Kiemelt, Patacsi Pilvax

Érettségizettek? Szakképzettek? Felsőokosok?

|

Sokan támadják a kormány jövőbeni oktatáspolitikai elképzeléseit, melynek egyik lényege a gimnáziumi férőhelyek csökkentése és a szakközép-és szakiskolákban tanulók arányának növelése. Orbán Viktor ezt így foglalta röviden össze: „Nekünk be kell bizonyítani, hogy egy közepesen elvégzett gimnázium és gimnáziumi teljesítmény nem versenyképes egy jó szakmával. A gimnáziumot is csak akkor érdemes elvégezni, ha onnan egyetemre fogunk fáramászásmenni. A valóságnak úgy kellene festenie Magyarországon, hogy egy jó szakmunkásképző intézetben megszerzett szakma biztosabb megélhetést nyújt, mint egy csak általános műveltséget nyújtó, de konkrét szaktudást a mellé nem adó oktatási intézményben elvégzett időszak”. Ezt a kijelentést egyenesen demagógnak nyilvánították. Az első FIDESZ kormány idejében Orbánék még azt szorgalmazták, hogy 80 %-ra kell emelni a főiskolát, egyetemet végzettek arányát a magyar munkaerőpiacon. Én akkor is az mondtam, ez nagyon szép elképzelés, de ki fog majd dolgozni. (ezzel nem azt akartam mondani, hogy a felsőfokú végzettségűek nem dolgoznak, pusztán csak annyit, hogy a víz-és gázvezeték szerelő, a postás, a bolti eladó, a kőműves és a bádogos ne legyen filozófus, vagy pedagógus. Mert akkor nem fog működni. Vagyis próbáljuk meg a helyén kezelni a szükséges végzettségeket, és ha nem is érettségizett, egy szakmunkás is lehet művelt)

Ahhoz, hogy az idézett orbáni gondolatsort megértsétek (legalábbis a fiatalabb generáció) vissza kell menni az időben 40 évet, a 70-es évek közepére, Orbán is akkor koptatta az általános iskola padjait.

bagolyA Kádár rendszerben a kiválasztás nagyon egyszerű volt. Az általános iskolai tanulmányi eredmény szinte determinálta a diák jövőjét. 4.0 tanulmányi átlag felett gimnázium, vagy szakközépiskola, az alatt szakmunkásképző. Ez 98 %-ban így működött. Pécsett például a 70-es évek közepén 4.5 fölött lehetett bejutni a 3 „nagyba” Nagy Lajos és Leőwey gimnázium, ami csak sima érettségit adott, és a Zipernowsky szakközépiskolába, ami ha szakmát nem is, de szakirányt megadott. 4.1-4.4 átlag volt elég a kisebb középiskolákba, mint a Széchenyi, Komarov (mai Babits), illetve a Kero (kereskedelmi és vendéglátóipari). Ez alatt maradt a három szakmunkásképző, az 500-as, 506-os, 508-as, valamilyen szakmákkal. Abban az időben nagy szakadék volt a két képzési intézmény között, egyszerű példával illusztrálva, a gimnazisták nagyképűek voltak, és szinte nem fordult elő, hogy szakmunkás fiú gimnazista lánnyal kevert volna. (fordítva azért gyakran) A két képzési forma társadalmi kaszt is volt egyben. A mai ötvenévesek csak emlékezzenek vissza, micsoda viták mentek akkor az Ifjúsági Magazin hasábjain erről. Statisztikát nem tudok, ezért nem tudom azt mondani, hogy gimnáziumba csak az értelmiségi szülők gyerekei, míg szakmunkásképzőbe a munkás családok gyermekei kerültek, de azért ez volt a jellemző. De ez fakadt a gyökerekből is. Igaz, a munkáscsaládoknál is elsősorban a gimnáziumba jutás, majd főiskola, egyetem volt a gyermek számára a megálmodott terv.

Az, hogy milyen családban szocializálódott a gyerek, már akkor is egyetemdeterminálta a jövőjét, mert tény, hogy az értelmiségi családban felnövők jobban tanultak (jellemzően, de azért az ellenkezőjére is volt példa, csak elenyésző) és könnyebben jutottak be gimnáziumba. Hazudik, aki most azt állítja, hogy a munkásgyerekeket nyomták volna előre, tudás nélkül. Protekció persze akkor is volt, mégpedig erős, de abban kapcsolat rendszer hiányában nem a munkás szülők jeleskedtek, hanem az értelmiségi réteg. (Majd később az egyetemre való bejutásnál még visszatérek a protekcióra.) A gyermek 17-18 éves lett, vagy érettségizett, vagy szakmunkásként munkába állt. Ki volt kedvezőbb helyzetben? A szakmunkás már bért kapott, „dőzsölhetett” az éjszakában, családalapításon tudott gondolkodni, saját lakáson, stb. Az érettségizett, ha felvették valamelyik felsőoktatási intézménybe, megnyugodott, nyert három, négy, öt év levegőt. De akit nem? A hetvenes években a leggyengébb láncszem a sima érettségi volt, semmire nem lehetett használni. (majd erre is visszatérek, hogy ma mennyit ér, meg fogtok lepődni, semmi nem változott, mert szart sem ér most sem)

Abban az időben ezrével épültek a panellakások, az ipar minden szegmensében üzemek, gyárak működtek (bőrgyár, kesztyűgyár, gépgyár, bútorüzem, húsüzem, tejüzem stb) valamennyi szakma jövője biztosítva volt. De a sima érettségi semmire nem volt jó. Ha nő voltál, volt egy kis gépírási vénád, és jól néztél ki, és kellő protekció párosult mellé, akkor titkárnő lehettél, ami akkoriban nagy szám volt. Ennyi, és nem több volt a jövője annak, akit nem vetek fel egyetemre. Persze, mivel nem volt munkanélküliség, mindenki elhelyezkedett valahova, legfeljebb az álmai foszlottak szét.

Hogy működött a hetvenes években az egyetemi felvételi, kinek, milyen pénz és oktatásesélyei voltak bekerülni? Először is szabályozott volt, már ami a felvehetők számát illette. Akkoriban ugyanis volt még munkaerő gazdálkodás, állami szinten. Nagyon kis hibatűréssel meg tudták mondani, hány pedagógus, jogász, közgazdász, mérnök és balett táncos szükséges ahhoz, hogy a szakma ne haljon ki. És annyit vettek fel, amennyi, figyelembe véve az évek alatti lemorzsolódást, kellett. Például a pécsi jogi karon 1981-ben kb. nyolcvanan kezdtünk nappalin, szintén ennyi levelezős lehetett, de az első évben már a római jog megtizedelte a társaságot, végül végeztünk az évfolyamon kb. ötvenen. A felvételi pontrendszer egyszerű volt, 20 pont az elérhető, ami úgy állt össze, hogy a két felvételi tantárgy érettségi jegyét vitted magaddal, amihez hozzájött a felvételin elért pontok száma. Négy darab ötös 20 pont. 18 ponttal (két ötös, két négyes) akkor nem lehetett bejutni a jogra. Illetve be lehetett, protekcióval, amit akkor is az értelmiségi szülők tudtak kapcsolatrendszerükön keresztül kiharcolni kevésbé okos gyermekeiknek. Illetve még pártvonalon, de a pécsi jogon akkoriban azt nem nagyon szerették. A bányászok, bőrcserzők és lakatosok, bolti eladók és kesztyűvarrók nem nagyon tudták ezen képességeiket kamatoztatni egy felvételin, az állam pedig – szünetbár vannak ezzel ellentétes állítások is, de el ne higgyétek – nem nagyon nyomta be az egyetemekre a munkásgyerekeket. (volt néhány kivétel, de az csak a kirakatba kellett) Fizetős felsőoktatás nem létezett, ezért nem fordulhatott elő, hogy pénzes szülő buta gyermeke orvosit elvégezve a mandulám helyett a vakbelemet vegye ki. Kicsit hosszú lett a bevezetés, de mindezek tisztázása szükséges ahhoz, hogy megértsétek az elején idézett orbáni mondatokat. A folytatást már korunkba helyezem, és megpróbálom azt bizonyítani, miért igazak Orbán Viktor gondolatai.

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE