Ez-az-amaz, Kiemelt

Az új nagykövet

|

Megérkezett hétfő délután állomáshelyére az Egyesült Államok új budapesti nagykövete, Colleen Bradley Bell. A nagykövetet a kormány nevében Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára fogadta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Colleen Bell – akinek nagyköveti kinevezését tavaly decemberben szavazta meg az amerikai szenátus – nem nyilatkozott a sajtónak.

Magyar Levente rövid sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a legnagyobb nyitottsággal és szeretettel fogadja a nagykövetet, “a legnagyobb optimizmussal nézünk a közös munka elé”. Az államtitkár kifejtette: a kormány meggyőződése, hogy hamarosan sikerül olyan párbeszédet kialakítani az amerikai féllel, amely – a korábbi hónapoktól eltérően – előremutató, konstruktív irányba viszi a dialógust. Ennek az alapja szerinte “mindenképpen megvan, amennyiben a gazdasági és katonai együttműködésünk soha nem volt olyan kiváló és erős, mint ma”.nagykovet

Magyar Levente úgy fogalmazott, hogy Colleen Bell megérkezésével végre helyreállt az Egyesült Államok legmagasabb szintű diplomáciai képviselete Magyarországon, tekintve, hogy lassan két éve nagykövet nélkül működik a nagykövetség.

A korábban egyebek mellett a Gazdagok és szépek című szappanopera producereként tevékenykedő Colleen Bradley Bell nagyköveti kinevezését a jelölt felkészültségével kapcsolatos kisebb botrányok után szavazta meg az amerikai szenátus. Bell nem karrierdiplomata, hanem úgynevezett politikai kinevezett. Azután nyerte el a nagyköveti posztot, hogy korábban jelentős pénzösszegeket adományozott, illetve gyűjtött Barack Obama elnök választási kampányára.

Az előző budapesti amerikai nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis 2013 július végén távozott posztjáról, a külképviseletet 2013 augusztus óta ideiglenes ügyvivői minőségben M. André Goodfriend vezeti.

Colleen Bell a rendszerváltás utáni negyedik amerikai női nagykövet Budapesten. A 46 éves misszióvezető négy gyermek anyja. Férjével, a televíziós forgatókönyvíró és producer Bradley Bell-lel együtt eddig Los Angelesben élt.

Colleen Bell 2014 januárjában az amerikai szenátus külügyi bizottságában tartott meghallgatáson arról beszélt, hogy az Egyesült Államok nem könnyű, de szükséges párbeszédet fog folytatni Magyarországgal a demokráciáról.

A nagykövet asszony férjével és három gyerekével érkezett Budapestre.

 

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE