Kiemelt, Pécsi hírek

Pécsi Cigányok Egyesülete, vagy Roma Gárda?

|

Pécsett megalakult a Pécsi Cigányok Egyesülete. Az egyesület vezetője a magát Daflics ezredesnek nevező Bagó Ferenc, aki az egyik közösségi oldalon ellenállásra szólította fel a romákat. A médiákban megjelent Daflics ezredes nyilatkozata, amelyben úgy fogalmazott, a cigányok, zsidók és minden más, fenyegetettségben élő kisebbség érdekében kívánnak fellépni.

Ahol támadás éri őket, vagy fenyegetés, ott megjelennek, és fenntartják a rendet addig, amíg nem érkeznek meg a rendőrök. A büntetett előéletű férfi azt ugyanakkor cáfolta, hogy fegyverek vásárlására indítottak volna gyűjtést.

A Pécsi Cigányok Egyesülete együttműködési megállapodást kötött más szervezetekkel, többek között a Magyar- Cigány Országos Biztonsági Hálózat Béke és Jogvédő Egyesülettel. Utóbbi vezetője, Gányi Miklósné azt mondta, jelenleg összesen három-négyszáz tagjuk van, de hat-nyolcezer új belépőre számítanak. Országszerte toboroznak.

Kovács István, a mohácsi Roma Önkormányzat elnöke is együttműködési megállapodást kötött Daflics ezredessel. Kovács István egyetért „Daflics úrral”, de fegyverek gyűjtését ellenezné.

Bízom a kormány bölcsességében, hogy mindennemű félkatonai szervezetet elutasít, s abban is, hogy ennek hatására nem lesz szükség a Roma Gárdára.

De amíg lépnek fel az effajta megmozdulások ellen, szükségesnek tartom, hogy roma tömörülés is létrejöjjön. Természeten nem háborúsdit szeretnénk játszani. „A magyarországi romák érdekében fellépünk a rasszizmus ellen. A romákat megvédjük a szélsőjobboldali megmozdulásoktól és minden atrocitástól. A romák által rendezett kulturális rendezvényeken védelmet nyújtunk. Mindenféle romákat érintő sérelmet és panaszt orvosolunk lehetőségeinkhez mérten.”

Bagó Ferenc a helyi médiákban azt is mondta, hogy gyertyagyújtással és virággal emlékezett meg Bándy Kata gyilkosságáról a pécsi pszichológus egykori lakóhelye előtt. Mint írja, szívből sajnálja, ami történt, de egy ember miatt nem okolható a többi roma – és hogy ügyéért akár vagyonát és életét is feláldozná.

Tehát ami alakult az a Roma Gárda. Egy egyesületben nem kellenek katonai rendfokozatok. Reméljük, hogy az egyesületet már elsőre bejegyezték. Pár éve Patacson alakult egy kulturális és városrész szépítő egyesület. Fákat ültetnek, játszóteret festenek. A független magyar bíróság nyolcszor utasította el a bejegyzés iránti kérelmüket.

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. jz566

    1. Ahhoz, hogy valaki tiszti rendfokozatot kaphasson fedhetetlent előéletűnek kell lennie.
    2. A minimum végzettség egy ezredes számára egy egyetemi diploma. Megjegyzem az általam ismert ezredesek között egy sincs, akinek csak egy diplomája van.
    3. Az ezredesi kinevezéshez ezredesi beosztást kell betölteni (pl ezred parancsnok ,vagy dandárparancsnok helyettes, minisztériumi osztályvezető, egyetemi tanszékvezető).
    4. Egy tisztet hadnagytól alezredesig a miniszter léptet elő, ezredest a vezérkari főnök javaslatára a miniszter nevez ki.

    27 év tiszti szolgálat után úgy a magam, mint valamennyi tiszttársam nevében kikérem magamnak, hogy egy köztörvényes, tanulatlan alak tiszti rendfokozatot merjen tenni a neve mögé.

    ↑ LinkVálasz
  2. Bíró

    A Kormány intézkedései létrehozták a sakktáblán a játékosokat.
    Indulhat a “játék”.
    Ők csak nyerhetnek, mert ők mozgatják a bábukat…

    ↑ LinkVálasz
  3. Lipcsik Zoli

    Én asszem tökön szúrom magam! Néha úgy érzem mintha egy rossz rémálomba csöppentem volna! Tudom hogy ez így működik, mégse akarom elhinni!

    ↑ LinkVálasz
  4. Bulvár Kund

    Nézd meg a vezetője nyakában a tehénlánc méretű aranyláncot. Keress rá a facebookon. Ott még a fegyverek beszerzése is szerepel. A fotót megtalálod a google képkeresőben, az övén Daflics ezredesnek egy tőr kés van. teljesen békés szándékból. Mert úgy rugdosták halálra Szögi Lajos tanárt, nem akarategységben vadállati kegyetlenséggel leszúrták Marian Cozmát. Hol van ilyenkor a TEK?

    ↑ LinkVálasz
  5. Gábor Aranyosi

    Érdekes egyből kaptak iroda helységet a Rákoczi ,u.55.sz alatt. Más hasonló berendezkedésű szervezeteket élből el utasitják! Hogyis van ez ebben a jog államban???
    A kúltúra,az inteligencia,és a ÖKO-BIO stb városában

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE