Ez-az-amaz

A törvényalkotás esete az állatorvosi lóval

|

Korábban azt írtam a július 4-én elfogadott bankmentő XXXVIII. törvényről, hogy fércmű, de a mai napon Fővárosi Ítélőtábla által kihirdetett, alábbiakban olvasható végzés ismeretében a törvény minősítését változtatnom kell. Ez a törvény, és ennek végrehajtására szánt, szeptember 24-én 167 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadott törvény szerintem egy semmire nem jó szörnyszülöttnek tekintendő.

Olyan alapos a végzés indokolása, hogy felesleges bármit hozzátenni. Legfeljebb annyit, hogy amennyiben a végzés szerinti ilyen jogi terméket sikerült az igazságügyi miniszternek előterjeszteni, illetve 167 igen 1 nem és 2 tartózkodással az Országgyűlésnek elfogadni, akkor az általam kérelmezett előzetes döntéshozatali eljárásban az Európai Bíróságnál a magyar résztvevők mit tudnak majd mondani a többi ország képviselői előtt a Magyar Állam képviseletében?drlehmanngy

Azaz egyszerűen nem értem a végzés ismeretében azt, hogy miért kellett ismételten hazánkat ország-világ előtt lejáratnunk ilyen szörnyszülöttekkel?

Mert ugye azon ne nyissunk vitát, hogy az Alkotmánybíróság akármilyen összetétellel rendelkezik, ezeket a törvényeket a végzésben felhozott érvek alapján csak megsemmisíteni tudja.

 Más kérdés az, hogy véleményem szerint sem az Igazságügy miniszter, sem a valamennyi parlamenti pártban helyett foglaló jogászok nem annyira kontárok, hogy ne látták volna a törvényeknek a végzésben ismertetett durva alkotmánysértő hibáit.

Szerintem látták. Mint ahogy a Köztársasági Elnök mellett tevékenykedő jogászok is látták.

Ebből következően két eset lehetséges.

Vagy abban bíztak, hogy nem lesz olyan bíró hazánkban, aki hajlandó a lelkiismerete és a törvények szerint ítélkezni akkor, amikor a Kormányfőtől kezdve minden hatalomhoz közel álló harsogja a használhatatlan törvények szerinti magatartás követését. Azaz senki nem meri mondani a bírók között azt, hogy a király meztelen.

Vagy nagyon is tudták azt valamennyien, hogy szörnyszülöttet alkottak, számítottak is arra, hogy ebből az egész felhajtásból nem lesz semmi, de az időre játszanak. Arra, hogy ha egy évvel ezelőtt is sikerült további egy évvel hosszabbítani az adósok szenvedését, úgy gondolták most is sikerül még egy évet a bankoknak nyerniük általuk.

Számításuk bevált. Még húsz évig hasonló trükkökkel elcsalják az időt, és a bankok végképpen nyernek. Hiszen az adósok fele addigra már meghal, a másik fele pedig elhagyja az általuk most átkozottnak véleményezett országukat.

 Dr. Léhmann György

Siófokon 2014. szeptember 29.

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE