Ez-az-amaz

Titanic II.

|

Megépítteti a Titanic II-t egy gazdag ausztrál üzletember, aki szerint a luxushajó minden korszerű biztonsági rendszerrel el lesz látva. Clive Palmer bányamágnás a napokban tárta az új hajó terveit a nyilvánosság elé. Közlése szerint a Titanic II. 2016-ban indulhat első útjára. A hajó tervein a finn székhelyű tervezőcég, a Deltamarin dolgozik.

Az egykori Titanicra mai áron ötvenezer dollár lenne egy első osztályú jegy, ám Palmer úgy vélte, hogy az új luxushajó árai nem lesznek ilyen borsosak. Hozzátette azonban, ha mégsem sikerülne leszorítani az árakat, arra az esetre a harmadosztályt ajánlja, ahol maga is utazik majd.

Az üzletember megnyugtatásul leszögezte, hogy a hajót a ma érvényes minden biztonsági szabály betartásával építik meg, és természetesen megfelelő számú mentőcsónakkal és biztonsági fedélzettel is el lesz látva. A terveket még nem véglegesítették, de a The Daily Telegraph című lapból kiderül, hogy a Titanic II-t a kínai CSC Jinling Shipyards cég építi meg. A kínai hajógyár Nanjingban található, több mint 3 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A hajógyár épített más hajókat amerikai, kanadai, angol, német, japán megrendelésekre is.

A megállapodást a Titanic II építéséről már április 20-án aláírták. Palmer a hajó első útját 2016 végére tervezi, a hajó Angliából New Yorkba a Titanic 1912. áprilisi útvonalát fogja követni.

 

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE