Patacsi Pilvax

Mégis lehet belterületen zöldhulladékot égetni, ha …

|

Ha az önkormányzat rendeletében szabályozza. A félreértésre az adott okot, hogy szokás szerint egy hanyagul megfogalmazott jogszabály került kibocsátásra. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat belügyminiszteri rendelet. Az önkormányzatoknak csak törvény adhat felhatalmazást rendelet alkotásra. Az önkormányzati rendelet avaralacsonyabb a jogforrási hierarchiában, mint egy BM rendelet, tehát azzal nem lehet ellentétes. De valóban az van a rendeletben „ha jogszabály másképp nem rendelkezik”, márpedig az önkormányzati rendelet is jogszabály. Szerencsésebb lett volna az OTSZ szövegébe beleírni, hogy a belterületi ingatlanokon a helyi szabályozásnak megfelelően lehet elégetni a zöldhulladékot. Tehát senki ne izguljon, nem muszáj komposztálnia, lehet égetni is, Pécsnek találtam ilyen rendeletét, tehát Pécsett is lehet. (Persze csak akkor, ha még hatályos a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 22/2003. (04.23.) sz. rendelete a levegőminőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról, illetve annak 11-18. §-ai.)

Mindenesetre szerencsésebb lett volna az önkormányzatnak egy közleményt kiadni ezzel kapcsolatban, mert akkor a sajtó (ahogy sajnos mi is) nem közölt volna téves információkat.

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Ropi

    Sajnos a mi esetünkben a zöld hulladékot nem viszik el a háztól, de még az utcánkból sem. Nagyon örülnék mert utálom az égetést én is. Kellemetlen a szomszédok miatt is. A szomszédos utca közepén van a gyűjtőpont ahol az autók jönnek mennek. A kertünk egy kis dűlőben van, gyalogúton lehet bemenni, 80 méter hosszú a kert és lefelé meredek lejtő. Van 2 nagy kivágott fánk amit senki nem cipel föl a kert aljából. Ott “díszeleg”. Ha komposztálnám a sok zöld hulladékot, a kert fele már tele lenne ládával a 20 év alatt.
    Könnyebb dolga van annak aki csak kiviszi a kapuja elé. Nálunk a kis dűlőből gyalogúton több száz métert kellene a lejtőn föl a kertből és még a másik utcába cipekedni kerülgetve az autókat a nyakamig érő bozótkupaccal.
    Biztosan vannak akiknek ennél is sokkal megoldhatatlanabb a helyzete.
    Meg is köszönném, ha lenne gyűjtőpont 2-3 házanként, a kis dűlőkben is! Bekötegelném az ágakat szépen … stb ahogy kell, de szerintem ez még kb. 20 év mire ez a csoda megvalósul.
    Egyébként 1-2 évenként égetünk, nem a mániám.
    Segítség nélkül, sajnos maradna a kertben a mindig növő óriáskupac, ha megtiltanák az égetést végleg.

    ↑ LinkVálasz
  2. Gábor

    Hála Istennek Budapesten tilos bárminemű hulladék égetése. Igen is fizessenek az emberek az elszállításért vagy komposztáljanak házilag. mi a Zöldel zöldhulladék elszállítás szolgáltatását vesszük igénybe. Nagyon hasznos az oldaluk is, sok segítség van rajta. Komposztálás témában is, meg milyen lehetőségek vannak a zöldhulladék elszállításra. https://zoldhulladekelszallitas.hu/

    ↑ LinkVálasz
  3. Névtelen

    A baj ott kezdödik hogy ezt se tartják be!!Boldig boldogtalan füstöl ha kell ha nem vasárnap délben, a legszebb délutánokon!

    ↑ LinkVálasz
  4. Doki

    Igen, közben én is korrigáltam a cikket, pont úgy, ahogy te most írtad.

    ↑ LinkVálasz
  5. Aranyosi Gábor

    Van egy /31/2012.(VI.01.) önkormányzati rendelet a tiltott, közösség ellenes magatartásról , melynek 20. pont ezt írja : Kerti hulladékok ártalmatlanitásával kapcsolatos magatartások ,20§/ – a)a közszolgáltatásba bekapcsolt területen az engedélyezett Április és November hónap időszakától eltérően kerti hulladékot éget. b) kerti hulladékot az engedélyezett ,10.00 óra és 17.00 óra közötti időtartalomtól eltérően éget.
    Tiltott, közösségellenes magatartást valósit meg.

    ↑ LinkVálasz
  6. Névtelen

    Van egy /31/2012.(VI.01.) önkormányzati rendelet a tiltott, közösség ellenes magatartásról , melynek 20. pont ezt írja : Kerti hulladékok ártalmatlanitásával kapcsolatos magatartások ,20§/ – a)a közszolgáltatásba bekapcsolt területen az engedélyezett Április és November hónap időszakától eltérően kerti hulladékot éget. b) kerti hulladékot az engedélyezett ,10.00 óra és 17.00 óra közötti időtartalomtól eltérően éget.
    Tiltott, közösségellenes magatartást valósit meg.

    ↑ LinkVálasz
  7. Doki

    Vajon fontos-e a szemlélet megváltoztatása, vagy inkább bölcsebbek voltak őseink?

    ↑ LinkVálasz
  8. hoborgo

    Pécsett most már szinte mindenhonnan elszállítják a zöldhulladékot, és a városi levegő minőségének nagyon nem tesz jót a szabadtéri égetés. Van néhány település, ahol meg különösen nehéz a javulás elérése, ezért az égetés megtiltása már csak a szemlélet megváltoztatása érdekében is egy kicsi de fontos lépés lenne!

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE