Pilvax Primőr

Magyar Olimpia

|

Pártunk és kormányunk valamint Budapest egyetért azzal, hogy a Magyar Olimpia Bizottsággal közösen és az Országgyűlés támogatásával pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogára.

A magyarok jó szokásuk szerint gyorsan tanulmányt is készítettek az olimpia megvalósíthatóságáról.  A tanulmány szerint a játékok 2984 milliárd forint többletjövedelmet hoznak majd, ami, állapítják meg, több mint az olimpia nettó 774 milliárd forintra becsülhető költsége.

olimpia

Tehát a fő indoka, hogy a NOB modernizációs programjában az olimpia olcsóbb rendezése a cél. Magyarországon, hogy valami olcsóbb és működőképes legyen az olyan, mint a fából vaskarika. Ismerve a sportra rátelepedő magyar „politikai elit” kapzsiságát tuti, hogy mi fogjuk megrendezni a legdrágább olcsó olimpiát.

Magyar Olimpia, csak nettó 774 milliárdért. Az olcsóság jegyében az olimpiai lángot nem Görögországban, hanem Felcsúton fogják meggyújtani és a Mészáros és Mészáros cége fogja szállítani. Az öt karikából is legalább kettőt menetközben ellopnak. Mert ebből a kevésből még lopni is fognak, akkor igencsak grandiózus olimpia lesz. Igaz, hogy már sok minden készen van. A felcsúti Pancsó aréna, Mezőkövesdi Tállai stadion, a Debreceni olimpiai stadion, Veszprémi uszoda, Putnoki uszoda alapkő, futóversenyek a Margit-szigeti futókörön, céllövészet a déli határkerítésnél, súlyemelés a 3-as Metró síncseréje, lovaglás a Lázár fivérek tanyáján, kosárlabda a pécsi Rátgéber Akadémián.

Mert a részvétel a fontos, nem győzelem.

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Cordelia

    great to see another gnocchi recipe..you know, your cooking and prnatetseion pique my curiosity if you’re an italian chef now..it’s a compliment :)looking forward to your future posts on great italian recipes!

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE