Magyar Közélet

Azok is fizetnek, akik nem vették fel? Igen!

|

A devizahitelezés elterjedését legfőképp az állam tudta volna megakadályozni, de a probléma kezelésében sem áll a helyzet magaslatán.

“Ezt a mérgező, idegen testet, mint amit a devizahitel-állomány jelent a magyar bankrendszerben, ki kell venni a gazdaságból” – mondta még 2011 novemberében a Heti Válasznak Matolcsy György. devizahitel120Az akkor még miniszterként nyilatkozó jelenlegi jegybankelnök szeret színes képeket használni mondanivalójához, ám abban kétségtelenül igaza volt, hogy a devizahitelezés elterjedése a magyar gazdaság legnagyobb tehertétele volt a 2000-es években – sok más mellett természetesen.

Kicsiben ugyanis ugyanaz játszódott le Magyarországon, mint ami az Egyesült Államokban a Lehman Brothers csődjéhez, majd az azt követő globális pénzügyi válsághoz vezetett. A párhuzam egyáltalán nem túlzó: mindkét esetben az olcsón és könnyen nyújtott ingatlanhitelek késztettek túlzott kockázatvállalásra, ami aztán egy sokk hatására tömeges bedőléshez vezetett. A különbség annyi, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed korlátlannak tűnő eszközeivel képes volt kezelni a

A devizahitelezés néven ismert szerencsejátéknak Magyarországon három fő szereplője volt. Az adós, aki a rá zúduló reklámok hatása alatt – a kockázatokkal nem számolva – elérkezettnek látta a pillanatot, hogy megoldja lakás- és egyéb problémáját. A bank, amely a törvény adta lehetőségeket és a kedvező külső kamatkörnyezetet kihasználva igyekezett minél több ügyfélt szerezni, abban bízva, hogy a kockázatok teljes áthárításával nem égeti meg magát utóbb. Végül a szabályozó állam, amely karba tett kézzel nézte ezt a vircsaftot, örülve annak, hogy a 2006-tól kezdődő költségvetési megszorítások negatív hatásai így legalább csillapodnak valamelyest. Nem vitás, hogy a legnagyobb felelősség az államé volt.

devizahitel-e1352186026651Az Amerikából indult pénzügyi felfordulás hatására nyilvánvalóvá vált, hogy mindhárom szereplő tévedett. A devizaadósság úgy telepedett rá hirtelen a magyar gazdaság szereplőire, mint a polip az áldozatára. Az árfolyamkitettség miatt megugrott az országkockázat, drágult a forrásbevonás, és a tűzzel játszott, aki kamatcsökkentéssel vagy a forint gyengítésével akart volna életet lehelni a gazdaságba. A kormány és a jegybank mozgástere rendkívüli mértékben beszűkült: a piac bármilyen kisiklást fokozottan büntetett, ami az adósok törlesztőrészleteiben azonnal megmutatkozott. És nemcsak a lakosság, de az önkormányzatok, a devizabevétellel nem rendelkező vállalkozások és az állam esetében is. A spirál beindult: az adósok egyre nehezebben tudták visszafizetni a tartozásukat, a bankok egyre nagyobb leírásokra kényszerültek, emiatt óvatosabban is hiteleztek, ami a fogyasztások, beruházások visszaeséséhez vezetett, újabb és újabb elbocsátásokat okozva, ez pedig újabb és újabb adósokat sodort a tönk szélére.

devizagaranciaNem vitás, hogy a helyzetet kezelni kellett. Ennek alapvetően két útja lett volna. Az egyik – a hitelnyújtási szabályok elkerülhetetlen szigorítása mellett -, erős szinten tartani a forint árfolyamát. Ehhez mindenekelőtt kiszámítható, hiteles, üzletbarát gazdaságpolitika kellett volna. Persze ez sem garancia a sikerre, hiszen a külső gazdasági környezet rendkívül gyorsan változhat.

A kötöttségektől irtózó, szabadságharcot hirdető Orbán-kormány nem ezt az utat választotta. Hogy ismét Matolcsy Györgyöt idézzem, ki akarta venni a gazdaságból a “mérgező, idegen testet”, annak összes mellékhatásával együtt: drasztikus eszközökkel igyekezett leépíteni a külső tartozásokat. A közgazdaságilag indokolható törekvést akár okosan is meg lehetne valósítani, példa erre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának harmadik pillére, amely a devizatartalékok terhére csökkentené a bankok rövid lejáratú külső forrásállományát.

Csakhogy a politika itt is többször közbeszólt. A 2011 végén indított végtörlesztés például épp azoknak kedvezett, akik nem annyira szorultak rá, devizahitelmiközben a bankrendszert – más intézkedésekkel együtt – a padlóra küldte. Félreértés ne essék: a devizaadósság okozta gondok megoldásából a bankoknak is ki kell venniük a részüket, hiszen azt részben ők idézték elő. Ám a derült égből villámcsapásként, komolyabb költség-haszon elemzés nélkül és korábbi egyezségek felrúgásával bevezetett akciók legfeljebb szavazatvásárlásra alkalmasak, az igazi problémát nem oldják meg.

Az igazi probléma ugyanis az, hogy miből lesz itt fenntartható növekedés. A bajba jutott adósok terheinek csökkentése kétségtelenül pénzt hagy a zsebükben, amit elkölthetnek. Ám a kormány ezzel azt is üzeni az eladósodástól tartózkodó polgároknak, hogy felesleges volt megfontoltan, kisebb lábon élniük, sőt, most ők fizethetik mások számlájának egy részét. A bankok pedig lassan rájöhetnek arra, hogy nincs az a pénz, amit egy tollvonással el ne tudna venni tőlük a kormány, és jobb, ha máshol próbálnak szerencsét. Legfeljebb a helyükre lépnek a takarékszövetkezetek vagy egyéb pénzintézetek, amelyek majd más, nem feltétlenül üzleti szempontok alapján osztják szét a betétesek és az MNB pénzét.

forrás: origo.hu Gaál Csaba)

Minden vélemény számít!

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE