hozták létre, melyek ezután akartak hatalmas gyarmatrendszert létrehozni. Ez utóbbi csoport 1882-ben hozta létre a Hármasszövetséget, amelynek a tagjai Németország, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia.

A gyarmattartó Franciaország, Anglia és Oroszország összefogása csak később alakult ki, az 1893 és 1907 közt megszületett szerződések révén (francia-orosz, francia-angol, angol-orosz szerződések) Így jött létre az Antant. Az Entente Cordiále, azaz Szívélyes Együttműködés Szervezete 1904-ben a Francia – Angol szerződés megszületésével jött létre. A késlekedést Anglia és Franciaország összefogásában az évszázados rivalizálás okozta, hiszen Franciaország és Anglia egészen a XX. század elejéig vetélkedett egymással a gyarmataik terjeszkedése miatt. Végül azonban sikerült félretenniük ellentéteiket az új ellenség Németország afrikai megjelenése miatt.

A hatalmi tömbök nem alkottak szilárd szövetségeket. Két olyan ország is akadt, mely az egyik vagy másik tömbhöz csatlakozott, később azonban szövetséget váltottak. Olaszország a franciákkal való gyarmati rivalizálása miatt lépett be a Hármasszövetségbe. Később a háború kirobbanásakor semlegességet hirdetett, de tárgyalásokba kezdett az Antant hatalmakkal. Ígéretet kapott arra, hogy az Antant oldalán történő hadba lépése esetén megkaphatja Dél-Tirolt és az Isztriát. 1915-ben és ennek fejében hadat üzent a Hármasszövetségnek és megtámadta a Monarchiát. Románia 1883-ban még a Hármasszövetséghez csatlakozott. A háború kitörésekor szintén az Antanttal kezdett el tárgyalni. Bukovinát és Erdélyt kérte hadba lépése fejében. 1916-ban Anglia és Franciaország titkos ígéretet tett a kért területek háború utáni Romániához csatolására, Románia is a Monarchiára támadt.

Tisza István magyar miniszterelnök tárgyalásokat folytatott a románokkal a világháború kitörése előtt. A románokkal, akiknek Ferenc Ferdinánd azt üzente, nem kell feltétlenül kiegyezniük Tiszával.

(Folytatjuk)

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE