Ez-az-amaz

Lázár újra értékelte az őszödi beszédet

|

Lázár János olvas. Meglepő, hogy tud, de olvas. Méghozzá „élő klasszikust” olvas. Bár természetesen erős túlzás, hogy élő klasszikus. Mikor csak úgy búslakodunk a világnak dolgai s magunknak nyomorúsági felett, akkor mondogatjuk, hogy hej, nehéz az egyszerű magyar sorsa.

Nehéz hát a híres politikusok sorsa, még ha magukat csak félhíresnek tartják is. És eme félhírességhez vezető út sem volt végig dicső­séggel teljes, mert az rendben, hogy amolyan nem teljesen testvéri rivalizálásból elkezd az em­ber fia politizálni, de mikor elődök példá­ján próbál okulni, abból nagy zagyva­sá­gok szü­lethetnek.

oszod

Lázár János a Mezőgazdasági bizottság július 10-ei ülésén az államigazgatás átszervezése kapcsán többek között arról beszélt, hogy higgadtan átolvasta Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét, amit a maga részéről a kormány figyelmébe ajánlana.

Mint magyarázta: “elolvastam Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr balatonőszödi beszédét, mind a két részletet, nemcsak azt a minimális részt, ami nyilvánosságra került, hanem amiben az állam átalakításáról beszélt”.

Lázár konklúziója az, hogy számára egyenesen “rendkívüli tanulságokkal” szolgált a beszéd. “Ennyi év távlatából, némi higgadtsággal kezelve a helyzetet, nagyon tanulságos, lehetne belőle sok mindent figyelmébe ajánlani a mindenkori kormányzóknak, már akik az országot kormányozzák” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki nem mellesleg a Fidesz alelnöke. “Csak azért mondom, hogy időről időre pártállástól függetlenül felmerül az, hogy mi is a kormányzás” – tette hozzá arra utalva, hogy egy nagy infrastrukturális átalakítás fölveti a lehetőséget a kormányzás lényegi dilemmáinak tisztására.

Gyurcsány Ferenc a cikkünk megjelenését követően délután reagált Facebook – oldalán Lázár János szavaira. “János, mi tartott ezen nyolc évig?” – írta a volt miniszterelnök.

az atv.hu alapján

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE