Kiemelt, Pécsi hírek

Civil pénzek vizsgálata Pécsen

|

Pécsen is vizsgálták a civil pénzeket. A kormányzati példa ragadós. A civil pénzeket vizsgáló bizottság a 2010-2014 évek közötti civil támogatások odaítélésének körülményeit, jogszerűségét vizsgálta. A bizottság szerint van némi hiba.  

Vizsgálták a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság által megítélt támogatások jogszerűségét. A jelentés szerint a pályázatok és a kérelmek elbírálási gyakorlatának alapját a Civil Koncepció,  illetve a Civil Kuratórium működése képezte. A kuratórium, mint javaslattevő, véleményező testület  meghatározta a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság döntéseit.varoshaza

Mindkettőnek ugyanaz a személy volt az elnöke, Kővári János, az ÖPE képviselője. Az elkészült jelentés szerint a kuratórium zárt üléseiről nem készültek szó szerinti összefoglaló jegyzőkönyvek, csak feljegyzések, amelyeket nem hitelesítettek, azokat kizárólag a kuratórium elnöke írta alá.

imagekovarijanos

Kővári János ÖPE

A javaslattevő kuratóriumi elnök egyben a döntéseket meghozó bizottság elnöke is volt. Ezért a hatáskörök elválasztása problémát is okozhatott a működés során. A bizottság szerint a 2010-2014 közötti időszakban jelentős pénzeszközökkel támogatott bizonyos civil szervezeteket. E civilszervezetek vezetői a 2014. évi önkormányzati választások során annak a politikai szervezetnek (ÖPE) javára fejtettek ki politikai és kampánytevékenységet, amely politikai szervezet vezetője egyben a Kuratórium egyetlen politikus tagja valamint a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság elnöke is volt egy személyben.

Csizmadia Péter önkormányzati képviselő (Fidesz), a bizottság elnöke szerint a civil szervezetekbe vetett közbizalom megőrzése kiemelt értéknek kell lennie. Ezért a jövőben a fenti, visszásnak tűnő és összeférhetetlenségi aggályokat is felvető hatásköri szabályozást újra kell gondolni. Azt javasolják, hogy a jövőben a közgyűlés vegye figyelembe a bizottság fenti megállapításait a szabályozási környezet módosítása során.

Kővári János keményen reagált a bizottság megállapításaira. Mért kell ostobaságokat összehordani? Most jól érzik magukat? Senkit nem azért támogattunk, mert az ők az ÖPE jelöltjei voltak. A támogatást szakmai programra kapták, amelyet elszámolás követett. Mindenki szégyellje magát, ez politikai huncutkodás. Arra biztatok mindenérintett civil szervezetet, hogy pereljék be önöket.

A 2002-ben alapított Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) és a Fidesz között  évtizedes jó viszony létezett. A 2006–2010 közötti ciklusban az ÖPE a kisebbségben politizáló Fidesz–KDNP-frakció szilárd szövetségese volt a városi közgyűlésben, a 2009-es időközi polgármester-választás után pedig néhány szocialista képviselővel együtt biztosították a jobboldali többséget.

Az ÖPE jutalma ezért egy országgyűlési képviselőhely volt Kővári János személyében, illetve három önkormányzati képviselői hely a pécsi közgyűlésben 2010 és 2014 közötti ciklusban.

A Fidesz pécsi szervezete2014 június közepén jelentette be, hogy az októberi választáson nem működik együtt a civil szervezettel, hivatalosan azért, mert így mind a két fél több szavazatot szerezhet. A valós ok egészen más volt. Az ÖPE és a Fidesz valamint Kővári János és Páva Zsolt viszonya is megromlott.

Az önkormányzati média már 2014 szeptemberében azzal vádolta meg Kővári Jánost, hogy bizottsági elnökként olyan civil szervezeteknek osztott ki támogatásokat, amelyek vezetői az ÖPE képviselőjelöltjei lettek.

Kővári János is megtanulhatta, hogy a hála nem politikai kategória.

 

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE