Kiemelt, Pilvaxwélemény

A „Kövéri” tekintély

|

A közelmúlt híre volt, hogy70-70 ezer forintra büntetné Dorosz Dávidot és Szabó Rebekát, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független országgyűlési képviselőket Kövér László házelnök, mert nevezettek az Országgyűlés április 21-ei ülésén az Országgyűlés rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsítottak. Ezek a szörnyetegek egy Itt Nemzeti Dohánymaffia működik feliratú táblát vittek be az ülésterembe.

Ennél kisebb büntetést adott volna viszont Kövér László az egyik jobbikos képviselőnek, akinek is 50 ezer forintot kellene fizetnie, ő szocionistákról beszélt a parlamentben.koverl5

Nevezettek megsértették az Országgyűlés tekintélyét. Vajon miféle tekintélye van a magyar országgyűlésnek? A nép az „istenadta” nép unja már a pártok folyamatos veszekedését. Csodálkozva nézi, hogy a több mint négymillió szegény hazájában az adóforintjait miért egymás lejáratására, és besározására költik a képviselők. Dobálják a sarat rendesen, hogy ki mennyit lopott, ki, hogy tette tönkre az országot? Egy nincs soha felelős. Ez a magatartás nem alkalmas, hogy csökkentse az adókat, munkahelyeket teremtsen, vagy az évszázad árvize után gátakat építsen.koverl

Egyet nem vesz észre a választó. Nevezetesen azt, hogy ezek műbalhék, ez csak az istenadtának szól. Mert a táborokat össze kell tartani. Érdekessége a rendszerváltás utáni politikai kultúrának, azokban bíznak a legkevésbé a polgárok, akiket az általános és szabad választáson saját maguk hatalmaztak fel a képviseletükre. Hogy mennyire szabad ez a választás az megérne egy misét. Ez a többpártrendszeri a “civódás”, a meddő viták, a tehetetlenség és a kudarc képzetével párosul a magyar választópolgárok millióinál. Soha nem volt ilyen magas a politikát elutasítók száma. A politikusokról manapság az a vélemény, hogy ez az egyetlen „szakma” ahol négy évig annyi kárt lehet okozni, amennyit bírnak, minden következmény nélkül. A műbalhék, a közönséges bűncselekmények titkosítása az ellenség démonizálása csak ocsmány manifesztáció. Nem tekintély. Azt félteni sem lehet.

Hozzászólások

Hozzászólás írása ↓
  1. Polgár

    Kövér beszél az Országgyűlés rendjét, tekintélyét súlyosan sértő magatartásról? Hofi már a kilencvenes években így jellemezte egyik kabaréjában: “ha Kövér beszélt volna, akkor annak folyik a szar a szájából.” És ezt jó néhány fideszes párttársáról is el lehetett mondani!

    ↑ LinkVálasz
  2. Névtelen

    Nem látom a címert körülölelő tölgyfaágat!

    ↑ LinkVálasz
  3. VERITAS

    Rebikének és Dávidkának tudni kellett volna, hogy a nemzeti homokozóban illik betartani a játékszabályokatElőször is: Kik foglalták el először a homokozót? Másodszor:Kik építgették ott az alagutakat nagy fúrások , nedvesítések, gátlók bevetésével? Még a homokozón kívül sem tétlenkedtek, nem a Wc-s néni kulcsát vitték magukkal, apró kezecskéjük alig bírta el az Apucitól elcsent villáskulcsot!Harmadszor: Erkölcsileg elitélendő a harcmodor tudatos elrablása! Miért nem találtak ki saját maguktól praktikákat, ezt a cseles szerelést már az első homokozók védelem alá helyezték! Ne lopj !- Ezt mondja a Tízparancsolat. Vétkesek azok a játékosok, akik nem hagyják játszadozni az ősrégi homokbitorlókat, felborítják az általuk kihirdetett rendet , felkavarják a homokvár alatt titkosított pocsolyákat, sőt a játéktér legizgibb látószögébe molinót feszítgetnek ki! Felnégyelést! Karóba húzást! Kerékbetörést!A demokráciát tűzzel- vassal kell védeni!

    ↑ LinkVálasz
  4. Dezső de Garas

    Teljes mértékben egyetértek a pénzbírsággal. A parlamentbe küldött képviselők csak ne emeljenek fel transzparenseket. Először is annak reklám értéke van. Másodszor:Mint minden hirdetéshez meg kell vásárolni a jogot. Harmadszor:Békés eszközökkel szólaljanak fel. Most jön a csavar:ha ezek a tisztelt képviselők nem kaptak felszólalási lehetőséget a parlament éber őrétől nevezett Kövér Lászlótól valahogyan nekik is joguk van kinyilvánítani a véleményüket. Amikor az első független parlamenti ülésre a pécsi fideszes trombitás gyerek szűrbe , mezítláb ment esküt tenni senki nem mondta neki hogy talán öltöny nyakkendőben kellene megjelenni a parlamentben. EMLÉKEZZÜNK!

    ↑ LinkVálasz

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE