Kiemelt, Történelem

Nagy Imre és mártírtársai kivégzése

|

1958. június 16-án hajnalban végrehajtották a halálos ítéletet Nagy Imrén, Magyarország miniszterelnökén, Maléter Pál honvédelmi miniszteren, és Gimes Miklós újságírón. Nagy Imre, aki 1956. október 24. és november 4. között állt másodszor a kormány élén, egyfelől igyekezett a felkelők célkitűzéseit elfogadtatni a kommunista párt vezetésével, de igyekezett mérsékelni is az általa túlzónak tartott követeléseket. Fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszer bevezetését, majd november 1- jén Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből és az ország semlegességét.

November 4-én hajnalban drámai rádióbeszédben jelentette be a szovjet inváziót, majd több társával a jugoszláv követségen kért menedékjogot. November 22-én Kádár János menlevelével elhagyták a követséget, de ezután a szovjetek őrizetbe vették őket, majd a romániai Snagovban “házi őrizetbe”, fogságba kerültek. A tisztségéről lemondani nem hajlandó Nagy Imre nem egyezkedett az új rendszerrel. 1957 áprilisában hozták Budapestre, ahol 1958. február 6-án, a nyilvánosság teljes kizárásával bíróság elé állították.nagyimre1

A vádlottakkal – Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Király Béla, Szilágyi József, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós – szemben a vádpontok a következők voltak: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, hazaárulás, a szocialista államrenddel szembeni fellépés, ellenséges politikai csoportosulás létrehozása. A zárt tárgyalás ellen Nagy Imre tiltakozott, de ezt a bíró, Vida Ferenc elutasította.

A minden együttműködést megtagadó, nyílt tárgyalást követelő Szilágyi József ügyét elkülönítették és 1958. április 22-én halálra ítélték, két nappal később kivégezték. Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere a börtönben éhségsztrájkba kezdett és 1957 végén máig tisztázatlan körülmények között meghalt. A többi vádlott pere június 9-én folytatódott. Június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte.

Donáth Ferencet, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának volt tagját 12 évi börtönre, Gimes Miklós újságírót halálra, Tildy Zoltán volt köztársasági elnököt, a Nagy Imre kormány államminiszterét 6 évi börtönre, Maléter Pál honvédelmi minisztert halálra, Kopácsi Sándort, a nemzetőrség helyettes parancsnokát életfogytiglani börtönre, Jánosi Ferencet 8 évi, Vásárhelyi Miklóst, a kormány sajtófőnökét 5 évi börtönre ítélték.

Minden valószínűség szerint Nagy Imre miniszterelnök élete két mondaton múlott. Az elsővel le kellett volna mondania a miniszterelnökségről, a másodikkal önkritikát kellett volna gyakorolnia, és el kellett volna ismernie Kádár János miniszterelnökségét. Ha ezeket megteszi, minden bizonnyal nem végzik ki. A jugoszláv nagykövetségen menedékjogot kért Nagy Imre megfogalmazta lemondólevelét, ám azt az ott lévő Szántó Zoltán  és Lukács György filozófus hatására összetépte, és a lemondástól végleg elállt.

nagyimre5

Az ítélethirdetés 1958.június 15-én vasárnap

Kádár Jánosnak 1957 elejéig nem volt valós hatalma az országban. Konyev marsall és a KGB-s Szerov volt Magyarország tényleges irányítója. A megyék élén pedig szovjet katonai kormányzók álltak. Ugyanígy a magyar munkáspártot és annak legfőbb vezetését szovjet küldöttek Malenkov és Szuszlov irányították.

A Nagy Imre-per koncepciós per volt, mert a vádlottak ellen azt hozták fel, hogy előre megfontolt szándékkal akarták megdönteni a Magyar Népköztársaság hatalmát, arra már évek óta készültek, ami természetesen nem volt igaz. Az 1956-os történések tényét a per kitervelői nem kérdőjelezték meg, a forradalmat átnevezték ellenforradalomra, és olyan megvilágításba helyezték, hogy az Nagy Imréékre terhelő legyen.

Az ítélethirdetésre 1958.június 15-én vasárnap (!) került sor. Az ítélet szerint: „Nagy Imre elsőrendű vádlott bűnös a népi demokratikus államiság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésében elkövetett bűntettben, valamint hazaárulás bűntettében, és ezért őt a népbírósági tanács halálra és teljes vagyonelkobzásra ítéli” – ez volt az ítélet. Gimes Miklóst és Maléter Pált is halálra ítélték. Ők kegyelmet kértek, Nagy Imre nem.

„Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek” – mondta Nagy Imre az utolsó szó jogán.

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=Z8ZvFy1WBIo]

A jegyzőkönyv szerint Nagy Imre kivégzésére elsőként került sor, 5 óra 9 perckor; hét perccel később, miközben előbb Maléter Pált, majd Gimes Miklóst is kivégezték, “az orvosok jelentik, hogy Nagy Imre elítélt szíve 5 óra 16 perckor megszűnt dobogni.” Félóra után az orvosok a halál beálltát ismételten megállapították. A tetemeket koporsóba tették és a börtön sétálóudvarán ásták el, jeltelenül, s a betemetett gödörre ócska bútorokat, limlomot pakoltak. 1961. február 24-én titokban kiásták a koporsókat, köréjük kátránypapírt drótoztak és átvitték a szomszédos újköztemető 301-es parcellájában, ahol hamis nevek alatt – Nagy Imrét “Borbíró Piroska” fedőnéven – jeltelen sírba ismét elásták.

1989 tavaszán több hónapos nyomozás után a sírok helyét felderítették, a maradványokat exhumálták. 1956-os forradalom jelképévé vált Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai rehabilitációja az ellenzék egyik fő követelése volt. 1989. június 16-án a Hősök terén 250 ezren búcsúztak tőlük, majd az Új Köztemető 301-es parcellájában ünnepélyesen újratemették őket, ugyanarra a helyre, ahol 1961 óta nyugodtak. Nagy Imrét, Gimest, Losonczyt, Malétert és Szilágyit 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1958-as vádak alól. Ezen a napon meghalt Kádár János. Halála előtt papot hívott, akinek meggyónt, hogy mit, azt csak a pap tudja. Nagy Imre és társainak 1989. június 16-i újratemetése a rendszerváltás jelképes eseménye lett.

https://www.youtube.com/watch?v=Z8ZvFy1WBIo

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE