jegyzet, Pilvax Primőr

KLIK, siker, felszólítás

|

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 2013. január 1-jén kezdte meg működését. A KLIK átvette a köznevelési intézményeket az önkormányzatoktól, a fenntartó felel az oktatási infrastruktúráért is.

Hoffmann Rózsa akkoriban államtitkárként felügyelte a központ létrehozását. A szervezet első vezetője is az ő bizalmasa lett. Hoffmann akkor azt mondta, a KLIK sikertörténet.

Annak ellenére, hogy az állami iskolafenntartó, a Klik évről évre egyre több pénzből gazdálkodhat, úgy tűnik ennek a szervezetnek az Isten pénze sem elég. Ugyanis rendszeresen pluszforrásokat kell utalni, hogy működőképes maradjon.klik

A költségvetési törvény szerint kapott pénz sohasem volt elég. A legfrissebb elérhető éves beszámoló a 2013-as, amely szerint eredetileg 390 milliárd forintos bevétellel tervezték az évet, amit aztán 470 milliárdra emeltek, végül 484 milliárd forintot kapott az iskolafenntartó.

Ugyan a sikeres szervezetet már átvilágították, racionalizálták, decentralizálták, új elnök került az élére, és kineveztek költségvetési főfelügyelőt, az eredmény nem látszik.

A tartozás marad, a tanárok késve kapott fizetésekre panaszkodnak, kifizetetlen számlák pedig mindennaposak.

Ezt megelégelve a héten a PDSZ elnöke, Mendrey László nyílt levélben szólította fel az elmaradások kifizetésére a KLIK-et. A szakszervezeti vezető azt írta, hogy a beérkezett információk szerint a KLIK már hónapok óta nem utalja az intézményekben dolgozó közalkalmazottaknak és az óraadói megbízással rendelkezőknek a munkába járási költségtérítést, jubileumi jutalmat, az óraadói megbízási díjat, végkielégítést és egy sor más jogcímen járó összeget. „A járandóságok hónapok óta húzódó – etikátlan és jogszerűtlen – ki nem fizetése komoly financiális problémát okoz kollégáinknak.”

A PDSZ elnöke felszólította a KLIK vezetőjét, hogy haladéktalanul intézkedjen a jogtalanul visszatartott jövedelmek – a mindenkori kamatszámítási módon megnövelt – azonnali kifizetése érdekében.

Ez aztán a siker!

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE