Kiemelt, Pécsi hírek

Söprés

|

Pécs városában is győzött az általános közjó, a népakarat. Másodszori nekifutásra sikerült a város vezetésének az, ami nyáron még nem. Akkor az önkormányzat nem szavazta meg a hajléktalan emberek kitiltását a belvárosból és a frissen felújított városrészekből. 

Most pedig megszavazta, mert a város vezetése által végeztetett telefonos közvéleménykutatás eredménye szerint a pécsi polgárok 80%-a óhajtotta ezt. Egészen pontosan az életvitel-szerű ott tartózkodást tiltotta meg.

Nem tudom, hogyan hangzott a kutatás során feltett kérdés, de gyanítom úgy, hogy más választ nem nagyon lehetett adni. Hiszen, ha például azt kérdezik az embertől: “Ön szerint meg kell oldani a hajléktalanok problémáját?”, vagy hasonló módon fogalmaznak meg egy kérdést, arra mit lehet válaszolni?tel

A hajléktalan az az ember, aki már sehol nem számít. A politikus sem kér belőle, hiszen a hajléktalan nem fog szavazni, nem megy el választani. Értéktelen. Eltakarítani való szemét.

Kényes kérdés ez, hiszen jó megoldás talán nincs. Jelen helyzetben megoldás sincs. Az biztosan nem szünteti meg a problémát, ha a hajléktalanokat odébb söprik. Mert ők jelen lesznek akkor is, ha nem a belvárosban, akkor a kertvárosban. Ahol szintén emberek, családok élnek.

Kétségtelen tény, hogy zavaró, bosszantó, tűrhetetlen naponta szembesülni velük, a jelenlétükkel járó kosszal, bűzzel. Senki sem szívesen ül le pihenni egy összevizelt parkban, kerülgeti a sokszor agresszív módon kéregetőket.

De jó lenne tudomásul venni: a hajléktalan is emberi lény. Van, aki önhibájából és sok olyan van, aki önhibáján kívül kerül az utcára. Az otthon nélkül töltött hónapok, évek rombolnak. Ha állat módjára kell élni, állattá kell válni. Vagy meg kell halni. Ha valaki nem képes megküzdeni a hideggel, akár a kartondobozok védelmében átvészelni a telet, az halott. Itt már nem számít az értelem, a morális szempontok. Csak az ösztön. Ha az üveg olcsó bor képes enyhíteni a fagyot, ha az alkohol tudja csak tompítani a fizikai fájdalmat, elnyomni a gondolatokat, csitítani az éhséget, akkor az alkohol a túlélés eszköze.

A nyomor legalján tengődő, a társadalomból kivetett emberek kiszorítása a belvárosokból nem oldja meg a problémát, csak máshová tolja. Éhen halni, kihűlni, kezeletlen betegségekben meghalni a belvárosban és a külvárosban is lehet.

A kormányzat(ok) tehetetlensége, érzéketlensége annyira képes csupán, hogy eltünteti szem elől ezeket az embereket. A civil szféra önmagában nem tudja kezelni a kialakult és egyre súlyosabbá váló helyzetet. A civilek, akik már így is erőn felül teljesítenek olyan feladatokat, amelyeket az államnak kellene kezelnie. Egyesületek, kis és nagyobb csoportok, szerveződések gyűjtenek a nincsteleneknek, igyekeznek életben tartani a semmi szélén egyensúlyozókat. Emberek tömegei adakoznak a kevésből. Családok, akik maguk is nehéz helyzetben vannak, lemondanak arról, amiről még lemondani képesek. Adnak, gyűjtenek a kevésből, hogy más, még náluk is nehezebb helyzetben lévők életben maradhassanak. Ahogy gyengül a szociális háló, úgy erősödik a társadalom önszerveződése. Mindaz az empátia, emberség, segíteni akarás, nagylelkűség, ami egyre kevésbé van jelen a kormányzat illetékes szerveinél, a társadalomban megtalálható.

A meleg takaró, a kopott, de még használható ruha, az étel megoldhat egy napot, egy hetet. De nem oldja meg a hajléktalan igazi tragédiáját. Azt állami szinten, megfelelő programokkal, szakemberek bevonásával lehet(ne) kezelni.

A hajléktalan szálló önmagában nem megoldás. Keveseknek talán az egy ideig, de sok ember nem meri, vagy nem tudja igénybe venni. Ha valaki, aki évek óta a szabadban, egy sarokba húzódva alszik, akinek az egy váltás ruhán kívül nincs más vagyona, az nem képes hirtelen elviselni azt, hogy tömegesen aludjon másokkal egy szobában. Az az ember félti az egy pulóverét, cipőjét, a darab kenyerét, a számára értékes fotót a múltból. Inkább fagy meg egy bokor alján, mintsem a szállón megfosszák az emberek világához tartozás utolsó emlékétől.

Otthontalanná nem csupán az önhibájukból lecsúszottak válnak. A mentális sérültek, tartósan munka nélkül maradtak, lakásukat valamilyen okból elveszítők, árvaházból kikerülő fiatalok, lakásukat fenntartani képtelenek, biztosítás nélkül élő betegek gyorsan az utcán találhatják magukat.

Nincsenek szociális bérlakások. Kevés a munkahely, egy hajléktalan számára reménytelen elhelyezkedni. Ha valaki egyszer belekerül ebbe a csapdába, önerőből onnan már nem tud kitörni. Ha túl sokáig kénytelen az utcán élni, sérül mentálisan, leromlik fizikailag. Beteg lesz, minden létező módon.

Biztos vagyok abban, hogy a pécsi emberek igyekeznek segíteni hajléktalan társaikon. Ahogy minden pontján az országnak ezt teszik a civilek. Abban is biztos vagyok, hogy sokan rossz, helytelen döntésnek tartják a hajléktalan emberek kitiltását a város frekventált helyeiről. Mert a külvárosba szorítása a nyomornak nem oldja meg magát a problémát. Azt önmagában sem a lakosság, de talán még a város vezetése sem képes megoldani. Központi, állami, kormányzati válságkezelés kellene. Megfelelő szociális intézkedések, szakemberek, orvosok, lakhatás, munka.

De az nincs. Ősz van. Talán lesz vénasszonyok nyara. Néhány nap, pár hét haladék. Aztán jön a hideg, a nyirkos hajnalok. A fagy, a hó. Emberek fognak kihűlni, orvosi kezelés híján meghalni. Hogy ez a belvárosban, vagy a kertvárosban történik, az mindegy.

A hajléktalan embertársainknak mindegy.

ORDÍTOK blog engedélyével

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE