Mindennapi tudomány, Pilvax Primőr

Üstökösvadászat

|

Egész évben figyelemmel kísérjük a Rosetta küldetését, amely az Európai Űrügynökség szondája egy üstökös nyomába szegődik, és megpróbál leszállóegységet küldeni a felszínére, amely mintát vesz belőle.

Még 147 nap van hátra a programból, de Armelle Hubault úgy látja, hogy az erőfeszítéseik kezdenek termőre fordulni. A csapat azon dolgozik, hogy lelassítsák az űrjárművet, így az minél közelebb kerülhessen a célponthoz.rosetta5

Már néhány hete látjuk az üstököst, amely aktívvá vált, ami azt jelenti, hogy lassan egy porrészecskékből álló felhő képződik körülötte. Nyilatkozta Armelle Hubault, a Rosetta műveleti mérnöke. Rendszeresen készítünk felvételeket készítünk az üstökösről a manőverek előtt és után, és ezek alapján tudjuk, hogyan változott a Rosetta üstököshöz viszonyított helyzete.

Az Európai Űrügynökség szakemberei ismeretlen területen mozognak. Ezt az üstököst tanulmányozták már messziről, ilyen közelről még soha. Magának az űrjárműnek a helyzetét meg tudják határozni, de az üstökösét csak a Rosetta fedélzeti kameráinak segítségével képesek úgy-ahogy meghatározni. A tervek szerint, a Rosetta ugusztus első hetében áll pályára az üstökös körül.

Egyre inkább érezzük, hogy olyasmit csinálunk, amit soha senki ezelőtt – mondta Armelle Hubault. – Én magam is egyre inkább megértem, hogy ennek az üstökösnek a megfigyelése mennyire új és különleges teljesítmény.

Rosetta_and_Philae_atcomet

Szokás szerint feltettük a kérdést Armelle-nek, hogy mit üzen a Rosettának. Szia Rosetta – mondta a mérnök – minden műszered működik, már látszik az üstökös, csak így tovább, nagyon jól csinálod, büszkék vagyunk rád!

http://blogs.esa.int/rosetta

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE