Ez-az-amaz, Kiemelt

Sok sikert Széll Tamás és magyar csapat!

|

A döntős csapatok, köztük Széll Tamás és a magyar csapat piaci bevásárlásával vette kezdetét hétfőn a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny lyoni döntője. A magyar csapat az első tizenkettes csoportban, kedden főz a döntőn, amelyet interneten is követhetnek a szurkolók és az érdeklődők.

A csapatok egy előzetes lista alapján tölthették meg a kosaraikat a piacon, ahol hihetetlen széles zöldségválasztékból válogathattak. A magyar bocusecsapat kosarába többek között kétfajta cékla, fokhagyma, burgonya, salottahagyma, sárgarépa és csicsóka került. A piacra évek óta a környékbeli őstermelők szállítják a zöldségeket. Több, mint 140 féle zöldség kapott helyet a polcokon, köztük számos, kimondottan az itteni régió kedvence – tájékoztatta a Magyar Bocuse d’Or Akadémia az MTI-t.

A nemzetközi szakácsversenyen kedden és szerdán is 12-12 csapat főz. A kezdéstől öt óra elteltével kell tálalni egy vegán ételt, ezután 35 perccel egy húsételt – mondta el korábban Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, aki Magyarországot képviseli a 24 tagú zsűriben.
A magyar csapat kedden tizenkettedikként, 9.50-kor kezdhetett el főzni, 14.50-kor találják a vegán ételt, 15.25-kor a húsételt.
A versenyfogások egyik kötelező alapanyaga a különleges bresse-i csirke, de a magyar csapat versenyfogásaiban a nemzeti sajátosságok is feltűnnek. Többféle savanyítást is felhasználnak az ételek elkészítése során, az alapanyagok között pedig szerepel a tokaji bor és ecetek, a magyar erdei gombák és a dió, és a felhasznált tálak formaterve is visszaadja a magyar jelleget.

Széll Tamás középen

Széll Tamás középen

A magyar ételsort kedden reggel hozták csak nyilvánosságra a Magyar Bocuse d’Or Akadémia honlapján. A magyar csapat vegán tálján lesz grillezett zeller magyar szarvasgombával, savanyított erdei medvehagymával és tökmaggal, továbbá cékla, gombák, sült fokhagyma és virágok roppanós levélkével. Készítenek sárgacéklát és hagymadzsemet savanyított bodzával, Tokaji furminttal, paprikával és mustármaggal is, valamint körtét petrezselyemolajban konfitálva, petrezselyemszárral. A tálon lesz pirított póréhagyma fekete borssal és savanyított citrommal, roppanós gyökér és csicsókapüré, valamint dió és gombazselé, Tokaji ecet gyöngyök és savanyított répák. Mártásuk hozzá petrezselyemkrém lesz, továbbá grillezett zellermártás dióval és magyar szarvasgombával.
A húsétel a kötelező bresse-i csirke lesz és tenger gyümölcsei. Készítenek grillezett csirkecombot, szárnyat és belsőségeket, homárt fűszerekkel és erdei gombákkal, csirkemellmozaikot ropogós csirkebőrrel, csirkezsírral és roppanós “tölgyfalevélkékkel”, folyami rákot paprikával, petrezselyemkrémmel és homárhabbal.
bocuse2A köretek között megtalálható sárgacékla és hagymadzsem savanyított gyökérzöldségekkel, Kisasszondi sajtmártás és magyar szarvasgomba, továbbá marinált zöldborsó savanyított citrommal, mangalicasonkával és csicsókapürével, illetve céklazselé meggyecettel, sült kacsamájjal és zöldalmával, mustár- és tökmaggal, sóskavirággal.
A lyoni világdöntőre kontinentális selejtezőkön át lehetett eljutni, Budapest adott otthont az európai finálénak, amelyet a magyar csapat nyert meg. Széll Tamásék azóta meghatározott terv alapján intenzív tréningen vettek részt. A négyfős magyar csapat mellett 20-30 ember: designerek, bocuse1szerkesztők, médiaszakemberek dolgoznak, felkészülésüket tanácsadóként segíti Rasmus Kofoed dán séf, a Bocuse d’Or történetének legsikeresebb versenyzője, aki bronz-, majd ezüst- és aranyszobrot nyert a nemzetközi szakácsversenyen, míg koppenhágai étterme, a Geranium idén a harmadik Michelin-csillagot is megkapta.
Aki nem tudott kiutazni, az interneten követheti az eseményeket, és a budapesti Hold utcai piacon szurkolói központot is létrehozott a Magyar Bocuse d’Or Akadémia.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap tájékoztatása szerint a Duna televízió és az M1 aktuális csatorna több tudósítással és bejelentkezéssel készül a versenyre. A legjobb séfek összecsapásáról 26 perces összefoglaló műsort vetítenek a Duna televízión szombaton Gasztroangyal előtt.

Most már tudjuk, minden idők legjobb eredményét érte el a magyar csapat, negyedik lett, és két külön díjjal is jutalmazták őket. Gratulálunk, szép volt fiúk!

(forrás: MTI)

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE