Magyar Közélet

Meghalt a dixie, elhunyt Benkó Sándor

|

Néhány napja, hete, vidáman mesélt egy televíziós műsorban. Jó kis sztorik voltak. A fiatalságról, a kezdetekről, a dixielandről. Legenda szerint, (ezt nem ő mesélte, én találtam a neten) amikor Amerikában felléptek, azt gondolták róluk, hogy fehérre festették magukat, mert benkóolyan dixiet, mint ők, csak négerek játszhatnak, New-Orleansban. Louis Armstrong játszotta a Benkó Dixieland után a második legjobb ilyen zenét. A Benkó Dixieland Bandé volt a fehér-néger dixieland. 1971-ben megnyerték a Montreuxi Jazzfesztivált, 1972-ben pedig a Közönség Nagydíját kapták San Sebastiánban. 1976-ban a londoni Music Week „Stars of the Years” kitüntetésben részesítette őket. Halott zene már régen az övék, bár ahogy a rock örök, a dixie is az marad, csak szűkebb körban, de mindig élvezhető. Vidám, reményt keltő, dinamikus, lelkesítő, soha fel nem adó reményekkel teli. Önbizalmas, minden múltat, rosszat elfelejtő, a „jövő a miénk” zenéje a múltból a jelenbe elhaló és a jövőbe újra felfedezhető, mint Mozart, Beethoven, vagy talán Salieri. Benkó Sándor olyan volt a jelenben, mint Bartók, Kodály volt a múltunkban. És olyan lesz a jövőnkben benó 1mint ha ma is élne és csak fújja, fújja, fújja, mert soha nem hagyja abba. A klarinét nem hallgat el. Csak most Benkó Sándor nem fújja tovább. Bár az ő zenéjének sajnos nincs örököse. Benkó Sándorral meghalt a magyar Dixie. Charlie Haden szép zenéjét hallgatva búcsúzom tőle. „Az elesettek balladája”. Benkó Sándor csak egyszer esett el. Most, amikor eltávozott, és itt hagyta nekünk azt az örökséget, amit nehéz lesz folytatni.

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE