Ez-az-amaz, Kiemelt

Éljen május 1.

|

Május 1-ről sokaknak csak annyi jut eszükbe: munkaszüneti nap. Furcsa paradoxon, hogy a munka (munkások) ünnepét munka nélkül ünnepeljük. Ez sajnos nem szójáték, millióknak nincs munkájuk a világon, köztük Magyarországon sem. Sőt, milliók éheznek, és esélyük sincs arra, hogy munkával ünnepeljék a május másodikát már.

május 1Május elseje előzményei Robert Owenig nyúlnak vissza. 1817-ben fogalmazta meg híres szlogenjét: Eight hours labour, Eight hours recreation, Eight hours rest. Magyarul is ismerős lehet, ha máshonnan nem is, de a Beatrice zenekartól. 1886-ban Chicagóban sztrájkot szerveztek a munkások a nyolc órás munkaidő bevezetésért. Anarchisták megzavarták a tüntetést, a rendőrök lőttek, ez volt a Haymarketi zavargás. 1889-ben a II. Internacionálé határozott úgy, hogy minden évben, elsőként 1990-ben, e nap legyen a nemzetközi munkás szolidaritás napja. Vagyis a munkások ünnepe. A szocializmusban nevezték át munka ünnepének, innen a paradoxon.

Akik részt vettek május elsejei felvonuláson, azok még emlékezhetnek, nem is voltak azok olyan rossz bulik. Sör, virsli, lufik, kis zászlók, és jelszavak Vidám nap volt, mosolygós családokkal, rohangáló gyermekekkel. Ja, igen, akkor még volt munka is. És zenés reggeli ébresztő Uránvárosban, a bányászzenekartól. Néhányan megpróbálják úgy ferdíteni a dolgokat, hogy a felvonulás kötelező volt, és aki nem ment, azt a munkahelyén megdorgálták. Nos, lehet, hogy ilyen is volt, de én olyan gyárban dolgoztam, ahol ez szóba sem került, tényleg mindenki önként ment, vagy nem ment. A buli vége a jelszavak után általában a Séta téren végződött, az akkor még működő Rózsakertben, néhány tálca sörrel. Majd haza, mert anyu már megsütötte a rántott csirkét, tejfölös uborkasaláta és hasáb krumpli társaságában. Vajon a mai generáció mire fog emlékezni? A tribün Majus-1-i-jelszavak-1988-001.preview-250x369előtt elhangzott jelszavak valóban butaságok voltak, de legalább voltak. Ma nincs jelszó, nincs felvonulás, talán rántott hús sincs mindenhol. Nem akartam nosztalgiázni, csak eszembe jutott, és egyre kevesebben élünk, akik még az igazságra emlékeznek és nem jobboldali baromságokat hangoztatnak május elsejéről.

Mára kiürült az ünnep, degradálódott egyszerű munkaszüneti nappá és különböző majálisokkal próbálják meg legfeljebb színesíteni, ami azért jó, mert emlékezzünk csak, a 90-es években semmi nem volt.

Május elseje ugyanakkor katolikus ünnep is, 1955. óta. XII Piusz pápa rendelte el, hogy ez a nap legyen Munkás Szent József, az ács, Jézus apja ünnepe is.

Na, ezt valóban nem nagyon emlegették a szocializmusban. Persze ma sem sokan tudnak róla.

Találja meg mindenki a maga ünnepét, bármelyik oldalon is, csak mosolygó arcokat láthassunk. És éljen május másodika is.

 

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Hitel ajánlat gyorsan között különösen méltó a bizalom

    Helló.
    Én vagyok az ügyvezető igazgató a pénzügyi vállalkozás.
    Pénz kell a személyes szükség, például a lakhatás adó, adóhatóság, a Változások, hogy a családi állapot vagy az üzleti; de nem talál kimeneti eredmény, hogy a problémákat. Kínálunk a hitel között, különösen a 2.000€ 5 000.000€ fizetés nélkül semmit. Mi egy pénzügyi cég kapcsolatban a Bank” a szándékkal, segíti az embereket, a pénzügyi nehézségek. A nominális kamatláb 2% évente. Szóval, ha van egy projekt, vagy szeretne venni egy házat, kocsit, vagy más van szüksége, hadd tudja meg az üzenet©. E-mail: medinavladimir55@gmail.com

    ↑ LinkVálasz
  2. vigibolya

    Volt deviza hitelről manapság nincs hír! A forintosítás után is a részlet és a tőke is sok megoldást tud valaki?

    ↑ LinkVálasz
  3. Doki

    Nem tudom milyen cikkekre gondolsz, de amit csatoltál az érdekes.

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE