Magyar Közélet, Pilvax Primőr

Néma József: A devizahitelesek óvakodjanak a hiénáktól!

|

A pécsi pertársaság szakértője szeretné felhívni az elkeseredett devizahitelesek figyelmét egy újabb, rájuk leselkedő veszélyre. A veszélyt azokaz önjelölt ”megmentők” jelentik, akik kellő felkészültség nélkül, vélhetően pusztán anyagi haszonszerzés céljából kínálják fel szolgáltatásukat.Néma Józsefet erről kérdeztük.

 – Internetes portálokon több csoport kínálja megmentő tevékenységét, nem kevés pénzért. Önnek mi a véleménye erről?

 – Mint közismert, sok embernek nagyon jó üzleti érzéke van! Vannak, akiknek sikerül olyan vállalkozásba kezdeni, amely egy ideig biztos megélhetést jelent a családjuk számára. Vannak emberek, akik mással próbálkoznak. Tapasztalhatunk ilyent napjainkban is, amikor a „devizaadósok” részére kiküldött elszámoló levelek kínálnak jó üzleti lehetőséget néhány „segíteni akaró, akár csodákra is képes” ember részére.

Alaposan megszervezik a dolgot. Vannak segítőik, akik „fórumokat” szerveznek, amelyekre megpróbálják odaszédíteni a nehéz helyzetbe került hitelfelvevők egy csoportját.nemaj

 – Mi a baj ezekkel a fórumokkal?

 – Egyszer már én is részt vettem egy ilyen összejövetelen. Akkor döbbentem rá, hogy nem is fórumon veszek részt, hanem inkább arról van szó, hogy olyan embereket keresnek, akiknek jogi képviselőre van szükségük, akik elhatározták, hogy perelni fogják a nekik kölcsönt nyújtó bankot, illetve egyéb pénzügyi vállalkozást.

Nem akartam, hogy komolyabb probléma legyen a vérnyomásommal, ezért úgy döntöttem, hogy mielőbb eltávozom a bűvös körből! Megkértem egyik ismerősömet, hogy másnap informáljon, hogy ennek a segíteni akarásnak milyen anyagi vonzata van? Másnap megtudtam tőle, hogy a kölcsönösszeg 6 %-áért elvállalja az illető a jogi képviseletet. Ismerősöm szerint előadta, hogy már több ezer devizahiteles pert nyert, ő előtte szinte nincs lehetetlen! Természetes a díj 50 %-át előre meg kell fizetni, ami egy 8 M-ós kölcsönügylet esetében „mindössze” 240 000 Ft!

 – Ennyi átverés, megannyi csalódás után még mindig vannak hiszékeny emberek?

 – Sajnos, vannak! Nem egyszer lehetett hallani, hogy végső stádiumban lévő betegeknek is gyógyulást ígérve, milliókat vágtak zsebre, lelkiismeretlen szélhámosok!

 – Pertársaságukkal önök másképp működnek?

– Nem tagadom, én is azok közé tartozom, akik megpróbálnak segíteni a nehéz helyzetbe került devizaadósoknak, de igen, én ezt valahogy másképp teszem.

A pertársaságunk jogi képviseletet ellátó ügyvédnőnek segítek a perek előkészítésében, átnézem a kölcsönszerződéseket, észrevételezem azokat, majd az észrevételeket továbbítom az ügyvédnő részére. Meg kell, hogy jegyezzem, hogy erre vonatkozóan szakirányú végzettségem és több éves szakmai gyakorlatom van.

Az általam készített anyag képezi a bírósághoz benyújtandó keresetlevél alapját.

Az ügyvédnővel elképzelhetetlennek tartjuk, hogy az adósoktól egy ilyen ügyért jelentős összeget kérjünk!

 – Mennyiért vállalják a jogi képviseletet?

– Tudatában vagyunk annak, hogy olyan ügyféltől, akinek nehézséget okoz akár egy 30.000 Ft-os törlesztőrészlet megfizetése, nem kérhetünk el százezreket! A jogi képviselet és a szakmai tanácsadás díja összesen – az ügy bonyolultságától függően – egyszeri 12.000 – 20 000 Ft! Jól olvasták! Tizenkettőezer és húszezer forint között! Természetes, mindenki azzal képviselteti magát, akivel akarja.

 – Hány pert nyertek és milyen eredményeket értek el eddig?

– Kereseteinkben szereplő jogi érveink mai, hatályos magyar törvényeken alapulnak, cáfolhatatlanok, eddig négy tárgyalásunk volt, de mint az köztudott, a pereket felfüggesztették, így pl. több autóhiteles pert felfüggesztettek. Ezért egyelőre mi sem dicsekedhetünk több ezer nyertes perrel, nem akarunk ügyfeleket félrevezetni. Ami viszont bizonyítható, hogy több végrehajtást leállítottunk, bizonyítható továbbá, hogy a mi ügyfeleink birtokában lévő személygépkocsikat egyetlen esetben sem vitte el követeléskezelő, illetve behajtó!

Ezen túlmenően sikerült egy kilakoltatást is megakadályoznunk, jogi úton!

Jó volna józanul gondolkodni! Akinek több százezer forint felesleges pénze van, az jobban jár, ha abból a törlesztőrészleteit fizeti, amíg le nem zárul a per!

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Menyhért Péter

    Ke3dves barátaim!
    Egy tényt mindenkinek a figyelmébe ajánlok.
    Jogilag végigvitt, azaz rendezett polgári per a ma napig EGYETLEN EGY SINCS.
    Mit kell ezen érteni?
    Én azt nevezem jogilag végigvitt, rendezett pernek, ahol a bíróság megállapította, hogy az adós pontosan tartozik-e a banknak, és ha igen, mennyivel!
    A állítólagosan megnyert perek csupán RÉSZEI a megoldásnak. Vannak első, és másodfokon, megnyert perek, illetve talán (?)a Kúrián is van megnyert per. Ezekben az esetekben a SAROKBA SZORÍTOTT bank PEREN KÍVÜLI EGYEZSÉGGEL kifizette az adóst, így ezek el is tűntek a nyilvánosság elől.
    Álláspontomat szívesen korrigálnám, ha legalább egyetlen jogilag véglegesen per lenne!
    Isten bizony, örömmel bocsánatot kérnék a tévedésemért.

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE