Magyar Közélet, Pilvax Primőr

Csányi: káros a mentőcsomag

|

Az OTP Bank bíróság előtt fogja bizonyítani, hogy a törvényeknek megfelelően járt el és az ügyfelekkel jóhiszemű volt a devizahitelekkel kapcsolatban, tájékoztatása pedig korrekt volt nyilatkozta Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója bízik abban, hogy ezt majd a bíróságon is érvényesíteni tudják. A perek augusztusban kezdődnek el.

A pénzintézeteknek akár 900 milliárd forintot is vissza kell fizetniük a hitelfelvevőknek az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések miatt. Az OTP elnök-vezérigazgatója jelezte: meglepte az a döntés, amit jegybank kommunikált, mely szerint tőketörlesztésként kell elszámolni a túlfizetéseket, valamint az is, hogy a kamatot változatlannak kell tekinteni.csanyis43

Csányi Sándor arra emlékeztetetett, hogy ha a kedvezményt adtak, amire volt példa az első években, akkor pénzintézeteknek nem jár vissza semmi. Viszont, ha kamatot emeltek, akkor az ügyfeleknek visszajár a pénz az induló kamathoz képest. „A bankszektor tőkéjének legalább egyharmadát viszi el a kormány intézkedése, ami gazdasági szempontból súlyos károkat fog okozni” – hangoztatta Csányi Sándor.

Úgy vélte, hogy a bankok hitelezőkepesége romlani fog majd, jelenleg tartanak az eszköz felülvizsgálatok, ősszel pedig következik a stressz teszt. Az OTP vezetője szerint olyan tőkehiányok alakulhatnak majd ki, amelyeknek a pótlása nehezen lesz majd megvalósítható.

A Világgazdaság alapján

 

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Horváth Gyula

    Kedves Patacsi Pilvax-osok!

    Devizahitel ügyben megy az állami szerecsenmosdatás, ha Önök továbbra is kiállnak ez ellen, az mindenképpen dícsérendő. Üdvözlettel Horváth Gyula Gyál, Gárdonyi Géza utca 34., telefon:06205277701, email: hgyula@radiolan.hu, a Magyarországi (államtól független) Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke.

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE