Kiemelt, Pécsi hírek

Jogszerű volt a pécsi buszok einstandja

|

Pécs polgármestere szerint a baranyai megyeszékhely önkormányzata helyes és indokolt döntést hozott, amikor 2011-ben saját kézbe vette a város buszközlekedését.

 Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) hétfőn sajtótájékoztatón ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett szervezett állandó választottbíróság a napokban jogerősen kimondta: jogszerűen nevezett ki új vezérigazgatót az akkori pécsi busztársaság, a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK Zrt.) élére az önkormányzati kézben lévő tulajdonos, a város vagyonkezelő cége, a Pécs Holding Zrt.
A városvezető hangsúlyozta: a korábban menedzsmentjogokat gyakorló Mecsekbusz Kft. 1,5 milliárd forintos kártérítést követelt a Pécs Holdingtól, de a bíróság szerint nem történt károkozás, a követelés nem volt jogszerű.
buszPáva Zsolt felidézte: korábban már a magyar bíróság is jogerősen kimondta, hogy a magántulajdonos menedzsmentje jogszerűtlenül járt el, amikor a buszparkot eladta, majd visszabérelte egy harmadik piaci szereplő számára. A hat évvel ezelőtti lépést Páva Zsolt egyúttal korszerű és progresszív döntésnek nevezte, kiemelve, hogy azóta a pécsi közösségi közlekedés megújítása – a buszcsereprogram mellett is – folyamatos.
Az MTI-nek eljuttatott írásos összefoglalóban az áll, hogy 2011-ben “a pécsi buszközlekedés az összeomlás szélére került a szocialista városvezetés alatt lezajlott privatizációs eljárás miatt”. A közlemény úgy fogalmazott, hogy a pécsi önkormányzat “jól határozott, amikor megvédte a közösségi közlekedést, előbb a PK Zrt. menedzsmentjének biztosításával, később pedig a Tüke Busz Zrt. (a jelenlegi közösségi közlekedési vállalat) létrehozásával”.
Évekkel ezelőtt havonta akár ezer buszjárat is kimaradt – írták. Azóta megszűntek a járatkimaradások, nem bérelt, hanem városi tulajdonú buszok járnak Pécsen, korszerű utastájékoztatási rendszert alakítottak ki, kedvezményeket kapnak a kisgyerekes utasok, a közfoglalkoztatottak és a polgárőrök, valamint új buszjavítóbázis is épült – részletezték.

(forrás: MTI)

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE