Ez-az-amaz

Iskolai menza: no só, no töltött káposzta!

|

1972 és 1979 között én is ízlelgettem az azóta lebontott pécsi központi menza “finomságait”. Borzalmas kaják voltak, semmi baj nem volt az update-el, csak ízeket kellett elfelejteni. Értettük mi, hogy nem várhatjuk el anyukánk főztjét, de egy kicsit jobbnak szerettük volna azt a löttyöt is. Az egészségünk, köszönjük jó volt. Most a kormány parancsára esznek majd ugyan egészséges, de ugyanolyan ízetlen ételeket, mint mi akkor. Illetve sokan majd nem esznek, mert a modern konyha ízei nagyon sok gyereknek nem fog ízleni. Mondjuk hiába egészséges a hal, nem eszi meg, mert nem szereti és éhesen megy haza az iskolából. Ha már olyan nagy divat a nemzeti konzultáció, lehetne egyet a gyermekek kedvelt ételeiről is indítani, az ötletekből biztos kijönne egy havi választék a menzán, és menzaakkor nem menne a kaja fele Soltra a fehérje megsemmisítőbe. (régen a maradékot hazahordták az állatoknak, most tilos) Abban sajnos igaza van a kormánynak, hogy bizonyos menzákon már azt sem lehet tudni, mi miből készül, sőt néha az ételt sem lehet felismerni.

Január 1-jén lép hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely részletesen szabályozza a többi között az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését és tápanyagtartalmát.

Az emberi erőforrások minisztere által jegyzett, tavaly májusban megjelent jogszabály eredetileg 2014 szeptemberétől lépett volna életbe, de ezt januárra halasztották, mert több jelzés érkezett a közétkeztetés résztvevőitől, hogy szerződéseik, alapanyag-beszerzéseik miatt nem elegendő a felkészülési idő.
A rendelet értelmében tilos egyebek mellett a szénsavas vagy cukrozott üdítő, valamint a magas zsírtartalmú húskészítmény felhasználása. Rögzítették azt is, hogy a közétkeztetésben nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót, és előírták, hogy fokozatosan csökkenteni kell a napi bevitt só mennyiségét.
A jogszabály rögzíti az étrendtervezés szabályait, például, hogy az egymást követő kétszer tíz élelmezési nap főétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell.
A felhasználási előírások, korlátozások és tilalmak szerint az italként kínált tejhez nem adható cukor, és a tea is csak meghatározott mértékben tartalmazhat hozzáadott cukrot. A szükséges folyadék az étkezések között ivóvíz, illetve ásványvíz lehet.
A rendelet értelmében tejföl és tejszín kizárólag ételkészítéshez használható fel, bölcsődei étkeztetésben pedig nem adhatnak bő zsiradékban sült ételt.
A közétkeztetésben nem lehet felhasználni sótartalmú ételport, leveskockát, ételízesítő krémeket, pasztákat “állományjavításon vagy ételízesítésen kívüli célra”.
Nem adható továbbá 30 százaléknál magasabb zsírtartalmú, a 15 évesnél fiatalabbak számára 23 százaléknál magasabb zsírtartalmú húskészítmény. Az 1-3 éves és a 4-6 éves korcsoportok számára készített ételekhez sertés- és baromfizsírt sem lehet felhasználni.
A rendelet előírja azt is, hogy a közétkeztetőnek az étlapon fel kell tüntetnie minden étkezés energia-, zsír-, telített zsírsav-, fehérje-, szénhidrát-, cukor-, illetve sótartalmát, valamint az élelmiszerek jelöléséről szóló miniszteri rendeletben meghatározott allergén összetevőket.
Részletesen rögzíti továbbá a diétás étkeztetés szabályait, az ételek elkészítésének személyi feltételeit, valamint a közétkeztetési rendelet hatósági ellenőrzését is.
Az átmeneti rendelkezések között szerepel, hogy a közétkeztetésben a napi bevitt sómennyiséget 2020-ig az előző évi mennyiséghez képest – a különböző célértékek eléréséig – legalább 10 százalékkal kell csökkenteni.
üres tálcaA közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló miniszteri rendelet hatálya valamennyi közétkeztetési szolgáltatást nyújtó szervre, szervezetre, gazdasági társaságra, természetes személyre továbbá a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti nevelési-oktatási, a szociális alapszolgáltatásokat és szakosított ellátásokat, illetve a gyermekjóléti alapellátást és a gyermekvédelmi szakellátást biztosító, valamint a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményekre is kiterjed.

(forrás: MTI)

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE