Pilvax Primőr, Történelem

Nagy Frigyes halála

|

„A népem és én kiegyeztünk egymással. Ők azt mondanak, amit akarnak, én pedig azt teszem, amihez kedvem van. A diplomácia fegyverek nélkül olyan, mint a zene hangszerek nélkül!”

1786. augusztus 17-én kora reggel hunyt el Nagy Frigyes porosz király. Hetvennégy évet, öt hónapot és huszonnégy napot élt. Negyvenhat évet uralkodott. Nagy Frigyes a történelem egyik legkülönösebb uralkodója. Művelt volt, kitűnő zenész és költőként is ismert. Nem ivott, és nem dohányzott. Német létére szinte mindig franciául beszélt.

Kivételes katonai tehetséggel rendelkezett. A hétéves háborúban óriási teljesítményt nyújtott. Amikor Ausztria, Franciaország és Oroszország egymással szövetkezve megtámadta Poroszországot. Később Napóleon úgy nyilatkozott a porosz király teljesítményéről: „Nem a porosz sereg védte hét évig Poroszországot Európa három leghatalmasabb nemzete ellen, hanem Nagy Frigyes.”nagyfrigyes3

Nagy Frigyes 1712. január 24-én született. A porosz szó egy hajdan volt országot jelöl, de vonatkozik egy meghatározott lelkialkatra is. Szigorú, katonás, fegyelmezett, rendszerető, férfias hozzáállásra is vonatkozik. Nagyjából mindenre, amit a világ a németek erényeiről, és hibáiról tudni vél.

Az ifjú Frigyes kettős nevelést kapott. Ennek következtében a homlokegyenest ellentétes hatások egyaránt beépültek személyiségébe. Anyja, a hannoveri Zsófia Dorottya művészlélek volt. Vonzódott a zenéhez, de igényesen válogatott könyvtárában ott sorakoztak a kor lefontosabb irodalmi alkotásai is. Az öröklött hajlamoknak és a kisgyermekkori anyai felügyeletnek köszönhető Frigyes – uralkodó körökben szokatlan – érdeklődése a művészetek iránt. Frigyes élete végéig szerette a zenét. Maga is fuvolázott és komponált fuvoladarabokat. Nem csak érdeklődött az irodalom iránt, hanem a legtöbbet író államférfiak közé tartozott, jóllehet írói tevékenységében az irodalomról fokozatosan a történelmi és a gyakorlati politikai munkákra került a hangsúly.

Az anya emelkedett szellemének az ellentettje az apa: I. Frigyes Vilmos (1713-1740), a “káplárkirály”. I. Frigyes Vilmos nemcsak a hadseregben, a társadalomban is vasfegyelmet követelt. Botjával a kezében sétálgatott Berlin utcáin, hogy ellenőrizze: híven teljesítik-e kötelességüket alattvalói – azaz szorgalmasan dolgoznak-e, s mulasztást észlelve nem takarékoskodott az ütlegekkel. A filozófia, a zene, az irodalom nem az ő világa. Annál inkább az volt tisztjei sörözgető társasága és a katonai parádék. Nem csoda, hogy rövidesen kivonta fiát a nőuralom alól és nevelőjéül katonákat jelölt ki – szigorú utasításokkal. Elrendelte, hogy a trónörökösben mindenek fölött a hadsereg iránti odaadás szellemét fejlesszék ki. Ennek érdekében a fő tantárgy természetesen nem a zene és az irodalom, hanem a matematika, gazdaságtan és a kifejezetten katonai tudományok voltak. Színházról, operáról szó sem lehetett. Sőt, a nevelők kifejezetten azt az utasítást kapták, hogy fojtsák el Frigyes művészkedő hajlamait.

Az ifjú trónörökös kelletlenül készült feladatára. Erre minden oka meg is volt. Frigyes Vilmos inkább alattvalójának tekintette, mint fiának. Gyakran saját kezű fenyítéssel adott nyomatékot tekintélyének. Az egyre elviselhetetlenebb terror elől Frigyes 18 éves korában megszökött. Nővére memoárja szerint anyja angliai rokonaihoz készült. Az 1730 nyarán megkísérelt szökés azonban nem sikerült. A trónörököst és különös vállalkozása segítőit elfogták. Frigyes Vilmos nemhogy fátylat borított volna a nem is akármilyen afférra, bosszút állt. A trónörököst egyszerű katonaszökevénynek tekintette, hadbíróság elé állíttatta és ki akarta zárni a trónöröklésből. Szökése segítőjét, Katte hadnagyot életfogytiglani fogságba ítélték. A király enyhének találta ezt és Kattét kivégeztette, úgy, hogy fiát kényszeríttette, hogy nézze végig barátja halálát. Magát a trónörököst Küstrin erődjébe záratta. Frigyes csak másfél évvel később szabadult ki fogságából.

Az atyai szigor csak a harmincas évek közepe után enyhült. Frigyes ekkor már házasember volt, és önálló udvart tarthatott. Távol a királytól már átadhatta magát kedvteléseinek: olvasott, írt, zenélt, levelezett a felvilágosodás nagy alakjaival. Művészekkel, tudósokkal vette körül magát.

Meghívta magához Voltaire-t, akivel szinte baráti kapcsolatot ápolt. Csak ritkán szólalt meg németül. Szinte mindig franciául beszélt, és írt. Rheinsbergi elvonultságában egyre inkább figyelt a világ eseményeire. 1740. május 31-én meghalt az apja és II. Frigyesként Poroszország királyává lépett elő. A vezető berlini újság szerint filozófus lépett a porosz trónra, s így vélték ezt Európa udvaraiban is, ahol nemcsak Frigyes és apja régi keletű konfliktusairól tudtak, hanem az új király szellemi ambícióiról is.nagyfrigyes2

Uralkodói pályáját Frigyes a várakozásoknak megfelelően kezdte. “Ha az ország érdekei és a sajátjaink összeütköznek – írta -, akkor az előbbiek a mérvadóak.” Az ország fogalmába, pedig beleértette az olcsóbb néprétegeket is. Helyzetüket azonnal adómérsékléssel, alacsonyabb gabonaárral javította. Felvilágosult uralkodóhoz illően azonnal megszüntette a vallási diszkriminációt és megtette az első lépéseket a kínvallatás teljes eltörlése felé.

A felvilágosult filozófus köpenyéből azonban csakhamar kibújt az államférfi és a gyűlölt apánál sokkal felkészültebb, jóval elszántabb és semmivel sem kevésbé szigorú hadvezér. Míg Frigyes Vilmos csak babusgatta hadseregét, addig II. Frigyes a porosz nagyhatalom megteremtésének szolgálatába állította azt. A korábbinál jelentősebb helyet követelt magának és országának az európai nagyhatalmak között. Ezt jelezte hosszú háborúskodásai is. Gyakorlatilag Poroszországból uralkodása alatt nagyhatalommá vált.

Arra törekedett, hogy alattvalóinak jól menjen a sora, hiszen akkor több adót fizetnek, s telik az államkincstár. Reformok sorát vezette be, elrendelte a kávé- és dohánymonopóliumot, új iparágakat honosított meg. Biztosította a vallásszabadságot, befogadta a hazájukban üldözött francia hugenottákat, eltörölte a kínvallatást, lecsapoltatta a mocsarakat, egységes törvénykönyvet dolgoztatott ki. A porosz közigazgatás a leghatékonyabb és a legbecsületesebb volt a korabeli Európában, a törvény előtt mindenki egyenlő volt, elvileg még maga a király is. Akinek hatalma azonban abszolút volt, a döntés jogát a legkisebb kérdésekben is magának tartotta fenn. Mintaképe volt a felvilágosult abszolutista uralkodónak.

Egyszer a tükörbe nézett és azt mondta: „azt mondják a királyok Isten képmására teremtettek. Sajnálom Istent, ha így néz ki.”

Eltörölte a kínvallatást. Elnéző, bár zsarnoki uralkodó volt. Híres mondása: „a népem és én kiegyeztünk egymással. Ők azt mondanak, amit akarnak, én pedig azt teszem, amihez kedvem van.”

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE