Ez-az-amaz

Star Wars Force Unleashed 1-2

|

Star Wars Force Unleashed 1-2

A történet fonalát úgy jellemezném, hogy megvan minden ami kell: sok fordulat, Pazar játékmenet és természetesen a szerelmi szál.

A Force Unleashed a harmadik és a negyedik film története között játszódik majd, ahol Darth Vader tanítványaként kell segédkeznünk a Nagyúrnak a galaxis megszerzésének dicső küldetésében.

A Force Unleashed 2-ben Starkiller ( karakterünk) legendája rossz hatással van a Birodalom hírnevére, a rend széthullni látszik. Vader nagyúr különleges módon kötődik tanítványához, ennek következtében nehezen volt képes megválni tőle, ezért egy ördögi tervet eszelt ki arra, hogyan tudna véget vetni ennek az elhúzódó ügynek. Arra viszont még ő sem számított, hogy sötét terve akár nem sikerülhet, sőt kudarcba is átfordulhat.

Ennek a játéknak a címét nagyon jól eltalálták a készítők, hiszen a játékban tapasztalhatjuk, hogy maga az „Erő” a legfőbb tényező. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy figyelemre méltó főhősünk, Starkiller a valaha élt legerősebb, valamint „Erő” dolgában felülmúlhatatlan egyén. Ebből kiindulva a játék egy kicsit arcadosnak tűnhet, de ha megfelelő nehézségi szintet választunk, azért oda kell figyelni, mert különben az általában túlerővel rendelkező ellenség egyesített offenzívája képes ledönteni karakterünket a lábáról.

Az „Erő” hatalmáról megemlíteném, hogy szeretett hősünk képes akár egy Csillagrombólóval elbánni. Továbbá az „Erőt” négyféle módon tudja használni a játék során (lökés, megfogás, visszaverés, villám), és ezeket kombinálni is lehet a nagyobb pusztítás érdekében.

Végül a szemkápráztató jelenetek és a fent említett pozitívumokkal szemben a játék 2. részének rövid játékideje keltett negatív visszacsengést a legtöbb emberben.

Úgy vélem, aki szereti a Star Wars világát annak nem szabad kihagynia!!!!

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE