Pécsi hírek

Ha még nem tudtad: a magasház a szocializmus szégyene volt.

|

Nem újdonság, eddig is tudtam, hogy a politikusok nagyon hülyék tudnak lenni, ezt most Csizi Péter újfent megerősítette bennem. Legutolsó bölcs mondása a 25 emeletes ház eltüntetésével kapcsolatosan ez volt: eltűnt a szocializmus utolsó szégyenfoltja. Meg a nénikéd, az a hernyótalpas, tűnnél már inkább te el valahol a Bermudáknál, esküszöm, nem indítanék expedíciót a keresésre. Most ne menjünk bele, mert értelmetlen és okafogyott, hogy megerősíteni kellett volna, vagy tényleg bontani. Vége, kész, lezártuk, képeken emlékezünk mi, akiknek ez nem szégyen volt, hanem egy korszak. Mert miért is volt ez a szocializmus szégyene? IMS házak a világon mindenhol állnak, Skopjéban már 60 éve, sehol nincs velük semmi gond. Persze, ha arra gondol Csizi, hogy a szocialista építőipar szégyene volt, abban már van valami, mert nem a technológiai előírás szerinti pasztával tömték körbe a pászmákat, és valószínűleg ez okozhatta az állagromlást. Vagyis kispóroltak belől néhány fontos dolgot. Megnézném azért a mai közbeszerzések korában, ha egy ilyen házat építenének, hány év után dőlne össze. Nem is tippelek. Mellesleg Csizi 1982-ben született, akkor a ház már hat éves volt, 8 évesen élte meg a rendszerváltást, sokat arról a korról 122052_magashaz-kodlegfeljebb a hamis és torz történelemkönyvekből, vagy idősebbek elbeszéléseiből tudhat. Ezért is utálom, amikor kis okoskodók olyanról beszélnek, amit nem értek meg. (Jó a történészek sem éltek az ókorban, ez is igaz, de Csizi politikus) Szóval miért kell nekem, vagy neked szégyenkeznünk a magas ház miatt? Ismerek embereket, akik imádtak ott lakni, sírtak, amikor el kellett költözniük. Láttam fentről azt a csodálatos panorámát, amit most már csak a tévé toronyból lehet. Miért volt ez a szocializmus szégyene? Nem inkább az a szégyen, hogy Magyarországon sík terepen völgyhidakat építünk és alagutakra hordunk dombot az autópályán háromszor akkora költséggel, mint amiért a horvátok átfúrják a Velebitet do mora. Nem az a szégyen, amikor a a nem szocialista érában épült járdák töredeznek és festékkel kell erre felhívni a figyelmet? Nem az  szégyen, amikor az állampolgárok pénzén élősködők nem járnak be a parlamenti munkahelyükre, csak a büféig jutnak el, és kong az ürességtől az országgyűlés szép nagy terme? Nem az a szégyen, hogy a Kulcsár ügyet több mint tíz év után sem tudták megoldani? Nem az a szégyen, amikor hazudnak és csalnak szemrebbenés nélkül a mai kor szélmalomharcosai? Nem az a szégyen, ….minek is soroljam tovább. Politikusnak születni kell, mert ha valaki normálisnak születik ennyi baromságot nem tud összehordani. Jó, persze eltanulható is, gondolom jó nagy munka megtanulni hülyének lenni, nem is sajnálom tőle a fáradságot. De ezzel a szocializmus szégyene dumával butítsa már inkább a szűkebb környezetét, én juszt sem szégyellem a magasházat, de még a szocializmust sem, mert abban a korban voltam kénytelen (nem is rosszul) élni, abban neveltek fel, abban tanulhattam. Talán ötven év múlva nekik kell majd szégyelleni ezt a mai kort, mert lesz mit, abban biztosak lehetnek. Viszont én már most szégyellem az elmúlt huszonhat évet, és még hol a vége? (persze, remélem nemsokára lesz és megérem, hogy már nem kell szégyenkezni)

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Névtelen

    Nem, nem tudtam, hogy szégyen volt a pécsi Magas-ház. Valószínű, bennem van a hiba, hogy nem értem fel észben Csízi Úr/?/ értelmi szintjére. Vagy elbambultam volna, amikor csodájára jártunk, és mindenki szeretett volna felröppenni vele az égbolt felé, hogy onnan nézze a kilátást? Persze, akkor még valószínű kisdedecske volt a városvezetés daliája,és nem vitték fel a tetőre kikacsingatásra. De Ő már akkor is tudta a tutit, ott a babakocsiban, hogy ez valami förmedvény!- és jóérzésű, jól nevelt, művészetszerető, kreatív, műszaki építészmesteri zsenialitása, már ott, cumival a szájában,lógva az anyatejen, kimondatlanul megfogalmazódott, hogy ez valami ordenáré csúfság, de mivel későn kezdte a beszédcsevelygését, most későn szakadt ki belőle a lerondító gondolat, hogy Pécs városa menjen a bús fenébe világgá, a ménkű nagy háza miatt! Szégyellje magát , aki akkor nem szólt egy rohadt mukkot sem, hogy:”Leállás emberek! Most született meg Pécs város Leonárdo da Vincije, aki óbégat nektek a járóketrecéből, hogy ebből nagy baj lesz 2016-ban, mikor a gyerkőcből a város zsenije lesz és rátok ontja a büdös kórságait!”Lapuljatok vén öregek, fal mellett osonjatok, rejtőzködjetek a városközpont felé meneteléstől, de leginkább kussoljatok, mert bűnösök közt cinkos ,aki néma!S Ti pécsiek, mind cinkosok voltatok! Tűrtétek, hogy épülgessen a Bábel tornya!?Nesze nektek a deres!

    ↑ LinkVálasz
  2. Doki

    Ne szégyelljük. Mi pécsiek vagyunk Csizi nélkül. Legyünk büszkék a városra, mert ez a miénk. Politikusok nélkül. Ők már csak a múlt. A város a mi jövőnk, lehetsz 10 éves, vagy 60.

    ↑ LinkVálasz
  3. KREMLING LASZLO

    SAJNOS MÍG ILYEN CSIZIFELEK IRÁNYÍTANAK NEM LESZ VÁLTOZÁS EBBEN A VAROSBA. SZÉGYENLEM HOGY PÉCSI VAGYOK.

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE