Filmek

Afrika királynője

|

Rick szív még egy slukkot, mert ő is tudja, januártól nem lehet. A bárban szól a jazz, de ez egy másik film. Bogart egy filmért kapott Oscart, nem a legjobbért. Afrika királynője.

Ismét régi fényében fog ragyogni a Humphrey Bogart és Katharine Hepburn főszereplésével készült Afrika királynője (The African Queen) című 1951-es film legendás hajója.

A jelenleg romos állapotban lévő “ladik” az elmúlt tíz évet a Florida állambeli Key West város egyik szállodája melletti szárazdokkban töltötte. Jelenlegi tulajdonosa Jim Hendricks, akinek néhai édesapja 1982-ben vásárolta meg a hajót 65 ezer dollárért (15 millió forint).
A hotel ajándékboltját vezető Hendricks szerint a britek által épített hajót eredetileg Afrikába kormányozták, majd a szárazföldön átszállították Stanleyville-be (ez a Kongói Demokratikus Köztársaságban fekvő Kisangani város korábbi neve), ahol aztán a Rukki folyón használták.
Az eredetileg Livingstone névre keresztelt hajót 1950-ben szerezte meg John Huston filmrendező és Sam Spiegel producer, majd átnevezték Afrika királynőjére. A fából készült hajót 1912-ben gyártották le a brit észak-afrikai vasúttársaság számára – számolt be a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala.
Az 1951-es filmklasszikus az első világháború kitörése idején játszódik Afrikában: a Katharine Hepburn által alakított amerikai Rose Sayer megszökik a németek által feldúlt faluból és útnak indul lefelé a folyón, a mogorva és részeges kapitány, a Humphrey Bogart által életre keltett Charlie Allnutt társaságában.
Alakításáért Bogart elnyerte a legjobb színésznek járó Oscar-díjat 1952-ben. A film nagy részét Belga-Kongó – Belgium közép-afrikai gyarmata – területén vették fel, és néhány jelenetet Angliában rögzítettek. Felújítása után az Afrika királynőjét tengeri körutazásokra fogják használni.

 

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE