Kiemelt, Magyar Közélet

A nagy durranás: Kiss László úszókapitány csoportosan erőszakolt meg egy nőt 1961-ben?

|

A privatkopo.hu az alábbi 1961-ben történt csoportos nemi erőszakról számolt be, amelyben érintett volt Kiss László, az úszók jelenlegi kapitánya is, és három évet ült Nagyfán.

Az ítélet indoklásában leírták: a Ferencvárosi TC három akkori tehetsége, Lantos László, Várszegi Lajos és az akkor 21 éves Kiss kiss lászlóLászló 1961. júliusában ismerkedett meg a Nemzeti Sportuszodában a későbbi áldozattal, Zsuzsannával, akinek megtetszett Várszegi Lajos. Lantos azzal csalta fel a sportuszoda területén található lakásba, hogy Várszegi is ott lakik, és megmutatja neki az ingatlant.

A férfi a lakásban egyből letámadta a nőt, és közölte is vele, hogy addig nem engedi ki onnan, amíg nem közösül vele. Dulakodásuknak az vetett véget, hogy megérkezett Kiss László és Várszegi Lajos. A három sportoló együtt nyomta le az ágyra a tiltakozó nőt.

Várszegi hátracsavarta a nő karjait, száját pedig lefogta, így tartotta őt ledöntve, amíg Lantos a sértett lábait szétfeszítve közösült vele. Ezután Kiss László vett át a lefogó pozíciót, és Várszegi erőszakolta meg a lányt. Ekkora a lány már rosszul lett, ellenállásától már nem kellett tartani, ezért Kiss László fokozatosan elengedte, majd amikor sorra került, ő közösült “az elernyedt sértettel”. Miután a lány magához tért és megmosakodott, újból rátört a rosszullét, ezért az élsportolók nyugtatót adtak neki – idézte a lap a jogerős ítéletet, amelynek iratait be is szkennelték a privatkopo.hu oldalra.

A folytatólagosan elkövetett nemi erőszak miatt Kiss Lászlót 5 év, Lantost és Várszegit pedig 4-4 év letöltendő börtönre ítélte első fokon a bíróság. Az ügyészség egy további, egyrendbeli nemi erőszakkal is megvádolta a sportolókat, ám ez utóbbi vádat a bíróság bizonyítottság hiányában ejtette.

kiss 1Mivel a sportolók fellebbeztek az ítélet ellen, a másodfokú bíróság mondta ki a végső ítéletet: Lantos Lászlót 3 év 2 hónapra, Várszegi Lajost 2 évre, Kiss Lászlót pedig 3 év börtönre ítélték. Kiss László Nagyfán töltötte a büntetését.

Számomra már csak az kérdés, jól tette-e a privatkopo.hu, hogy ezt a hírt néhány hónappal az olimpia előtt hozta nyilvánosságra. Ami történt, az valóban szörnyű és akkor ez még finom kifejezés. De megzavarhatja-e a hír az olimpiára készülő úszókat, kihathat-e az eredményeikre? Elméletileg nem, hiszen profikról van szó, gyakorlatilag pedig majd meglátjuk Rióban.

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE