Ma is szeretnék egy sokak számára hasznos információval szolgálni és szerintem ennek bőven lehet hírértéke azok számára, akik kisbabát terveznek és azoknak is, akiknek már útban van a csöppség, vagy már meg is érkezett. Imagine baby – fogzást segítő rágómaki a mai bejegyzésem témája, nem tudom, hogy ismerős lehet-e ez a név valahányótoknak.
Azokat a híroldalakat szeretem én magam is olvasni és követni, ahol nem kimondottan egy témakörben értesülhetek az újdonságokról, hanem vannak kitekintő bejegyzések, amik egy-egy teljesen váratlan gondolatot vetnek fel, vagy új ötletet hoznak. Fontosnak tartom, hogy tájékozott legyek a gazdasági kérdésekben, mert közvetlenül érint engem is, hogy mikor jönnek EU-s pénzek, hogy milyen szankciók lépnek életbe ellenünk, vagy hogy éppen hogyan változnak és milyen határidőkkel a KATA szabályok. De persze érdekel az is, hogy milyen modern műszaki megoldások születnek nap, mint nap és hogy a technológia hol tart az olyan kérdésekben, mint mondjuk a megújuló energiaforrások hatékony használata, vagy mondjuk az önvezető autók kérdése.
Ezek mellett azt is gondolom, hogy manapság egyre kritikusabbnak kell lennie az átlagos olvasónak a leírtakkal kapcsolatosan. Mivel ma már bárki, bármit írhat az internetre – beleértve ebbe saját magamat is – elkerülhetetlen, hogy olyan tartalmak is világot lássanak, amelyeknek a valóságtartalma nem igazán üti meg az egyébként elvárható szintet. Ezért különösen jónak találom azokat a bejegyzéseket, aminél nem igazán kell gondolkodnom azon, hogy mennyire hiteles a cikk, mert garantáltan megbízható a forrás, vagy mert olyan a sztori, hogyha a fele kamu, akkor sincs semmi gond vele.
Éppen ezért gondoltam, hogy most egy olyan témát kezdek el itt kicsit boncolgatni, ami kellően könnyed, mégis fontos és hétköznapi, sokakat foglalkoztat. Így jutottam arra a gondolatra, hogy ma az Imagine baby – fogzást segítő rágómaki lesz a téma. Méghozzá azért, mert a hozzám hasonló egyedek, akiknek nem volt a környezetében kisbaba, nem biztos, hogy tudják, hogy milyen feladatok adódnak egy új élet cseperedésével.
A fogzás pontosan egy ilyen mérföldkő, amivel sok vidámság és sok szomorúság is jár, hiszen azt is jelenti, hogy növekszik a kisbaba, de azt is, hogy ezzel együtt sok fájdalma lesz. Ennek a fájdalomnak a csillapítására és a fogzás elősegítésére nagyon jó választás az Imagine baby maki kínálata, amiben olyan rágókák vannak, amik segítenek a babáknak abban, hogy minél hamarabb átvészeljék ezt a nehezebb időszakot.
Az imaginebaby.hu oldalán végig lehet böngészni a teljes maki felhozatalt. Mókás, jópofa megoldások vannak, amik között szerintem minden csöppségnek lehet találni egy-egy különleges és egyedi makit. Többféle forma és rengeteg szín van, az arc mégis mindenhol hasonló – és engem egyébként mindegyik alkalommal megmosolyogtat, szerintem nagyon jól sikerült eltalálni a dizájnt. Közben még azt sem érdemes elfelejteni, hogy nem csak maki fejű rágókák vannak, mert a Rágózoo kollekcióban számos más állatkerti állat felbukkan. Van itt róka, oroszlán, cápa, pingvin és még jegesmedve is, természetesen mindegyik a megfelelően hozzá passzoló mókás fantázianéven fut. Nagyon tetszik az egész ötlet és a kivitelezés is különösen jól sikerült egy laikus szem számára.
Természetesen anyagösszetétel tekintetében egy ilyen rágókának komoly előírásoknak kell megfelelni, azonban ettől nem kell tartani, mert az Imagine Baby makijai mindenben “nagy könyv szerintiek”. És a kínálat közel sem áll meg kizárólag a rágcsálnivaló termékeknél. Van itt sok más vidám darab, maki fejjel és más állatos fejjel. Például lehet rendelni olyan makis láncokat, amikre rá lehet kapcsolni a cumit, vagy akár egy rágókát is és ezáltal nem veszik el (olyan könnyen). Ebből is van rengeteg szín és kialakítás, szóval meg lehet találni azokat a darabokat, amik a legjobban passzolnak egymáshoz.
Aztán ott van a makihami kategória. Mondanám, hogy képzeljétek el, de inkább nézzétek meg az imaginebaby.hu-n, mert szavakkal nem tudom kellőképpen szemléltetni, hogy mennyire mókásak ezek a termékek. Majomfej tányér kapható különböző színekben, ahogyan vannak kanalak és előkék is. Kimondottan tetszik a snack tál hármas csomag, mert abban kapásból háromféle mókás fejű lény is van. Szerintem ez szülőnek és babának egyaránt jókedvet csinál, minden alkalommal.
De ha már teljes listát szeretnék adni, hogy mivel is foglalkozik ez a cég az Imagine baby – fogzást segítő rágómakikon kívül, akkor csak 1-1 másik menüpontot kell legördítenem és már sorolhatom is nektek. Vannak még partnereik, akiknek a termékeikben hisznek, így például forgalmaznak pelenkákat és mobil wc-t a babáknak, de lehet náluk mindenféle baba textíliát is kapni. Mit is érne egy klassz makis lánc, hogyha nincs hozzá elég rágóka és cumi. Így tehát cumit is lehet kapni a webshopban.
A nyári kollekció részeként pedig kulacsok, úszógumik, karúszók és strandjátékok armadája várja a keresgélőket a megfelelő lapfülek alatt. Szerintem, aki csak egy jópofa makiért ugrik be ide virtuálisan, az sem tud ezzel az egyetlen dologgal távozni, mert annyira vidám és szerethető termékek vannak ezen az oldalon, amik a nőkre minden bizonnyal komoly hatással vannak.
Éppen ezért ildomos volna néhány szót ejtenem az anyagiakról is, mert szerintem az is fontos tényező. Ebben az esetben leginkább abból a szempontból, hogy a remek minőség ellenére nincs szó arról, hogy egy kisebb vagyont kéne a webshopban hagyni. Épp ellenkezőleg. Egy rágómaki 6-7 ezer forint körül mozog. Egy rágózoo bármilyen állatos rágóka ezzel megegyező árban kapható meg. Aztán vannak csomag lehetőségek, hogyha ajándéknak szánunk egy ilyen terméket, vagyis ebben az esetben többet is. Az alapcsomagban például egy rágómaki van, illetve egy cumit könnyen helyettesítő fejrágó, valamint fogkefe, mindez persze a tetszőleges színben. Ez a csomag együtt 9 ezer forint körül van. A gyártástechnológiának és a felhasznált anyagoknak köszönhetően itt is meggyőződhetünk arról, hogy ezek a vidám darabok minden szükséges tanúsítvánnyal rendelkeznek, európai (CE) és amerikai (FDA) vonatkozásban is, és teljesen BPA mentesek.
Ennél többet már csak a weboldalon olvasható értékelések mondhatnak, amelyek mind pozitívak és arról számolnak be az anyukák, hogy a babáknak mennyire bevált a rágómaki, vagy épp a rágózoo bármelyik állatos figurája. Ha már ennyi helyen bizonyított, valószínűleg tényleg olyan tárgyról van szó, ami amellett, hogy betölti a funkcióját, a gyerekek számára is vidám és kedvelt megoldás.
Az imgainebaby.hu oldalról házhoz szállítással lehet rendelni, amelynek többnyire ezer forint körül mozog az ára. Ezért szerintem jó ötlet akkor rendelni, ha már végig néztük a kínálatot és minden bekerült a kosárba, amivel szeretnénk meglepni a csöppséget (és akár ezáltal magunkat is). Az én szívemet nagyon megdobogtatták ezek a mókás játékok, úgyhogy legalább egy Imagine baby – fogzást segítő rágómaki nálunk is lesz itthon, ha majd eljön ennek is az ideje.