Jól informáltnak lenni, képben lenni a világ történéseivel kifejezetten jó érzés. Legalább is akkor, ha érdekel az ilyesmi. Mert hát vannak, akik kiválóan elvannak a maguk kis mikrovilágában, ahol a térkép a telek határánál véget ér, de azért az ilyen fokú zárkózottság is ritka. A legtöbbeket azért valamilyen szinten érdekelnek a hírek, történések, legalább belföldön. Sztárhírek, politikai fejlemények, sporthírek, időjárás, miegymás. Legalább egy híroldalt azért egy nap a legtöbbünk meglátogat, illetve belefut valahol egy hírközlő posztba. Ritkaság, ha valaki teljes mértékben képes izolálni magát. De talán nem is baj, hogy napjainkban ennyire gyors az információcsere, hiszen így nagyon sok kellemetlenség és baleset, katasztrófa megelőzhető, illetve magunkat is megkímélhetjük számos bosszúságtól. Például ha autóval megyünk valamerre, de közben hallgatjuk a híreket, és bemondják, hogy pont azon a szakaszon útlezárás van, akkor ezzel adott esetben több órányi dugóban vesztegléstől kímélhetjük meg magunkat. És ez csak egy példa a sok közül.
De mit is nevezünk hírnek? A hír alapvetően egy olyan audiovizuális vagy szöveges információ, mely a közelmúlt történéseiről számol be, új ismeretekhez juttatva ezzel a fogyasztót. Számtalan csatornán keresztül hozzájuthatunk, de ezek közül napjainkban a legfőbbek a televízió, a rádió, az újságok és az internetes portálok. Ezen kívül a szóban közölt hírek is jelentősek, bár azok általában már többségében magánjellegűek. Mivel ennyiféle médiumon keresztül érkeznek hozzánk a hírek, így jóval nehezebbé vált globális jelentőségű újdonságot mondani bárkinek is. Például ha valahol kitör egy háború, arról 24 órán belül az egész világ értesül, csakúgy, mint természeti katasztrófák, tragédiák, nagy volumenű politikai események esetén. Mi több, ha valaki akar, akkor jóval specifikusabb hírekre is rákereshet, például távoli országok választási eredményeire, másodvonalas sporteseményekre, és szinte mindenre. Szakmai- és szubkulturális közösségeknek, zenei stílusoknak, azonos érdeklődési körön osztozóknak is vannak belső érdekeltségű híreik, például ha meghal egy olyan zenei virtuóz, akinek a dalait ugyan rádiók nem játsszák, de a stíluson belül nagyon meghatározó volt, arról rendszerint csak szakportálokon találni információt. Sőt, a közösségi média segítségével már olyan emberekről is szerezhetünk híreket, akikről egyébként semmi esélyünk nem lenne.
A Facebook hírfolyama vált az átlagemberek egyik legfontosabb hír- és információforrásává, hiszen a hírszolgáltatók is kivétel nélkül megosztják ott az újdonságokat. Így tehát egyszerre gyűjthetünk értesüléseket a világról, belföldről, gazdaságról, sőt, az ismerőseinkről is. Ha valakivel egyszer még 10 évvel ezelőtt beszélgettél, és ismerősök lettetek az oldalon, de soha többet nem találkoztatok és nem beszéltetek egyetlen szót sem, mégis hogyan szereznél tudomást arról, hogy például megházasodott vagy gyermeke született? Illetve sokan a saját családjukban történt eseményekről is a Facebookon keresztül szereznek elsőként tudomást. Lehet ebből morális kérdést csinálni, hogy helyes-e vagy sem, de az biztos, hogy a közösségi média mindenképpen olyan lehetőséget kínál, hogy a felhasználó csak az őt érdeklő hírekről értesülhessen, mi több, az algoritmus is a lenyomozott érdeklődési köre alapján igyekszik további releváns információkhoz juttatni. Sokan már egyáltalán nem néznek televíziós híradót, nem hallgatnak rádiót vagy olvasnak nyomtatott újságot, egyszerűen összegyűjtik és feldolgozzák azt az információhalmazt, ami őket érdekli, a többit kizárják.
A múltban a hírek sokkal lassabban terjedtek. Néha akár évekbe is beletelt, mire egy-egy uralkodóváltásról vagy döntő ütközetről tudomást szereztek a távolabbi vidékeken. Volt egy anekdota is egy római császárról, aki már meg is halt, mire a trónra jutásának híre eljutott a birodalom legtávolabbi részére. Lehetséges, hogy ez csak legenda, ki tudja. Az mindenesetre biztos, hogy az elektronikus, internet alapú kommunikációnak és a felgyorsult utazásnak köszönhetően ma sokkal gyorsabban terjednek a hírek. Mi több, sokan pont, hogy maguk teszik közzé azt, amit a világgal meg szeretnének osztani, például hírességek, sportolók, politikusok. A gyors információcsere egy sokkal gyorsabban reagáló világot is magával hozott, így lehetséges például egy természeti katasztrófa elől időben kimenekíteni az embereket. Ha nem érkezne hír például a szeizmológiai kutatóktól egy tengeralatti földrengésről, akkor az annak a nyomában kialakult szökőár egész városokat, partvidékeket tarolna le, anélkül, hogy bárki is sejtené. Szóval lehet kárhoztatni a felgyorsult világot, de amellett, hogy sokkal több stressz ér minket emiatt, azért az életünk is jóval biztonságosabbá vált általa.