Történelem

Szeptember 11. a magyar történelemben

|

Szeptember 11. fontos dátum Magyarország életben is. 1697. szeptember 11-n Savoyai Jenő herceg korának legnagyobb hadvezére, a zentai csatában az egyik legnagyobb győzelmét aratta. Savoyai Jenő 1663. október 18 –án született Bécsben. Édesapja, a Savoyai-dinasztia carignanói ágából származott.

Eugène-Maurice de Savoie-Carignan (1635–1673) volt. Soissons és Dreux grófja a francia királyi haderő tábornoka. Champagne és Brie katonai kormányzója, Savoyai Tamásnak, Carignan első hercegének fia. Édesanyja Olympe Mancini bárónő (1640–1708) volt, Soissons grófnéja, Mazarin bíboros unokahúga.

Anyja korábban XIV. Lajos francia király kegyencnője volt, később azonban udvari intrikák (a mérgezési ügy) folytán kegyvesztetté vált, attól kezdve gyűlölettel viselkedett volt tisztelője iránt. Fiait, köztük a legifjabbat, Jenőt is ebben a szellemben nevelte. Amikor XIV. Lajos király, és Louvois márki, hadügyminiszter az apró termetű és vézna Jenő grófot katonai pályára alkalmatlannak mondták. Papi pályára akarták küldeni, a „kis apátnak” gúnyolt Jenő, aki csak hadi babérokról álmodozott. Ezért bosszúsan elhagyta Franciaországot. I. Lipót német-római császárnak, és magyar királynak ajánlotta fel szolgálatait. A bécsi udvarnál szívesen fogadták a „kis csuklyás barátot”, és kérelmére kinevezték egy dragonyos ezredhez. Ennek soraiban Savoyai Jenő először Petronellnél harcolt, a Bécs ostromára közelgő törökökkel 1683. július 07-én.

Majd az ostromlott Bécs felmentésében vett részt, amiért egy dragonyos ezred tulajdonosává vált. Részt vett Buda eredménytelen ostromában 1684-ben és 1685-ben az esztergomi diadal kivívásában, ahol unokafivére, Lajos badeni őrgróf felismerte hadvezéri tehetségét. Buda várának végleges visszavívásakor 1686-ban, jobb kezén súlyos sebet kapott.

Amelyből Velencében felépülve részt vett, az 1687. augusztus 12-én a harsányi lejtőn a török ellen vívott csatában. Lovasaival elsőként törte át az ellenség sáncát. A győzelem hírét ő vitte Bécsbe.

1688-ban már, mint altábornagy harcolt, Belgrád bevételénél. Ekkor újra megsebesült. 1689–96-ban a pfalzi örökösödési háborúban a franciák ellen harcolt. Változó szerencsével, előbb a Rajna mellékén. 1690-től Savoyában viselt hadat rokonának, II. Viktor Amadé szavojai hercegnek oldalán.

1692-ben Dél-Franciaországba tört be, az ingatag savoyai herceg elpártolása után pedig újra Észak-Itáliában harcolt. Ekkor, 1693-ban tábornaggyá léptették elő. 1697-ben I. Lipót osztrák császár, és magyar király a törökök ellen küldte Savoyai Jenőt, a 34 éves fiatal hadvezért. 1697. szeptember 11-n e napon Zentánál (a mai Vajdaság területén) II. Musztafa seregével, ott ahol a Tisza a Dunába ömlik. 1697. szeptember 11-én délután 5 óra körül néhány száz fős lovascsapat közepén egy császári generális kapaszkodott fel a Zenta környékén, a Tisza partján húzódó dombok egyikére. Savoyai Jenő, I. Lipót Habsburg uralkodó magyarországi hadseregének frissen kinevezett parancsnoka személyesen is ellenőrizni akarta azt a – felderítői jelentéséből és egy elfogott török főtiszt vallomásából – nemrég tudomására jutott igen fontos információt, hogy II. Musztafa török szultán – magyarországi hódításokra indult – hadserege éppen átkelőben van a Tiszán.

Amit  a Zenta környéki magaslatról látott, az felülmúlta minden várakozását. Ennél szerencsésebb szituációt kívánni sem lehetett. A szultán (II. Musztafa) a lovasság nagyobb részével már a túlparton volt, a sereg másik fele, a janicsárság és a tüzérség legnagyobb része még az innensőn.

Ez volt az a helyzet, amelyre a császári fővezér várt. “Az egyetlen lehetőség a partváltás megakadályozására és az ellenség Erdély irányába való felvonulásának meggátlására, ha szorosan nyomában maradok, s ha megkísérli az átkelést valahol, úgy a hídfőben fojtom meg őket.” – írta már korábban a Haditanácsnak.

Azonnal a támadás mellett döntött. Az ágyuk segédlete nélkül a törökök szinte magatehetetlenek voltak. Ha a teljes török sereg áll szembe a császáraikkal, az erõviszonyok nagyjából kiegyenlítettek lettek volna. 70.000 török és kb. 65.000 császári katona -, de így, az innenső parton maradt kb. 35-40 ezer töröknek nem sok esélye volt a jól szervezett, kitűnően irányított keresztény sereggel szemben.

Különösen, hogy vezetésük is egymásnak ellentmondó parancsokat adott. A szultán a vele lévő lovasság egy részét gyalogosan visszarendelte volna a túlpartra, de mivel onnan meg az ellenkező irányba tolongott a gyalogság egy része, a hídon hatalmas kavarodás támadt! Amelyet a magaslatokra vontatott és hamarosan megszólaló császári ágyúk pontos tüze tovább fokozott. Az innenső parton rekedt nagyvezér az itt lévő lovasságot többször is rohamra vezényelte az előrenyomuló császáriak ellen, de az ágyúk és a lovassági túlerő újra és újra megfutamította őket. Sőt, az ellenséget üldöző lovasok a sáncrendszer résein bejutva elfoglalták a hídfőt is!

Majd támogatásukra egyre erősebb gyalogos kötelékek nyomultak a török védelmi rendszer hátába. A szervezett török védekezés teljesen összeomlott, a janicsárok egy része úszva próbálta elérni a túlpartot, de ez csak igen keveseknek sikerült. Amikor a nap lenyugodott, 20.000 török halott feküdt a csatatéren. A császáriak kezére jutott a török lőszer- és élelmiszerkészlet, rengeteg ágyú, a hadipénztár és a szállítókapacitás. Több száz szekér és több ezer ló is.

A sötétség és a csapatok fáradtsága miatt az ellenséget nem üldözték, ezt a feladatot másnap azok az alakulatok kapták, akik nem vettek részt a csatában. Zichy István huszárjai a menekülő katonákra vadásztak. Mihályi Pál huszárezrede és Dietrich Glöckelsperg 600 horvát dragonyosa pedig egész Temesvárig üldözte az ellenséget. A kiküldött könnyűlovas alakulatok rengeteg foglyot ejtettek, valamint tetemes mennyiségű málhát, szekeret és néhány ágyút is zsákmányoltak.

Veresége olyan megsemmisítő volt, hogy II. Musztafa nem gondolhatott a háború folytatására. Azért sem mert, a törökök I. Péter orosz cárral is hadban álltak a Fekete-tengeri kikötők birtoklásáért. A törökök végül 1699-ben Karlócán kötötték meg a békét a Habsburgokkal. Amelyben a Temesköz kivételével valamennyi magyarországi hódításukról lemondtak. Így átengedték az osztrákoknak, – sajnos nem a magyaroknak- Erdélyt és Szlavóniát.

Még egy fontos adalék. 1709. szeptember 11-én lord Marlborouugh herceg s Savoyai Jenő a spanyol örökösödési háborút eldöntő malplaquet-i (Belgium) csatában az osztrák és szövetséges hadak legyőzik a franciákat. Bár az osztrákok és az angolok kétségtelenül győztek, a siker nem volt olyan számottevő, mint Zentánál. A győztesek vesztesége 22 ezer fő. A franciáké 12 ezer.

A legyőzött francia generális, Villard herceg azt írta XIV. Lajosnak: „Ha az Úr még egy ilyen verességet adományoz nekünk, ellenfeleink megsemmisülnek.”

Sajnos XIV. Lajos még e hónapban beszünteti Rákóczi segélyezését. Ezek után a kurucok veressége már csak idő kérdése volt. Nekünk is van szeptember 11. Többszörösen is.

Megjegyzés: John Churchill, Marlborough első hercege, a Térdszalagrend lovagja kiváló angol hadvezér volt. Sokan tartják a valaha élt legnagyobb brit katonai géniusznak. Sir Edward Creasy történész szerint „sosem vívott csatát, amit meg ne nyert volna, sosem ostromolt helyet, amit be ne vett volna.”

Személyével még fogunk foglalkozni novemberben. Hiszen köze van Shire Leonard Winston Spencer Churchillhez, Anglia történelmének egyik legnagyobb miniszterelnökéhez.

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Tóth Imre

    Egy kis földrajz tudás nemártana!A cikk szerint a csata Zenta-nál,”ahol a Tisza a Dunába ömlik”!Hát,épenséggel Zenta és a Tisza-Duna találkozása között kb.90-100km van!Ha a torkolatnál lett volna a csata,akkor talán “Titel-i csatának” nevezték volna,mert Titel fekszik a torkolatnál!De van ott a közelben egy település Centa/Csenta,nem-e ze tévesztette meg a cikkírót?!Egy kicsit kell tudni,nemártana tájékozódni a térképen és nemkeverni a helységneveket!

    ↑ LinkVálasz
  2. Aranyosi Gábor

    Nem utolsó sorban 1848 szept .11 -én Jelasics horvát bán átkelt a Dráván !

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE