Kiemelt, Magyar Közélet

A legsikeresebb Nemzeti Konzultáció, és még nincs vége!!(??)

|

Eddig egymillió ötszázhatvanezren küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet, ami minden eddiginél magasabb részvételt jelent, “ilyen még nem volt”. Ez sokkal több, mint amennyien a baloldalra szavaztak 2014-ben, és sokszorosa annak, amivel a Momentum “megfúrta az olimpiai pályázatot” – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken Sopronban.

 A nemzeti konzultációról szervezett országjáráson mintegy százötven ember előtt Dömötör Csaba leszögezte: lényegi és jövőt érintő kérdésekről van szó a nemzeti konzultációs kérdőívekben.
Ma már az is világosan látszik, hogy a 2018-as választásnak az lesz a tétje, hogy “meg tudjuk-e őrizni Magyarországot Magyarországként, meg tudjuk-e védeni közösségeinket, hagyományainkat és kultúránkat” – hangoztatta az államtitkár.
Elmondta, a kormány három fő csapásirány mentén dolgozik: a családok és a keresztény hagyományok védelme, valamint a nemzet határon átívelő újraegyesítése mentén.
konzultációA biztonságról szólva kijelentette: 2010-ben “minden volt, csak nem közbiztonság”, a kormány ezért növelte a rendőri állományt és megerősítette a honvédséget, továbbá a migrációs válság miatt mindent megtett a határok védelme érdekében.
Tartós népvándorlásra kell berendezkedni, mert számtalan forrásból táplálkozik az államtitkár szerint, s Európa az egyetlen hely a világon, amelyik ellenőrizetlenül, “korlátlanul nyitja meg kapuját” a bevándorlók előtt.
Meglátása szerint nagy a kockázata, hogy az Európai Uniónak a Törökországgal való egyezsége a migránsok visszatartásáról ingatag lábakra kerül. Törökországban jelenleg három és fél millióan várakoznak arra, hogy Európába juthassanak – mondta.
Dömötör Csaba a Magyarország és az Európai Unió közötti kvótapert érintve hangsúlyozta, hogy Brüsszel a bevándorlók betelepítését próbálja az országra erőltetni, mert véleménye szerint Magyarország nem eléggé szolidáris, pedig az ország eddig is erején felül vette ki a részét a szolidaritásból, és semmiféle segítséget nem kapott a schengeni határok védelméhez, kritikát annál inkább.
Beszélt arról is, hogy Brüsszel olyan jogvédőnek nevezett szervezetektől kap segítséget a migrációs politikában, amelyeket Soros György támogat.

(forrás: MTI)

Örömteli hír ez, mert azt mutatja, tömegeket mozdít meg magyarország jövője. Azt már csak a kisördög mondatja velem, ki tudja ellenőrizni, mennyit hazudnak és ténylegesen mennyien küldték vissza a kérdőíveket? És azt sem tudjuk ellenőrizni, miket írtak bele. Lehetnek abban csúnya dolgok is. Kételkedésem oka elsősorban a nagyszámú, személyes körben végzett, reprezentatív felmérés. Baráti, munkatársi, ismerősi körben kérdeztem, ki küldte vissza. Egyszerű szám jött ki, a nulla, vagyis senki. Ők viszont biztos nem hazudnak, mert minek is. Tehát ha nekem, egy porszemnek, nagyjából kétszáz embert megkérdezve ez az eredmény jött ki, akkor az országos arány is hasonló lehet. Persze lehet, hogy csak reakciós, fideszt utáló barátaim, ismerőseim vannak. Egyébként meg úgy értelmetlen az egész, ahogy van, akik az elmúlt 7 évben ilyen kérdőíveket küldözgettek milliárd forintokért, az én szememben a közpénzt ellopó, tolvaj banda. És főleg semmivel sem hasznosabb, mint amit a saját céljukra lopnak el.

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE